A rovat kizárólagos támogatója

Tavaly decemberben zárult az IUCN Kapacitás-fejlesztés a hatékony kommunikációért a biológiai sokféleég érdekében című programja, melyet 1999-ben indítottak Magyarországon, Lengyelországban, Szlovákiában, Csehországban és Szlovéniában.

A projektben egy holland kommunikációs cég, magyar oldalon a Természetvédelmi Hivatal, a tatai önkormányzat, és az MME Komárom-Esztergom megyei helyi csoportja vett részt. A program első részében a szakértők továbbképzése mellett (Debe, Lengyelország) ellenőrző kommunikációs tevékenység folyt Magyarországon. A projekt második ütemében nemzeti parki és civil szervezetek szakemberei számára tartottak továbbképzést Jósvafőn. Ennek keretében a biológiai sokféleséggel és a természetvédelemmel kapcsolatos kommunikációt, hatékony üzenetkezelést elemezték a résztvevők.

2000 folyamán jelent meg a projekt első kézzelfogható terméke, egy ismertető füzet a biológiai sokféleség megőrzéséről, Kockán az élet címmel. Ehhez kapcsolódva a biológiai sokféleséget és jelentőségét, veszélyeztetettségét szemléltető oktatási célú fóliasorozat készült el, melyet a környezeti neveléssel foglalkozó szervezetek számára (nemzeti park igazgatóságok, természetvédelemmel foglalkozó társadalmi szervezetek) juttattak el. A projekt záró harmadik rész a vizes élőhelyek kezelési problémáira, a kommunikációban rejlő konfliktus-megoldási lehetőségekre irányult. Ebben a szakaszban az országos, regionális és helyi szintű kommunikációs tevékenység hatásával, gyakorlatával foglalkozlak a projektben résztvevők.

Országos szinten a Ramsari Egyezmény kötelezettségének megfelelően elkészült a vizes élőhelyek kommunikációs, oktatási és szemléletformálási stratégiája, mely az eddigi természetvédelmi kommunikációs tevékenységben egyedülálló. A stratégia kialakítására azért volt szükség, mint a vizes élőhelyek a legváltozatosabb és ugyanakkor a legértékesebb természetes élőhelyek, melyek használatában, hasznosításában rendkívül sokféle társadalmi csoport érdekelt. A stratégia lényeges célkitűzése országos és helyi szinteken a figyelem felkeltése a vizes élőhelyek veszélyeztetettségére, pusztulásuk drasztikus mértékére. Kulcseleme a kommunikációs stratégiának, hogy a sokszor ellenfélként kezelt érdekcsoportokkal közös pontokat kell találni, és meg kell őket győzni a vizes élőhelyek fontosságáról és értékeikről.

Az országos stratégia részként demonstrációs program készült el, hogy a természetvédelmi kommunikáció hatékonysága nyilvánvalóvá váljon mindenki számára. Ennek megfelelően helyi szinten a tatai Öreg-tó Ramsari terület kommunikációs stratégiáját dolgozták ki és hajtották Végre 2001. április-december között. A program kezdetén és végén folytatott szociológiai felmérés lehetőséget biztosít arra, hogy konkrét adatokkal igazolják a kommunikációs tevékenység eredményeit a tatai lakosok megkérdezése révén. Jelenleg az adatok kiértékelése zajlik, de már néhány hónappal a helyi program indulása után nagyon kedvező jeleket tapasztaltak a projektben résztvevő kollégák, szakértők. A kommunikációs kampány színvonalas és minden fáradságot nélkülöző végrehajtását az MME helyi csoportjának aktív tagjai végezték, akik munkájáért ezúton is köszönetet mondunk. Madarász szemmel nézve a tatai fesztiválok, rendezvények, előadások sorában minden kétséget kizáróan a Tatai Vadlúd Sokadalom, volt a fénypont, melyről külön cikkben olvashatunk. Legnagyobb eredménye a tatai programnak, hogy a tatai Öreg-tavat használók figyelmét sikerült ráirányítani a tó rendkívüli jelentőségére és arra, hogy a vizes élőhely megőrzése mindenki számára közös érdek.
Novemberben Tatán kommunikációs szemináriumot rendeztek, melyre azokat a nemzeti parki és társadalmi szervezetekben dolgozó szakértőket hívták meg, akik a vizes élőhelyekkel, azok kezelésével és/vagy szemléletformálással foglalkoznak. A kétnapos rendezvényen kommunikációs műhelymunkában bemutattuk és értékeltük az eddigi tatai és országos eredményeket.

A Környezeti Nevelési és Kommunikációs Programiroda vezetője, Czippán Katalin vezette foglalkozásokon a vizes élőhelye a tapasztalható problémák, veszélyeztető tényezők, valamint az érintett célcsoportok meghatározása és a probléma megoldására irányuló kommunikáció tervezése zajlott. A közös együttgondolkodás valóban nagyon hasznos volt: a résztvevők többsége új gondolatokkal tért haza.

A program zárásaként Pozsonyban nemzetközi konferenciát tartottak 2001. november 30. és december 1. között, ahol a résztvevő országok ismertették eredményeiket. A hazai munka eredményeit elismeréssel fogadták a külföldi szakértők és a többi résztvevő kelet-európai állam; Bízunk benne, hogy a természetvédelmi kommunikáció nem halkul el a jövőben sem, és ahhoz továbbra is rendelkezésre áll a külföldi partnerek, köztük az IUCN szakértelme és támogatása.

Bőhm András 2002. március
www.madartavlat.hu

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás