Március elején 6550 vadlúd és 3840 daru tartózkodott a Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó kardoskúti Fehér-tó térségében. Ugyanebben az időszakban figyeltük meg a területen az első vonuló sárszalonkát is.
A vadludak tavaszi vonulásának legerősebb időszaka február közepe és március közepe közé tehető. Amikor a befagyott kardoskúti Fehér-tó jege február elején kiolvadt, rohamosan emelkedni kezdett a tavon pihenő, éjszakára behúzó madarak száma. A csúcspontot március első napjaiban érte el, amikor 5800 nagy lilik tartózkodott a Fehér-tavon, további 750 pedig a KMNPI Sóstói Állattartótelepe mögötti kis tavon. Néhány alkalommal vörösnyakú ludakat is felfedeztünk köztük, a legnépesebb csapat hét példányból állt. Március 7-re a vadludak száma lecsökkent 4 ezerre, tehát feltehetően a hónap első napjaiban volt a tavaszi vonulás tetőzése.
Hasonlóan változott a darvak egyedszáma is: február elején még csak néhány tucatnyian voltak, március első napjaiban pedig 3840 példánnyal tetőzött a vonulásuk. Bár számuk most csökkent, mégis előfordulhat, hogy újra növekedésnek indul. Általában észak-nyugati irányból érkeznek éjszakázni a Fehér-tóra, melynek vízszintje a csapadékhiány miatt csökkent, így a darvak egy része kiszorul onnan és a környező gyepeken tölti az éjszakát.
Egy másik vonuló madárfaj, a sárszalonka első példányai is feltűntek a napokban a térségben. Az elsőt március 1-jén láttuk, ami viszonylag korai időpontnak számít. A Fehér-tavon sajnos az utóbbi években nem költenek sárszalonkák, aminek valószínűleg a csapadékhiány az oka. Korábban is csak kis számban költöttek errefelé. A mostani megfigyelés helyszíne a Fehér-tótól északra fekvő Macelka-nádas volt, máskor is általában csak itt látunk sárszalonkákat.
Ez a fokozottan védett madár nagyon rejtőzködő életmódot folytat, ráadásul színe is beleolvad környezetébe, ezért nehezen figyelhető meg. Táplálékát a sűrű növényzet között, az iszapban keresi. A híg sárban kutat férgek, apróbb csigák után. Különlegessége, hogy a testméretéhez képest szinte aránytalanul hosszú csőrének vége viszonylag puha, rugalmas, és idegszálakkal van átszőve. Az idegvégződéseknek köszönhetően csőrével megérzi a táplálékot, így könnyen hozzá tud jutni a mélyen lévő férgekhez, apróbb csigákhoz. Ráadásul képes kinyitni a csőrének végét anélkül, hogy magát az egész csőrt kinyitná.
Nászrepüléskor a sárszalonka furcsa hangot hallat, amit sok helyen mekegésnek, vagy bégetésnek neveznek. Ezt nem hangképző szerveivel adja ki, hanem zuhanórepüléskor, kifeszített farktollainak rezgése okozza.
