A rovat kizárólagos támogatója

Az internetes fórumokon az esetek nagy többségében egy-egy pók fotója alatt a második kérdés (ha nem az első), hogy “veszélyes e?”. Ilyenkor aztán elkezdenek özönleni önjelölt szakértők részéről a dezinformációk, városi legendák, “ismerősöm ismerősének ismerőse” történetek, amelyek valóságalapja a legtöbb esetben a nullával egyenlő. Ezekkel az a fő probléma, hogy a kérdező nem tudja kiszűrni a sok-sok válaszból, mi a valós, és mi a legenda.

Ebben az írásban némileg taglalom a legendákat, illetve a valós, tudományos tényeket írom le a hazai fajainkról. Igyekszem a leggyakrabban ez ügyben feltűnő fajokat egybeszedni, s mindegyikhez bővebben válaszolni az oly gyakran hallott “veszélyes?” kérdésre.

Általánosságban a pókokkal kapcsolatos tévhitekről

Egyetlen család kivételével a Magyarországon élő pókok mindegyike “mérges”, zsákmányukat méreggel ölik meg, de a mérgük az esetek 99,9%-ban emberre teljesen ártalmatlan. E mérgek előállítása nagy energiaigényű folyamat, a zsákmány megszerzése a cél vele, s nem a nagyobb testű ragadozók megfélemlítése (ellentétben például a kolonizáló darazsakkal). Ezért a hazánkban élő pókok nagy többsége ilyen célra nem is pazarolja. Olyan történetek, mint például egy pók valakit rendszeresen megmar, amíg alszik, minden valóságalapot nélkülöznek. A pókok ízeltlábúakkal táplálkoznak, az ember nem préda, vagy táplálékforrás számukra, hanem veszélyforrás, ezért – amíg tehetik – menekülnek előle. Kicsit sarkított példával élve, annyira logikus egy ilyen történet, mint az, hogy valaki hobbiból Afrikában orrszarvúra lövöldözött két méterről, légpisztollyal… Ez természetesen mind a pók, mint a feltételezett “hobbista orrszarvúvadász” élete végét jelentené. Viszont a pókoknak az emberekkel ellentétben nincsenek szuicid hajlamaik.

Amikor egy-egy pók véletlen valaki ágyába keveredik, a lehető legrövidebb úton igyekszik távozni a rá veszélyes lény közelségéből. Olyan persze megtörténhet, hogy épp rosszkor van rossz helyen, és álmunkban fordulva agyonnyomjuk. Ilyenkor utolsó védekezésként még odamarhat, de erről a legtöbb esetben tudomásunk sem lesz, hiszen az épületlakó pókjaink nagy többsége képtelen átharapni az emberi bőrt. Az éjjeli pókmarás történetének az alapja csupán annyi, hogy némelyik ízeltlábú faj (ágyi poloska, vérszívó szúnyogfajok, stb.) éjjel táplálkoznak belőlünk, ilyenkor a bőrön különböző nyomok maradnak utánuk. Mikor az ember felébred, több sebet tálal magán, ami viszket, esetleg bedagad, fáj. Amennyiben ilyenek után lát egy pókot, rögtön párhuzamot von a két esemény között, s ez általában a pók életébe kerül. Ez azon kívül, hogy értelmetlen, még közvetetten az emberre nézve is káros, mert a pókok pont azokkal a lényekkel táplálkoznak, amik adott esetben belőlünk. Így saját magának is rosszat tesz az effajta ember, nem csak a póknak.

szongáriai cselőpók nőstény (Lycosa singoriensis) kép: Karl Csaba

A másik közkedvelt tévhit az allergiás reakció. Egyes ízeltlábúak, például darazsak, méhek, hangyák szúrása (pontosabban a szúrásukkal bejuttatott méreganyagban lévő fehérjék) valóban okozhat allergiás reakciót. Ez általában azokra a fajokra jellemző, amelyek mérge védekezésre, vagy védekezésre is szolgál nagyobb testű ragadozókkal szemben. A hazai pókjaink esetében ez nem így van. A pókjaink mérgében található fehérjék nem váltanak ki allergiás reakciót. Amióta írott történelmünk van, ilyenről nem született tudományos publikáció, se orvosi, se arachnológiai téren. Amikor egy háziorvos “pókcsípést”, illetve allergiát emleget, az abból következik, hogy körülbelül annyit tud a pókokról, mint egy villanyszerelő. Abból kifolyólag, hogy a hazai pókjaink emberekre abszolút veszélytelenek, az orvosi egyetemen sem tanítanak róluk semmit. Ebből következik, hogy egy átlagos orvost ilyen témában megkérdezni nagyjából olyan, mintha a szomszéd “Manci nénit” kérdeznénk meg. Semmilyen releváns információt nem fog tudni adni, maximum azt fogja elmondani, amit ő is itt-ott (legtöbb esetben a bulvármédia szenzációhajhász cikkeiben) olvasott, hallott.

Sajnálatos módon a média megteremtett egy bizonyos “celebszakértő” réteget, ami elősegíti a tévhitek, legendák, rémhírek terjedését. Az emberek arra kapják fel a fejüket, hogy “veszélyes európai álözvegyet” s nem arra, hogy teljesen ártalmatlan faggyúpókot találtak egy lakásban. A bulvármédia számára a legfontosabb a nézettség, az eladott példányszám, s ehhez “hírek” kellenek, számukra lényegtelen, ha ezek álhírek. Így sajnos legritkább esetekben szólaltatnak meg valódi szakértőket, arachnológusokat. Ennek egyenes következménye, hogy az átlagember ezekből a médiákból szinte soha nem kap valós információt hazai pókjainkról.

Karl Csaba  izeltlabuak.hu-n megjelent írásában a hazai faunánkban az embereknek kellemetlenséget okozni képes fajokról ír részletesen:
Búvárpók (Argyroneta aquatica), Pokoli cselőpók (Geolycosa vultuosa) és szongáriai cselőpók (Lycosa singoriensis), Mérges dajkapók (Cheiracanthium punctorium), Vidrapókok (Dolomedes spp.), és a Tüskéskezű álfarkaspók (Zoropsis spinimana).

Emellett az ártalmatlan, ember közelében gyakran feltűnő fajokról is sok érdekességet megtudhatunk:
Keresztespókok (Araneidae spp.), Faggyúpókok (Steatoda spp.), Sárga dajkapók (Cheiracanthium mildei), Réti farkaspók (Hogna radiata), Zugpókok (Agelenidae spp.)

Nyitókép: mérges dajkapók hím (Cheiracanthium punctorium) fotó: Újvári Zsolt

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek