A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: kmnp.hu

Sikeresnek bizonyult a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság év elején elkezdett, hullámtéri erdőket érintő természetvédelmi erdőkezelési kísérlete. A puhafás ligeterdők így új életre kelhetnek.

Az erdőtörvény a védett területekre vonatkozóan folyamatos erdőborítást biztosító kezelési eljárásokat ír elő. A törvénynek eleget téve a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság a saját kezelésében lévő, középkorú és idős fákból álló erdőkben az elmúlt év folyamán kísérletképpen több helyen is elkezdett ilyen kezelési eljárásokat.

Szelevény és Kunszentmárton környékén négy erdőrészletben összesen 12 mintaterületet jelöltek ki erre a célra. A mintaterületeken egy-egy 10-50 méteres sugarú körben teljesen eltávolították az invazív fajok sarjait (például az amerikai kőrist). Így a megmaradó idős fák gyökerei végre napfényhez és levegőhöz jutottak és lehetőséget kaptak arra, hogy gyökérsarjakkal vagy magszórással reprodukálják magukat. A kísérlet eredményesnek bizonyult: itt is, ott is megjelentek az őshonos fák fiatal sarjai.

A sikeren felbuzdulva az Igazgatóság az ősz folyamán újabb erdőrészletek bevonásával folytatja ezt a fajta természetvédelmi kezelést. Gyomaendrőd környékén az őshonos puhafás ártéri ligeterdőkben öt erdőrészletet, azon belül pedig 37 mintaterületet jelöltek ki a kezelés céljára. Itt az azonos korú erdők korszerkezetének változatosabbá tétele az elsődleges cél. Az idős fák mellett reményeik szerint hamarosan fiatalok is megjelennek majd.

 
 
Fotó: Czanka Gábor
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek