Hirdetés
Forrás: hirado.hu

A 4 új tigrisvédelmi terület mellett ezzel is segítik a veszélyeztetett fajok között számon tartott állatok vándorlását.

A nyugat-indiai Mahárástra főminisztere bejelentette, hogy az állam eddigi vadvédelmi területeit további kétszáz négyzetkilométernyi területtel bővítik ki a cél érdekében. "Sok tigris vándorol egyik erdőből a másikba. Ezért rendkívül fontosak a tigrisfolyosók. Az új vadrezervátumok segítenek majd megerősíteni a tigrisfolyosókat" – magyarázta a főminiszter.

Mahárástrában a becslések szerint 170-180 tigris élhet. A vadorzás visszaszorítására az állam erdészeti minisztere májusban jelentett be olyan rendelkezést, hogy nem indítanak eljárást azok ellen a hatósági személyek ellen, akik tigrisekre vadászó vadorzókra lőnek rá.

Indiában található a világ rohamosan fogyatkozó vadon élő tigriseinek fele, ám rendkívül nehéz a veszélyeztetett faj védelme a vadorzók, a nemzetközi csempészet és a tigrisek élőhelyeinek zsugorodása miatt. A szubkontinensen 1947-ben, az ország függetlenné válásakor még negyvenezer példányt tartottak számon, 2011-ben azonban már csupán 1706 tigrisről tudtak az illetékesek.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás