Hirdetés

Alkalmatlannak találják a jövő hónapban megnyíló Őrségi Nemzeti park kedden kinevezett megbízott vezetőjét posztjának betöltésére a helyi természetvédők, akik az új igazgató helyett a tájhoz személyes kötődöttséggel is rendelkező szakembert látnának szívesen vezetőként.
Az Őrségi Nemzeti Park Kezdeményezés nevű szervezetbe tömörült helybéli zöldek szerdán, budapesti sajtótájékoztatón tiltakoztak Markovics Tibor, a Fertő-Hanság Nemzeti Park eddigi igazgatóhelyettesének kinevezése ellen. Kiszely Károly, a térség nemzeti parkká nyilvánításának ügyét felkaroló természetvédő elmondta: az ország tizedik nemzeti parkjaként létrejövő természetvédelmi terület megfelelő kezelése a már működő parkok fenntartási gyakorlatával szemben teljesen más szemléletet igényel.

– Rezervátumszerű, alibi természetvédelem helyett a térség építészeti, gazdálkodási és természeti értékeire alapuló aktív természetvédelemre van szükség – hangoztatta Kiszely Károly. Jelezte, hogy a megbízott vezető éveken keresztül hátráltatta az eddig a Fertő-Hanság Nemzeti Park tájvédelmi körzeteként működő Őrség nemzeti parkká válását, intézkedései, nyilatkozatai, a cél érdekében fellépők elbocsátásai mind erre utalnak. U. Nagy Gábor helyi Ybl-díjas építész kiemelte: olyan helybéli, a tájat szerető szakemberre van szükség az új nemzeti park élén, aki a térség adottságainak megfelelő szemlélet alapján igazgatja a táj fenntartását. Elmondta, hogy legalább nyolc olyan jelöltet ismer, aki alkalmas lenne a feladatra. Egyikük Bodonczi László, jelenleg a körzet természetvédelmi felügyelője, akit Illés Zoltán, az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának elnöke is több ízben javasolt az Országos Természetvédelmi Hivatalnál.
Tardy János, a hivatal vezetője korábban úgy nyilatkozott, hogy Markovics Tibor mind szakmailag, mind emberileg alkalmas arra, hogy a nemzeti park vezetésére megbízást kapjon. Az Őrségi Nemzeti Parkot 44 települést érintve 40 ezer hektáron hozzák létre, amelyhez a környezetvédelmi tárca 80 millió forintot ígért. A parkot Orbán Viktor miniszterelnök március 8-án avatja fel.
2002. február 13.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás