Az ország természetvédelmi szempontból egyik legértékesebb erdejében, a Bátorliget közelében lévő Fényi-erdőben a Nyírerdő Zrt. 3 hektárt tarra vágott. Az Alföld egyik legöregebb, erdőrezervátumnak jelölt tölgyeséről van szó, és a romboló beavatkozásról valószínűleg a nemzetipark-igazgatóság sem tudott. A WWF Magyarország Erdő programjának vezetője kiment a terepre, hogy meggyőződjön róla, mi lehet igaz mindebből.
A Bátorliget határában található Fényi-erdő az Alföld már 1954-ben védelem alá vont öreg erdeje – egykori grófi vadászterület –, jelenleg állami tulajdon és a Natura 2000 hálózat része. Védett fajok otthona, amely bölények nélkül is emlékeztet Białowieżára, a híres lengyelországi őserdőre. Pár hónapja tarra vágtak benne három hektárt. Nemzetgazdaságunknak alighanem szüksége volt a faanyagra.
Csupa kérdőjel
Az utóbbi időben egyre gyakrabban kapunk leveleket felháborodott túrázóktól, akik elképedve kommentálják a védett területen látott nagyarányú fakitermeléseket. Különösen a Börzsöny és a Bükk természetjárói adnak hangot megütközésüknek. Ezúttal viszont az Alföld egyik legtávolabbi sarkából érkezett panasz. Igaz, nem akármilyen helyszínnel kapcsolatosan – a Fényi-erdőt rezervátumnak jelölték már több mint két évtizede. Jóllehet formai okok miatt máig nem kapta meg a státuszt, ilyen természeti értéket – egyet kell értenünk a levélíróval – barbárság tarvágással érinteni; még akkor is, ha ez az erdőtömb nem védett, „csupán” a Natura 2000 hálózatba tartozó részén történt.
A levélíró szerint a területileg illetékes Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság nem tudott a fakitermelés szándékáról. A vonatkozó (és nyilvánosan hozzáférhető) Natura 2000 fenntartási terv egyértelműen foglal állást a tarvágással szemben, ezért feltételezhető, hogy hiába kérvényezte volna a fakitermelést elvégeztető Nyírerdő Zrt. állami erdőgazdálkodó, a nemzetipark-igazgatóság aligha adta volna rá a szakmai áldását. Ha a tarvágás a hozzájárulásuk nélkül történt, akkor viszont meglepőnek tűnhet, hogy nincs róla hír. Ám csak annak, aki nincs tisztában azzal, hogy a hivatalos természetvédelem kommunikációja a végsőkig kontrollált – nem csak hogy két állami intézmény szakmai konfliktusa nem kerülhet reflektorfénybe, a nemzeti park munkatársai jószerével arról sem nyilatkozhatnak, hogy virágoznak a keltikék. Magyarországon egyszerű állampolgárként alig-alig lehet az erdőgazdálkodással kapcsolatos aktuális információkhoz jutni (ezt talán más is megtapasztalta már); fotókat nem küldött a levélíró, ezért a WWF Magyarország Erdő programjának vezetőjeként kimentem a terepre, hogy legalább a látható tényekkel szembesülhessünk – írta Gálhidy László.
Ahol véget ér az út
A Fényi-erdő hazai viszonylatban szinte a világ végén – az ország keleti szegletében, a lápjáról is híres település, Bátorliget és a román határ között – terül el. Trianon lényegében kettévágta az erdőt. A faluból induló földút az erdő határánál ér véget; esős időben már csak gumicsizmával járható (ezúttal a bakancs is megtette). Az ártéri keményfa-ligeterdők egyik legöregebbje hazánkban. Harminc méter magasságú, hatalmas koronájú tölgyek és nyárak alkotják a Károlyi grófi család egykori vadászerdejét, ahol már ők, egykori tulajdonosok sem vágattak fát; 1890 óta érintetlenül hagyták. (Ugyancsak a család birtoka volt a mátrai Kékes északi oldalának erdeje, melynek maradványa az egyetlen hazai őserdőnk.) Az erdő különös ismertetőjele, hogy a magas talajvízszint okozta párás mikroklíma miatt a tölgyek és egyéb fák – köztük ezüsthársak, rezgőnyárak, juharok – törzsét akár másfél-két méter magasságig vastagon borítja a moha. Ebben is hasonlít „nagytestvérére”, a bölényekről híres lengyel Białowieża őserdőre, amely ugyancsak tocsogós ártéri erdő, szintén főúri vadászterület volt, és nemkülönben egy országhatár vágja ketté. A Fényi-erdő növényvilága egyszerre tükrözi az alföldi és hegyvidéki viszonyokat, sok olyan fajjal, amelyek máshol az Alföldön ritkaságnak számítanak – például hagymás fogasír, turbánliliom vagy az árnyékvirág. Költ az erdőben a fekete gólya, az öreg ártéri erdők ikonikus madárfaja.
A vágásterülethez egy jó fél óra sétával jutottam el. Kétségkívül ott van. Három hektár, ami testvérek között is legalább négy focipályának felel meg. A terepen még látszanak a keréknyomok, a felkupacolt ágak és gallyak, az összedarabolt, sarangba rakott fatörzsek. A kivágott fák tuskói néhol a méter átmérőt is meghaladják. Aki látta a Lúdas Matyi című rajzfilmet, már gyerekként bevésődött, hogy milyen szívszorító látvány ez. Körben az öreg erdő, felettünk a nyílt égbolt, és mindenütt a rombolás nyomai. Nehéz mindezt összeegyeztetni azzal, hogy egy leendő erdőrezervátum védőzónájában járunk, Natura 2000 területen, az Alföld egyik utolsó természetes állapotú öreg erdejében, amit hét évtizede állami szinten is védeni próbálunk.
Cui prodest – kinek állt érdekében?
Egyszerűbb választ adni arra, hogy kinek (minek) nem állt érdekében. A természetnek, az élővilágnak biztosan nem. Amíg egy ilyen összetett, koros fák fémjelezte élőhely ismét kialakul, az legalább másfél évszázad. Kérdés, hogy a klímaváltozás jelenlegi trendjei mentén újra megtörténhet-e; de valószínűsíthető, hogy már nem kapjuk vissza ugyanezt az ártéri tölgyest. A levágott erdő élővilágának kis része ugyan át tud költözni a szomszédos erdőfoltokba – ami ritkán problémamentes, hiszen például az odúk általában foglaltak. Az aljnövényzetet javarészt megsemmisíti majd nyáron a perzselő nap, a holt faanyaghoz kötődő rovarvilág egy része elpusztul a faanyag elszállításakor, vagy annak elégetésekor. Igen, de „megújul”, „megfiatalodik” ilyenkor az erdő – szokták mondani az erdészek. Valóban, azonban a természetesnél jóval erőszakosabb módon. Az erdő magától ugyanis fokozatosan, apró foltokon újul – a szél által ledöntött idős fa helyén kezdenek növekedni a fiatal facsemeték, nem mondjuk egy három hektáros vágásterület közepén. Vagyis az erdő megújuláshoz nem szükséges a láncfűrész, és nem kell kitűnő egészségi állapotú tölgyeknek, nyaraknak és kőriseknek idő előtt, egyszerre, százas nagyságrendben ledőlni, valamint a területről „elszállítódni”. Aligha mondható egy ilyen beavatkozásra, hogy az erdő javát szolgálja. Akkor minden bizonnyal a mi, emberi érdekeinket szolgálja, nemde?
Mivel állami területről van szó, ez a pompás, idős erdő mindannyiunké. Az állami erdőgazdaság, a Nyírerdő Zrt. mindannyiunk érdekében kezeli. Ők pedig a fakitermelés mellett döntöttek – vagyis szakmai alapon úgy ítélték meg, hogy az ország, a nemzet érdekeit szolgálja a tarvágás. Csekélyke mennyiségű fához jutott az erdőgazdaság, vagyis mindannyian, miközben elvesztettünk három hektárnyi öreg ártéri erdőt – mindannyian. Olyat ráadásul, amelyet többségünk még életében nem láthatott, annyira kevés maradt belőle. Megérte? Ha esetleg nem, akkor ki felel a természetvédelmi és társadalmi szempontból egyaránt hátrányosnak tűnő döntésért? Az állami erdőgazdaság? A szakhatóság? Netán a nemzetipark-igazgatóság, amely az állítások szerint nem is tudott róla? Ha nem történt jogsértés – az általunk ismert tények alapján mi ezt természetesen nem tudjuk megállapítani –, akkor vajon helyesen vannak így megszerkesztve a jogszabályok?
Egy jobb világban…
…aligha vágnánk tarra a legértékesebb erdeinket. Ennyit talán megállapíthatunk. A nemzeti parkjaink arra alkalmas részein felhagynánk a fakitermeléssel – és ezzel a kormányzati döntéssel alig vesztenénk faanyagot. Kerekítési hibáról mondanánk le az évente kitermelt hat-hétmillió köbméter fához viszonyítva. Ahol szükséges, ott a védett és Natura 2000 területeken található erdőket helyreállítanánk, és a lehető legtermészetesebb módszerekkel segítenénk, hogy felkészüljenek a klímaváltozásra. A nemzeti parkokon kívüli védett erdők közül megkímélnénk azokat, amelyek kis kiterjedésük ellenére is óriási természetvédelmi értéket képviselnek – például koruk, vagy az ott élő fajok okán. Ezek a szentélyerdők – mint például a Fényi-erdő – nem arra valók, hogy tűzifaként kandallóban, cserépkályhában, netán az erőműben végezzék. Akkor sem, ha csökkenő népesség mellett is egyre több fára van szükségünk. Amúgy tényleg szükségünk van? És még meddig növeljük a fa iránti igényünket? Valójában egyre kevesebbet kellene használnunk e lassan megújuló nyersanyagból; belátva, hogy a természeti értékeink végesek, sőt a helyreállításuk is egyre inkább elkerülhetetlenné válik; különösen a klímaváltozás hatásaival számolva. Nézzük meg jól a tarvágás képeit – egy társadalmi dráma utolsó felvonását tárják elénk, ha még ott sem vagyunk hajlandók változtatni a fogyasztási szokásainkon, ahol az alig jelentene lemondást. Pedig könnyűszerrel léphetnénk jobb irányba; a döntés az Agrárminisztérium kezében van.
Gálhidy László, WWF Magyarország
A Nyírerdő tavaly november 8-án ajánlattételi felhívást és méretjegyzéket tett közzé kocsányos tölgyekről, a Bátorliget érintett erdőrészletéről, amelyben 71 köbméternyi faanyag szerepel. A Nyírerdő Zrt. egyelőre nem válaszolt a telex kérdéseire, de a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal meglehetősen homályos választ adott, amely szerint a hivatal „szakkérdést vizsgált” az ügyfél által a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalnál kérelmezett eljárásban. A Hortobágyi Nemzeti Park másfél hónapja nem reagál a megkeresésekre.
