A rovat kizárólagos támogatója
Gálhidy László, WWF Magyarország

A Bükki Nemzeti Park védett területén néhány hónapja kivágott 180 éves erdő kapcsán az állami erdőgazdálkodó úgy érvelt, hogy a beavatkozásra nem a faanyagtermelés, hanem „az erdő megfiatalítása” miatt volt szükség. Tényleg szükség volt erre, és ha nem, mit tehet a természetvédelem, az erdőgazdálkodó, a döntéshozó – és mit tehetünk mi? Elsőként itt olvasható Gálhidy László (WWF Magyarország) írása.

A Bükki Nemzeti Park állami erdeinek kezelője, az Egererdő Zrt. néhány hónappal ezelőtt – feltehetően 2018 végén – a Tarkő közelében, közel egy hektáron elvégezte egy 180 éves erdőrészlet véghasználatát. A hírekbe kerülő eset komoly felzúdulást váltott ki a szakma és a laikusok körében. Ennek nyomán az erdőgazdaság közleményt adott ki, mely szerint nem az ott található mintegy 600 m3 faanyag kitermelése volt a fő cél, hanem az erdő „megfiatalítása”. Bár ez a típusú érvelés az erdészek részéről gyakran elhangzik, fontos leszögeznünk, hogy Európa más országaiban és a világ többi részén nem általános gyakorlat hektárnyi vágásterületeket kialakítani a nemzeti parkokban – sem fiatalítás címén, sem más okból.

Természetes erdőfelújulás idős erdőben – Normafa kép: Gálhidy László

A természetes erdők működése

Nyilvánvaló, hogy az erdőnek valamilyen módon meg kell újulnia. Az elhaló, kidőlő fák helyén újra fáknak kell állni, máskülönben az erdő idővel elfogyna. A természet gondoskodik is az utánpótlásról – a felnyíló lombsátor alatt tömegével csíráznak ki a facsemeték, és ha nagyobb nyílások – ún. lékek – alakulnak ki, a fiatal fák növekedése megindul. A kidőlt fák pedig, amíg teljesen el nem bomlanak, az erdei élőlények sokaságának nyújtanak lakóhelyet, csírázó helyet, táplálékot, sőt hozzájárulnak a párás mikroklíma kialakításához. Nem csak az őserdők működnek így zavartalanul, akár több ezer éve, de bármilyen őshonos fafajokból álló erdő képes előbb-utóbb magától felújulni. Nincs tehát szükség erdészeti beavatkozásokra csupán ahhoz, hogy az erdő fennmaradjon. Aki szívesen látna természetes erdőfelújulást, nem kell okvetlenül elutazzon a szomszédos országok nemzeti parkjaiba – elég ha tesz egy sétát a budapesti Normafa idős erdeiben.

Miért állítja akkor sok erdész, hogy a beavatkozásra szükség van? A válasz alighanem az erdész szakma történetében keresendő. A középkorban az erdőket rendszertelenül vágták, a felújulást a természetre bízva – ami előbb-utóbb be is következett, ha a tarvágás helyén nem lett végül legelő, kaszáló, gyümölcsös vagy éppen búzatábla. A 18. század végén színre lépő erdész egyik legfőbb feladata kezdettől fogva a kivágott erdők „felújítása” volt. Gondoskodni arról, hogy az erdő helyén erdő legyen, és lehetőleg gyorsan. Az eredeti logika tehát a fakitermelés utáni célszerű felújításról szólt. Nem pedig arról, hogy a fakitermelés célja az erdő „megfiatalítása”.

Bükk-fennsík kivágott 180 éves erdő kép: Gálhidy László

Mi a baj a az ún. véghasználatokkal: tarvágással, végvágással?

Tarvágásról akkor beszélünk, ha az egy lépésben kivágott erdő helyét mesterséges úton újítják fel. Nálunk szinte csak síkvidéken alkalmazzák ezt a módszert a gazdálkodók. Hegy és dombvidéken több lépésben történik a fák kivágása, ezek közül az utolsó a végvágás. Jó esetben ilyenkor már az erdő elkezdte magát felújítani – a lehulló magokból kikeltek és növekedni kezdtek a facsemeték. Rossz esetben – a tarvágás utáni ültetéshez hasonlóan mesterséges pótlásra van szükség.

A hagyományos fakitermelés – akár tarvágásról, akár végvágásról beszélünk – durva beavatkozás az erdő életébe. Hatalmas, üres vágásterület alakul ki, ahonnan a fák túlnyomó részét elszállítják. Megszűnik az erdei klíma. Az árnyékot igénylő aljnövényzet sok faja az erős napsütés és a megnövekvő szél miatt hamarosan kiszárad. Védett növények sokasága pusztulhat el így – miközben a károsításuk a törvényeink értelmében büntetendő szabálysértésnek számít… Elpusztul az állatvilág egy része is – és nem csak a holt fában élő rovarok. A menekülésre képes madarak, emlősök közül sok szintén nem vészeli át a megpróbáltatást. A télen kivágott fákban alvó denevérek például nem egyszer összezúzódnak a ledőlő törzsek belsejében. A fakitermelést fizikailag túlélő, különféle fajok egyedeinek új lakóhely után kell nézni – ám ez nem minden esetben lehet sikeres.

Gálhidy László a bükki farönkök előtt. kép: WWF

Az erdő, mint ökoszisztéma megpróbáltatásai a végvágással nem érnek véget, hiszen a következő évtizedekben a fiatal erdő még messze nem biztosít elég élőhelyet az őshonos fajoknak. Mire eléri azt a kort – 120-130 év – mikorra kialakulhatna egy összetettebb szerkezet, nagy fákkal, odúkkal, holt faanyaggal, gyümölcstermő cserjeszinttel, addigra ismét jön a véghasználat. Vannak olyan fajok – fehérhátú harkály, fekete gólya, kis légykapó, számos denevér, rovar és növény, amely csak idős erdőkben maradhat fenn. Ezek nem véletlenül ritkák nálunk, vagy tűntek el az ország egyes részeiről.

Táji szinten természetesen nem egy vágásterületről beszélünk, hanem vágásterületek, fiatalosok és 30-100 éves erdők mozaikjáról. A mindenhol megbolygatott erdőklíma miatt a klímaváltozás fokozott terhelést jelent az állományokra nézve. Sérülékenységüket fokozza, hogy az egyszerre felnövő, egykorú fákból , gyakran kevés fafajból álló erdők érzékenyebbek a széldöntésekre, jégtörésekre, rovarkárokra, sőt az erdőtüzekre is. A vágásos erdőgazdálkodás az erdők természetességének, ellenálló képességének táji szintű leromlásához vezet – erre Európa más országaiban is rá kellett döbbenni – különösen az utóbbi évtizedek nagy területű széldöntései és szúkárosításai nyomán.

A fenti példákból is látható, hogy a hagyományos vágásos erdőgazdálkodás nehezen fér meg a természetvédelem szempontjaival, mégis kiterjedten alkalmazzuk védett területeinken. A bevezetőben említett, Tar-kő melletti idős erdő kivágását sokan a hír első olvasása után „törvénytelen erdőirtásnak” értelmezték, majd mikor megtudták, hogy mindez a jogszabályainknak megfelelően történt, megnyugodtak. Holott az országos természetvédelmi probléma éppen az, hogy a védett területek túlnyomó részén ez a fakitermelés elfogadott és törvényes módja…

És az örökerdő?

Újabb érv az egyhektáros végvágás, mint az erdő „megfiatalítása” ellen, hogy másképpen is lehet erdőben gazdálkodni. A korábban szálaló, ma örökerdő üzemmódúnak nevezett erdőgazdálkodás lényege, hogy egyenként vagy kis csoportokban történik a fakitermelés – és az erdő is ezeken a foltokon újul meg. Átlagos erdőjáró szinte észre sem veszi, hogy gazdálkodás folyik – a lombsátor folyamatos, van lehetőség az idős fák megtartására is. Ilyen módszereket évszázadok óta használnak több alpesi országban, jelenleg pedig az egész németországi erdőgazdálkodás ebbe az irányba mozdult el. Eltűnnek az erdőkből a vágásterületek, mintha sosem lettek volna… Magyarországon húsz éve kezdett elterjedni az örökerdő üzemmód. Ma főként a nagyobb városok – Budapest, Pécs – szomszédságában kezelik így az erdőket, elsősorban a közjólét szempontjai miatt. Az életminőségüket féltő városi lakosok egyre kevésbé nézik jó szemmel, hogy a kedvelt kirándulóhelyeiken fél hegyoldalnyi, évtizedek alatt regenerálódó vágásterületek keletkezzenek, és fel is emelik ezért a szavukat. Buda határában a kilencvenes években volt utoljára véghasználat – azóta senki nem kívánja ezen az áron „megfiatalítani” az erdőket… Az örökerdőkkel kapcsolatos jelenlegi legnagyobb probléma, hogy az ország erdőterületének mindössze 1-2%-át teszik ki. Ennek ellenére fontosak, hiszen jelzik az erdész szakma megújuló képességét és a fakitermelés alternatív, természetkímélőbb lehetőségeit.

Bükk-fennsík kivágott 180 éves erdő, kép: Gálhidy László

Fakitermelés vagy közjólét?

A védett területeken – éppúgy mint azokon kívül – faanyagtermelés történik. A központilag meghatározott fatömeg- és eredményelvárás nem teszi lehetővé, hogy az erdőterület kezelője a hivatásos természetvédelem javaslatait minden esetben figyelembe vegye.

A védett területeket ugyanakkor – különösen a nemzeti parkokat – a tájkép és a természet védelme érdekében hoztuk létre, továbbá azért, hogy a kikapcsolódási lehetőségeken keresztül hozzájáruljanak az egészségünk megőrzéséhez. Eleinte, a hetvenes-nyolcvanas években talán úgy tűnhetett, hogy e célokat nem veszélyezteti az erdőgazdálkodás jelenléte – ám mára másképpen látja ezt a természetjáró és a természetvédelmi szakember egyaránt. Ma már nyilvánvaló, hogy ha meg akarjuk őrizni az erdő élővilágát, akkor természetes fajösszetételű és szerkezetű, egészséges erdőkre van szükség. Mindez nem lehetséges a nagy tömegű faanyag kitermelésére feltalált vágásos erdőgazdálkodás mellett.

A megoldás felé

Az ország gazdaságának szüksége van helyben megtermelt faanyagra, és azokra a munkahelyekre is, amit az erdőgazdálkodás nyújthat. Mint természetvédő hazai civil szervezet mi sem általában a faanyagtermelés, az erdőgazdálkodás – netán az erdészek – ellen szólalunk fel. Az erdőterület nagyobbik része nem védett, ahol az ágazat gazdasági célkitűzései kevés korlátozás mellett érvényesíthetők. Mindemellett úgy gondoljuk, hogy az erdészeti szakértelemnek nagyon fontos szerepe lehet a táji, természeti, kulturális értékek megőrzésében – a védett és Natura 2000 területeken is. Ehhez azonban pontosabban meg kell határozni a természetvédelmi és erdészeti ágazat célrendszerét, amelyek irányítását az Agrárminisztérium látja el. Az elmúlt évtizedek jogszabályi változásai megteremtették már az alapot ahhoz, hogy néhány lépésben megtörténhessenek azok a változtatások, amelyek szakmai szempontból elfogadhatóbb egyensúlyt hoznának létre védett területeken az erdőgazdálkodás és a természetvédelmi kezelés között. Nemzeti parkjainkban, tájvédelmi körzeteinkben minél előbb ki kell alakítani a fakitermeléstől mentes, háborítatlan erdők övezeteit, ahol a természetvédelem és a természetjárás szempontjai kapnak elsőbbséget. A védett és Natura 2000 területek többi részén pedig a vágásos erdőgazdálkodásról indokolt lehet fokozatosan áttérni a folyamatos erdőborítást biztosító örökerdő üzemmódra.

Gálhidy László, WWF Magyarország

Nyitókép: Demeter Iván

Ajánljuk az alábbi cikket a téma iránt komolyabban érdeklődőknek: Tájseb a Tar-kőn

Kapcsolódó anyagok:

Ideje lenne tényleg megvédeni védett erdeinket!

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás