Hirdetés
Forrás: kmnp.hu

Március elején 6550 vadlúd és 3840 daru tartózkodott a Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó kardoskúti Fehér-tó térségében. Ugyanebben az időszakban figyeltük meg a területen az első vonuló sárszalonkát is.

A vadludak tavaszi vonulásának legerősebb időszaka február közepe és március közepe közé tehető. Amikor a befagyott kardoskúti Fehér-tó jege február elején kiolvadt, rohamosan emelkedni kezdett a tavon pihenő, éjszakára behúzó madarak száma. A csúcspontot március első napjaiban érte el, amikor 5800 nagy lilik tartózkodott a Fehér-tavon, további 750 pedig a KMNPI Sóstói Állattartótelepe mögötti kis tavon.  Néhány alkalommal vörösnyakú ludakat is felfedeztünk köztük, a legnépesebb csapat hét példányból állt. Március 7-re a vadludak száma lecsökkent 4 ezerre, tehát feltehetően a hónap első napjaiban volt a tavaszi vonulás tetőzése.

Hasonlóan változott a darvak egyedszáma is: február elején még csak néhány tucatnyian voltak, március első napjaiban pedig 3840 példánnyal tetőzött a vonulásuk. Bár számuk most csökkent, mégis előfordulhat, hogy újra növekedésnek indul. Általában észak-nyugati irányból érkeznek éjszakázni a Fehér-tóra, melynek vízszintje a csapadékhiány miatt csökkent, így a darvak egy része kiszorul onnan és a környező gyepeken tölti az éjszakát.

Nagy lilik Fotó Palcsek István Szilárd

Egy másik vonuló madárfaj, a sárszalonka első példányai is feltűntek a napokban a térségben. Az elsőt március 1-jén láttuk, ami viszonylag korai időpontnak számít. A Fehér-tavon sajnos az utóbbi években nem költenek sárszalonkák, aminek valószínűleg a csapadékhiány az oka. Korábban is csak kis számban költöttek errefelé. A mostani megfigyelés helyszíne a Fehér-tótól északra fekvő Macelka-nádas volt, máskor is általában csak itt látunk sárszalonkákat.

Ez a fokozottan védett madár nagyon rejtőzködő életmódot folytat, ráadásul színe is beleolvad környezetébe, ezért nehezen figyelhető meg. Táplálékát a sűrű növényzet között, az iszapban keresi. A híg sárban kutat férgek, apróbb csigák után. Különlegessége, hogy a testméretéhez képest szinte aránytalanul hosszú csőrének vége viszonylag puha, rugalmas, és idegszálakkal van átszőve. Az idegvégződéseknek köszönhetően csőrével megérzi a táplálékot, így könnyen hozzá tud jutni a mélyen lévő férgekhez, apróbb csigákhoz. Ráadásul képes kinyitni a csőrének végét anélkül, hogy magát az egész csőrt kinyitná.

Nászrepüléskor a sárszalonka furcsa hangot hallat, amit sok helyen mekegésnek, vagy bégetésnek neveznek. Ezt nem hangképző szerveivel adja ki, hanem zuhanórepüléskor, kifeszített farktollainak rezgése okozza.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás