Hirdetés
greenfo/MTI

Terv készül a Balaton Nagybereki Fehér-víz terület természetvédelmi kezeléséről, ebben kizárólag a természetvédelmi szempontokat szem előtt tartva írják majd elő az irányadó vízszintet – mondta a VM helyettes államtitkára. Az, hogy a jelentős beruházás költségét kinek kell majd állnia, még kérdéses.

A védett terület kezelésének irányelveit, szabályait miniszteri rendeletben fogják kihirdetni. A rendelet-tervezetet – amelyet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság adatai alapján dolgoztak ki – szakmai szervezeteknek és más tárcáknak is bemutatják majd, és az egyeztetést követően lép hatályba – közölte Rácz András, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára a Balaton-felvidéki Nemzeti Park létrehozásának 15. évfordulója alkalmából tartott tegnapi konferencián Csopakon.

A rendeletben a természetvédelmi szempontból kívánatos vízszintet fogják előírni. Ez az év első felében a 104,6 centiméteres vízszintet jelent, a második felében ennél valamivel alacsonyabbat. A meglévő víziművek, műtárgyak beavatkozást igényelnek, mert jelenleg nem biztosított a megfelelő vízszint megtartása. Az, hogy a jelentős beruházás költségét kinek kell majd állnia, még kérdés – jegyezte meg Rácz András, aki szerint a terület lecsapolását, vízelvezetését, sem a vadászatot nem tudják támogatni, amennyiben ez a természetvédelem érdekeivel ellentétes.

A terület vízkormányzását a Balaton-Nagyberek Vízitársulat végzi.  A nagybereki madárrezervátum ügyében Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos még tavaly ősszel természetkárosítás elkövetésének gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, részben a Hubertus Bt. által bérelt állami, természetvédelmi terülten történt vízeresztés miatt. A többszörösen védett, Nekota nevű területről tavaly a tavaszi esőzéseket követően engedték le a vizet, a természetvédők szerint jelentős természetkárosítást okozva. A kormánybiztosi hivatal kifogásolta az államnak a céggel kötött hosszú távú fölhaszonbérleti szerződését, és a magyar állam vagyonjogi pert indított a német érdekeltségű cég ellen az 1992-ben 99 évre – és további 30 évre meghosszabbíthatóan – kötött fölhaszonbérleti szerződés semmissé nyilvánítása érdekében, jogszabályba és jó erkölcsbe ütközés miatt.
A pert a magyar állam képviseletében a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet kezdeményezte a Balaton-nagybereki Állami Gazdaság privatizációjakor 7.725 hektárra megkötött földhaszonbérleti szerződéssel kapcsolatban, a tárgyalás a Kaposvári Törvényszéken októberben folytatódik.

Kapcsolódó anyagok:

Nekota jogi csörte

Lapáton újabb két nemzeti park igazgató

Vészhelyzetben a Nekota

Nagybereki madárrezervátum csörte

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás