A rovat kizárólagos támogatója

Dr. Zlinszky János előadása a Nádasdy Alapítvány szemináriumán

Én magam nem szeretem ezt a kifejezést, mert magyartalan, ugyanakkor valamit erőlködve jelez. Valamiért vagy valami ellen van ez a tudatosság. Azt jelzi, hogy itt valamiféle veszély van, amire nekem állandóan figyelnem kell, felelősségem van a dolog iránt. Ez az aggódás az újkorban a művészeknél fogalmazódott meg először. A művészek aggódása a szépért és a tökéletesért előbb kapott szót, mint a fenntarthatóságért való aggodalom. De a mi környezettudatunkat is leginkább az aggodalom motiválja: az aggodalom személyes életünkért, egészségünkért.
A környezet ember általi megváltoztatásával maga az emberi faj került veszélybe. Kérdés, hogy tudunk-e ehhez a helyzethez egyéni, közösségi, vezetői szinten alkalmazkodni. Ahhoz, hogy az első javító lépést megtegyük, vissza kell mennünk egy nagyon alapvető szintre, és el kell gondolkodni azon, hogy tudjuk-e, s az illetékesek tudják-e, hogy mi a környezet. Itt egy evidencia körüljárásáról van szó, ami sokszor fölöslegesnek tűnik. De hadd próbáljam meg egy párhuzamon bemutatni, hogy mikor van szükség arra, hogy evidenciákat körüljárjunk.
1776-ban egy nagyon szép dokumentum azt mondja, hogy “minden ember egyenlőnek születik, s teremtője bizonyos elidegeníthetetlen jogokkal ruházza fel. Ilyen az élethez, szabadsághoz és a boldoguláshoz való jog. E jogok biztosítására alakulnak kormányok az emberek között.”
Ezek magától értetődő dolgok: tudjuk, hogy ti is tudjátok, tudjuk, hogy mindenki tudja, de azért ki kell mondani itt és most, mert utána építeni fogunk rá. A hozzáértők okos gyülekezetének nagyon sokminden következik ebből. És elég a levezetéshez ez a néhány szó. Tudjuk, hogy rólunk van szó, az emberről, a jelen és a jövő nemzedékről. Az élet, a szabadság és a boldogulás követelményéből, és ennek természetéből már következik, hogy biztosítani kell, hogy a környezet ne ártson az egészségünknek, és hogy megtalálhassuk benne az élet fenntartásához szükséges anyagokat, körülményeket, életfeltételeket. A faj szintjén az élet fogalmába beletartozik a fenntarthatóság, a fennmaradás evidens esélye is. (Nemrég olvashattuk például, hogy nyolc pireneusi medve él még. A biológus számára ezek a medvék élő halottak, mert nem elegendő ez a populáció a fennmaradáshoz.)
De a társadalom nemcsak hozzáértők okos gyülekezetéből áll, és tudjuk azt, hogy az amerikai törvényhozók praktikus megfogalmazása nemcsak a környezetvédelem területén bizonyult kevésnek ahhoz, hogy ezeket a jogokat levezessék belőle.
De nézzük meg az ENSZ által 1948-ban, tehát több mint 150 évvel később kiadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Ez is úgy kezdődik, hogy mindenkinek joga van az élethez illetve a szabadsághoz, s utána egy oldalon keresztül sorolja, hogy ki az a mindenki. Kevés egyértelműbb forma van annál, hogy mindenki, mégis hosszan sorolja, hogy fajra, színre, nemre, vallásra, politikai vagy más meggyőződésre, nemzeti vagy társadalmi hovatartozásra, stb. tekintet nélkül. Mikor mondom el valamiről, ami evidens, részletesen, hogy micsoda? Akkor, ha sokan nem akarják megérteni (azt mondják, hogy: ja, nem tudtuk, hogy a fekete is az), és ebből katasztrofális következmények vannak. Az ilyen esetekben a törvényhozó kénytelen az evidenciát részletezni. Az sem véletlen, hogy 1949-ben egy Németország, amely a saját agymosott állapotának a borzalmas következményeivel szembesült, és megcsömörlött a manipulációtól, az Alaptörvény második paragrafusában azt mondja, hogy mindenkinek joga van a saját személyiségének a szabad kibontakoztatására. Vagyis hogy én ki vagyok, hogy milyen értékeim, milyen prioritásaim lesznek, azt nekem van jogom meghatározni.
Akkor kell tehát megfogalmazni az evidenciákat, mikor megértjük, hogy nem mindenki akarja megérteni. Ilyen explicite tétel kell hogy legyen a környezet fogalma. Egy demokratikus társadalomban ideális esetben minden választónak tudnia kellene, hogy mi is a környezet. Emellett tudniuk kell persze a törvényhozóknak is, hiszen ezt a fogalmat kell alkalmazni a környezet védelmében. Felvetődik a kérdés, hogy miért hiányzik Magyarországon ez az evidenssé tétel. Egyrészt azért, mert evidencia, és aki akarja az érti, másrészt nyilván azért, mert érdekeket sért a részletes kifejtés (ebben a teremben hallottuk a múlt alkalommal azt a szép történetet, amikor valaki veszélyeshulladék-égetőt akart engedélyeztetni, de erre nem adták meg az engedélyt, s utána ugyanezt a kérvényt beadta úgy, hogy speciális anyagok hőkezelése, s arra megadták).
Lehet-e úgy definiálni a környezetet, hogy összhangban maradjunk a jogi struktúrákkal, és az ökológusok ne nevessenek ki? Nem kevesebbet mondok Önöknek, minthogy egy ilyen megfogalmazást a hatályos magyar Alkotmányból is le lehet vezetni. Az Alkotmány elismeri az ember sérthetetlen, elidegeníthetetlen alapvető jogait: az élethez, személyi biztonsághoz, szabadsághoz való jogot. Elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez: kimondja, hogy az embereknek joguk van a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, és ezt a jogot a Magyar Köztársaság többek közt az épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg.
Nagyon figyelemreméltó megfogalmazás, a jogászok a maguk tömör módján tudnak valamit, amiről sokan nem szeretnek beszélni, de ami fájdalmasan evidens. Itt arról van szó, hogy mindenkinek joga van a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez. Mikor vagyok beteg? Akkor, ha olyan folyamat zajlik bennem, ami valamilyen módon az életminőségemet, a túlélésemet, az életem hosszát veszélyezteti.
Kétféle egészségről beszélhetünk A test és a lélek olyan, mint a hardver és a szoftver. A hardver a testem, a szoftverem pedig az értékeim, a gondolkodásmódom, a beállítottságom, a magatartásom: mindazok a pszichikai mechanizmusok, melyek a gyorsabb eligazodást teszik lehetővé a világban. A megnyilvánulásaimat, a magatartásomat a közönség szabályozhatja és szabályozza is, de azt, hogy én ki vagyok, hogy én milyen hardvert és szoftvert használok, azt nem mondhatja meg senki. Ha ellopják a winchesteremet, vagy vírust tesznek a számítógépembe, a jog fellép ez ellen. Nekem jogom van olyan számítógépet venni, és olyan szövegszerkesztőt használni, amilyet akarok, a lényeg az, hogy mi van azon a plakáton, amit majd kiteszek a falra. Azon már nem lehet akármi.
A test és a lélek szempontjából ma nem ez a helyzet. Pedig a környezet az Alkotmány szerint olyan kell hogy legyen, hogy a testi és lelki egészséget védje, ezen keresztül az élethez való jogunkat garantálja. A jelenlegi környezetvédelmi szabályozás a hardveremet védi az ellen, hogy beleegyezésem nélkül változtatgassák, különösen a káromra. Mindenki tudja, hogy itt sugárról, zajról, vízről stb. van szó. De ez a védelem nem elegendő. A népességek száma nő, az általános fogyasztás nő, ezzel a környezetszennyezés is nő, és ezek együttesen fogják behatárolni az emberi faj életlehetőségeit. A Föld ezen emelkedő igénybevétele beteg dolog, mert az emberi fajnak az élethez való jogát sérti. A gazdaság ezzel nem törődik, a gazdaságnak rövidtávú érdekei vannak, melyek ezzel ellentétesek.
A fogyasztás bizonyos szinten túl már csak úgy növelhető, ha az igényeket elválasztjuk a szükségletektől. Fizikailag behatárolt az a fogyasztás, amit a természetes ösztöneink és igényeink alapján hajlandóak vagyunk végezni. Tehát az igényeket és a szükségleteket szét kell választani, azt kell elhitetni, hogy a nem materiális természetű gondjainkra ad a matéria választ, és akkor lehet fogyasztási spirált kialakítani. Mindenkinek eszébe juthatnak olyan hirdetések, amelyek a szabadság, szeretet, biztonság, megbecsülés, önbecsülés, boldogság igényét összekötik a fogyasztással. Ez a Pepsi-érzés. A századfordulón még úgy reklámoztak italokat, hogy ez az XY féle szóda, ez oltja a legjobban a szomjat, ezt tessék inni, ha szomjas. Ma ezen mosolygunk. Mi köze a Pepsinek a szomjúsághoz!? A Pepsi érzés. Szőke, boldog, fiatal, van neki valakije, szabadideje is van, erős és egészséges. És ha levert vagy, fáradt vagy, unatkozol, akkor igyál Pepsit. Nem ha szomjas vagy?!
Félelmetes, ami itt zajlik a környezetünkben. Mindenki ismeri ezeket a példákat, de ne gondoljuk azt, hogy értelmes emberekre ezek nem hatnak. Nem tudjuk kivonni magunkat ezek alól a dolgok alól, hiszen úgy vagyunk biológiailag felépítve, hogy ne tudjuk: a képi és hangi információt, ami elér minket, fel kell hogy dolgozzuk. És ha külön nem gondolunk arra, hogy elhárítsuk vagy megpróbáljunk ellene valamit tenni, átitat bennünket. Hogy mennyire ívódik belénk, azon lehet vitatkozni. De biztos, hogy beívódik, legalább a tolerancia szintjén, legalább azon a szinten, hogy nem lépek fel ellene. Elvész a felháborodás lehetősége. Nekünk nincs tévénk, és tudom, ha az ember nincs teljesen kiszakadva belőle, akkor már nem üti meg. Elnézést Illyés Gyulától, de muszáj azt mondanom, hogy a reklám zsarnokságának korában élünk.
Mi tehát a környezetünk? Az ökológia azt mondja lényegében és konyhanyelven, hogy az egyén szintjén a rá ténylegesen ható ingerek összessége. Mindaz, ami a pszichikumunkra és a testünkre hat. Az Alkotmányt érvényesíteni akaró jognak azt kellene elérnie, hogy az egyén illetve a közösség egészségét az akarata ellenére, a tudtán kívül ne érhesse környezeti ártalom. Valami olyasfélét kellene kimondani, amikor környezetvédelmi törvényről beszélünk, hogy a környezet alkotói mindazon hatások, melyeknek az elkerülése az egyénként vagy összességében nem lehetséges mindenki számára. Rá kellene ébrednünk, politikusoknak és választópolgároknak, hogy a környezet eleme és alkotója minden olyan hatás, amely közterületről, köztulajdonból, közszolgálati médiából ért el bennünket. Környezet tehát mindaz, ami a magánszférámba behatol. A környezet része az útmenti szmog, az óriásplakát, a csapvíz és a Kossuth Rádió. És nem része adott esetben a kereskedelmi TV. Mert ezt vagy választom, vagy nem választom. És ezzel a környezettel szemben kell érvényesíteni azt az alkotmányos követelményt, hogy az egészséges legyen testileg és lelkileg is. Lényegében a választókra és a jogtudósokra vár a feladat. De a társadalomtudósoknál van a labda, nekik kell egy elegáns és határozott mozdulattal megtenni azt, ami egyelőre lehetetlennek látszik.

Összefoglaló:
Akkor kell megfogalmazni az evidenciákat, mikor megértjük, hogy nem mindenki akarja megérteni. Ez a helyzet a környezet fogalmával is.
Mi tehát a környezetünk? Az ökológia azt mondja, hogy az egyén szintjén a rá ténylegesen ható ingerek összessége. Mindaz, ami a pszichikumunkra és a testünkre hat. Az Alkotmányt érvényesíteni akaró jognak azt kellene elérnie, hogy az egyén illetve a közösség egészségét az akarata ellenére, a tudtán kívül ne érhesse környezeti ártalom. Valami olyasfélét kellene kimondani, amikor környezetvédelmi törvényről beszélünk, hogy a környezet alkotói mindazon hatások, melyeknek az elkerülése az egyénként vagy összességében nem lehetséges mindenki számára. Rá kellene ébrednünk, politikusoknak és választópolgároknak, hogy a környezet eleme és alkotója minden olyan hatás, amely közterületről, köztulajdonból, közszolgálati médiából ért el bennünket. Környezet tehát mindaz, ami a magánszférámba behatol. A környezet része az útmenti szmog, az óriásplakát, a csapvíz és a Kossuth Rádió. És nem része adott esetben a kereskedelmi TV. Mert ezt vagy választom, vagy nem választom. És ezzel a környezettel szemben kell érvényesíteni azt az alkotmányos követelményt, hogy az egészséges legyen testileg és lelkileg is. Lényegében a választókra és a jogtudósokra vár a feladat. De a társadalomtudósoknál van a labda, nekik kell egy elegáns és határozott mozdulattal megtenni azt, ami egyelőre lehetetlennek látszik.

Dr. Zlinszky János előadása elhangzott a Nádasdy Alapítvány ” A társadalom öt pillére” c. szimpóziumán.

Nádasdy Alapítvány:

Web: Nádasdy

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás