Hirdetés
greenfo/MTI

Öt perc alatt feltölthető akkumulátort fejlesztett elektromos autókhoz egy izraeli vállalkozás. Négy jelentős nemzetközi befektető támogatja a StoreDot fejlesztését: a Daimler német autógyártó, az Egyesült Királyságból a British Petroleum, a dél-koreai Samsung és a japán TDK elektronikai vállalat.

A StoreDot nevű startup olyan litium-ion alapú akkumulátort fejlesztett ki, amelynek feltöltési ideje versenyképes a hagyományos autók tankolási idejével, ugyanis mindössze öt perc alatt eljut a teljes lemerültségtől a teljesen feltöltött állapotig. Az újítás megszünteti az akkumulátorok órákig tartó utántöltését, teljesen megváltoztatjuk az elektromos autók vezetői élményét, felszámoljuk a ‘távolsági szorongást’, vagyis a félelmet, hogy elakadnak energia nélkül az autópályán – nyilatkozta a céget alapító Doron Myersdorf találmányukról.

Myersdorf 2012-ben alapította meg vállalkozását, amely korábban, az autók meghajtását biztosító akkumulátorok előtt telefonokon, drónokon és elektromos rollereken tesztelte újfajta akkumulátorait.  A StoreDot újítása a könnyű, újratölthető és nagy teljesítményű lítium-ion elemek technológiáján alapul, amelynek feltalálásáért 2019-ben az amerikai John Goodenough, a brit Stanley Whittingham és a japán Akira Yoshino kémiai Nobel-díjat kapott.

Megpróbáltuk bemutatni, hogy ha kicserélünk néhány anyagot egy lítium-ion akkumulátorban, akkor öt perc alatt feltölthetővé válhat- mondta a mérnök képzettségű cégvezető.

A RENDKÍVÜL GYORS TÖLTÉSI KÉPESSÉG ELÉRÉSE ÉRDEKÉBEN TÖBBEK KÖZT SZILÍCIUMRA VÁLTOTTÁK A LÍTIUM-ION ELEM NEGATÍV PÓLUSÁN AZ ADDIG ALKALMAZOTT GRAFITOT.

Már több száz prototípusukat tesztelik a különböző gyártó cégek. Jelenleg akkumulátoraik olcsóbban előállítható, második generációját fejlesztik, és elkezdték kidolgozni a későbbi tömeggyártáshoz szükséges eszközöket, gépeket is, hogy megpróbálják lerövidíteni a bevezetésükhöz szükséges időt. Az elektromos autók kevésbé környezetszennyezőek, de egyelőre sokkal drágábbak a hagyományos benzinmotoros gépjárműveknél. A 2019-ben a világon eladott autóknak csak 2,9 százaléka volt elektromos meghajtású a Nemzetközi Energia-ügynökség adatai szerint.

Az újgenerációs akkumulátorok bevezetését késleltetheti, hogy át kell alakítani miattuk a már felállított töltőállomásokat, amely kapacitásuktól függően 1500 és 10000 dollár közötti összeget jelenthet állomásonként. Ráadásul élettartamuk csak 3000-3500 feltöltést biztosít, és elöregedésük utánra ki kell dolgozni a lítium-ion akkumulátorok újrahasznosításának rendszerét, ahogy azt a savas ólomakkumulátorok esetében is megtették.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás