Hirdetés
Forrás: népszava

A cég tavaly a „rezsivédelmi szolgálataiért” cserébe a központi költségvetéstől mintegy ezermilliárd forintnyi támogatást kapott, miközben az állami tulajdonosnak 309 milliárdos osztalékelőleget fizetett. Az tagadják, hogy ez utóbbit a költségvetési pénzből fizették volna.

Tavaly 190 milliárd forintos „teljes, átfogó” veszteséget ért el az MVM – derül ki az állami energiacsoport április 30-án közzétett, nemzetközi számviteli elveket követő eredménykimutatásából. Az érték az elmúlt évek során folyamatos esést mutatott: az 2022-ben még 79 milliárd, 2021-ben pedig 281 milliárd forint nyereségre állt. Bár a tulajdonost képviselő Energiaügyi Minisztérium elfogadó határozata is ezt a tételt tünteti fel legfőbb eredménysorként, ezen túlmenően számos további, végsőnek látszó, illetve a befektetők által figyelt, tehát egyaránt fontosnak nevezhető és kiemelhető, ehhez képest viszont látványosan eltérő nyereségadatokat is közzétett. Az adózott eredmény például rekordszintre, 369 milliárdra ugrott.

A 2020-2021-ben még nulla alatt csordogáló érték 2022-ben 73 milliárd forintot tett ki. Tavalyelőtt a két eredménytípus csak azért állhatott szinte egy szinten, mert míg az adózott eredményt az eszközök átértékelése 223 milliárddal, a pénzeké pedig 116 milliárddal javította, addig az adatot „pénzáram-fedezeti ügyletek” 333 milliárddal apasztották. 2023-ban viszont az adózott nyereséget a tárgyi eszközök átértékelése 196 milliárddal, a pénzeké 99 milliárddal, a pénzáram-fedezetek pedig 262 milliárddal, egyaránt lehúzták. És akkor még nem beszéltünk a befektetők által kiemelten figyelt, kamat-, adó- és értékcsökkenési leírás előtti, úgynevezett EBITDA-eredményről, ami 2021 óta szinte töretlen kétszereződéssel, 2023-ban már 910 milliárd forintra, több mint kétmilliárd dollárra duzzadt. (Mindezektől eltérnek az MVM Zrt. mint anyavállalat egyedi számai, amelyek a csoporténál kedvezőbbre sikerültek: ott az adózott eredmény 213 milliárd, a teljes, átfogó jövedelem pedig 212 milliárd forint lett.)

Az ellentmondásos eredmények közepette a cég az állami tulajdonossal egyre bőkezűbb. Míg a csoport évtizedek óta ezen a szinten jelképesnek nevezhető, néhány milliárdos osztalékkal örvendeztette az állami gazdát, tavaly, rendhagyó módon, az épp zajló év forgalmából, november során, 309 milliárd forintos osztalékelőleget fizettek a központi költségvetésbe.  Erre hírek szerint a Budapest Airport felvásárlási szándéka miatt lehetett szükség, ami viszont azóta se teljesült.
Ezt idén, de még mindig a tavalyi év után, további 15 milliárdos, „normál” kifizetés egészít ki. A 2023-as mérleget ezen túlmenően terhelte a 2022 után fizetett, 108 milliárdos osztalék is.

Az MVM Csoport 2023-ban 1002 milliárd forint költségvetési támogatást kapott „rezsivédelmi szolgáltatás” címén. 2022-ben az összeg 516 milliárdra rúgott. A tételt az MVM úgymond azért kapja, mert a 2022-ben az egekbe ugró tőzsdei energiaárak ellenére az átlag alatt fogyasztó háztartásoknak 2014 óta a gázt köbméterenként száz – pontosabban azon belül magáért a termékért körülbelül nettó 55 – forintért, az áramot pedig kilowattóránként 36 – azon belül, magáért a termékért, körülbelül nettó 5 – forintért kénytelen adni. A bődületes állami támogatás jó része különböző hazai ágazatokra, de különösképp az energiaiparra, azon belül főképp a Molra kivetett különadókból származik. Beszedésének-kiosztásának jogalapja ugyanakkor kérdőjeles és átláthatatlan. Bár a gáztőzsdék 2022-ben tetőztek, és már 2023 elején megnyugodtak, az MVM tavalyi támogatása mégis megkétszereződött.

Ráadásul az MVM, a már tavaly köbméterenként 100-200 forint közé leeső tőzsdei gázárat, legalábbis „számlakép-tájékoztatójában” máig a 2022 augusztusában néhány napig érvényes legmagasabb, 1020 forintos szinten tartja nyilván.
Eme erősen vitatható álláspontjukat a hatóságok előtt is készek megvédeni. Bár a közzétett beszámolóban némi betekintést engednek a nagy tőzsdei hullámzások hatásainak kivédésére szolgáló, költséges „fedezeti ügyleteikbe”, ezek pénzigénye sem közelíti az állami támogatás mértékét. A lakossági áramot pedig nem is tőzsdei, hanem annál jóval nyomottabb áron veszik a saját tulajdonukban lévő Paksi Atomerőműtől, nem mellesleg az MVM egyéb – például tetemes piaci – bevételei akár ellensúlyozhatnák is a rezsicsökkentett díjakon elszenvedett, kétségtelen veszteséget. Igaz, a gáz- és áramvásárlás hiányát állítólag szigorúan a rezsialapból fedezhetik, ami nem költhető másra, és amire nem is költhető más. Olyannyira, hogy határozottan leszögezték: a 309 milliárdos osztalékelőleget nem az állami támogatásból, hanem „külföldi eredményeikből” fizették. Mindazonáltal a kormánynak, illetve személyesen Orbán Viktornak, oly fontos ez a kevéssé átlátható kifizetés, hogy megtartása érdekében néhány hete az összes többi, folyamatban lévő állami beruházást felfüggesztették. További, fura körülmény, hogy tavaly az MVM a „cseh ársapka” ellentételezésére is kapott további 62 milliárd forint magyar adófizetői támogatást.

A piaci árak esése meglátszik bevételeiken is. A gázért, a 2022-es, 5,1 ezermilliárd után tavaly 2,5 ezermilliárdot kaptak. Igaz, árambevételük 1,9 ezermilliárdról csak 1,7 ezermilliárdra esett. 24 milliárdot kaptak a tárolói úgynevezett párnagáz eladásáért, ami szakértők szerint tönkreteszi a tárolókat.

Bár az MVM 2023-as kötelezettségállománya változatlanul igen magas, 5 ezermilliárd forint, az egy év alatt ezermilliárddal apadt. Miután az MVM 2017-ben kiakolbólította a gyanús „termelésirányító”-beszerzést lebuktató KPMG-t, 2018 óta a könyvvizsgálatot a Deloitte végzi. Bár utóbbi cég a csoportszintű anyagban a lakossági gáz- és áramelszámolások, az anyavállalati jelentésben pedig a részesedések értékvesztése kapcsán becslésekből származó bizonytalanságokra utalt, a közölt adatokat megfelelőnek találták.

Áram, gáz, távhő és a többi

Bár az MVM a szocializmusban még Magyar Villamos Művek Tröszt néven elsősorban az áram termelését, szállítását és értékesítését végezte, mára a hazai háztartásokat és a feljogosított egyéb fogyasztót árammal és gázzal is a cég látja el. Ezen túlmenően, a Paksi Atomerőmű és a Mavir nevű központi áramhálózat mellett négy éve Mészáros Lőrinc érdekeltségeitől megvették az igen elaggott és környezetszennyező Mátrai Erőművet, utóbbi területén egy, a Tiszai Erőmű telephelyén pedig két nagy gázerőművet terveznek, kiterjedt naperőmű-hálózatot alakítottak ki, szélerőműveket is üzemeltetnek, az MVM Partner áram-, az MVM Ceenergy pedig a gáz központi nagykereskedője – utóbbi vásárolja az oroszoktól a fűtőanyagot -, birtokolják a hazai gáztárolók többségét, néhány éve megvették a cseh innogyt, az E.ON Hungária negyedét, az ÉMÁSZ és a Démász áramhálózatát, a Főgáz, illetve az Égáz-Dégáz rendszerét és részt vesznek a távhőellátásban is. Kiterjedt tevékenységükre jellemző, hogy a jelentés több mint száz, főként többségi tulajdonú leányvállalatot sorol fel. Cégeik saját üzleti jelentésükkel csak később rukkolnak elő.

Hosszú, rögös út a tőzsdéig

Az MVM főképp a „tőzsdeképesség” érdekében teszi közzé az átlag magyar cégekhez képest gyorsabban, gyakrabban és részletesebben, 2020 óta nemzetközi számviteli elveket követő pénzügyi eredményeit. Igaz, már 2002-ben a Medgyessy-kormány is meghirdette az állami energiacsoport tőzsdére vitelét. Ez aztán, többszöri nekirugaszkodás ellenére, eddig nem jött össze. Az Orbán-kabinet szintén kiáll az MVM részbeni eladása mellett, amitől a csoport terjeszkedési terveihez remél forrást. Ezt a lépést az eredendően az „eladott állami javak”, azon belül kiváltképp a közművek visszavásárlását zászlajára tűző konzervatív kurzustól mégis sokan furcsállanák. Olyannyira, hogy az Orbán-kabinet kilenc éve éppenséggel „kiszorította” az MVM-részvényeket egykoron élelmesen megszerző kistulajdonosokat is. Kérdés, a részint kormányzati megbízásokat teljesítő, esetenként szinte rezsi-igazgatóságként működő, közpénz-köldökzsinóron lógó csoport jelen állapotában mennyit ér. Ha sok az árcsökkentő tényező, a tőzsdei tulajdonszerzés inkább a vevőknek éri meg, semmint a befolyásából veszítő államnak vagy az MVM-nek. A csoport adósbesorolása ugyanakkor jó. Erre a pénzügyi és vagyoni felállásra tehát nemzetközi pénzintézetek is szívesen adnak hitelt.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás