Hirdetés

A balatonfenyvesi móló egy 300-350 férőhelyes vitorláskikötőt határol majd. És teljesen átrajzolja a nagystrand és üdülőövezet mai képét-írta a sonline.hu.

– Meddig építik, Badacsonyig? – kérdezi hallhatóan pikírten Rózsahegyi Károly a Rigó-árok torkolatánál a Balatonba hosszan benyúló épülő mólót nézve.
Bár a kis csatorna ellenoldalán állunk, így is megremeg a föld alattunk, amikor a túlparton a kamionról elképesztő robajjal és porfelhőt kavarva zúdulni kezdenek a terméskövek. Egy másik, kisebb teherkocsi ugyanekkor indul el, ha nem is Badacsony, inkább Szigliget irányába, hogy rakományával tovább erősítse-építse a balatonfenyvesi mólót, mely egy 300-350 férőhelyes vitorláskikötőt határol majd. És teljesen átrajzolja a fenyvesi nagystrand és üdülőövezet mai képét. A terméskőből épülő, négy méter széles móló keleti oldala 460 méterre nyúlik majd be a tóba, a végén merőlegesen egy 90 méteres szakasz zárja le, a nyugati szárny 570 méter hosszú lesz, ehhez a parti csatlakozást egy 15 méteres híd biztosítja. A tervek szerint a minimális vízmélység a kikötőben 2,2 méter lesz: ennek köszönhetően a nagymerülésű vitorlások a legalacsonyabb vízszint esetén is be tudnak majd állni a kikötőbe.

Ennek építése igencsak megosztja a helybelieket: noha a két mólót a helyiek előtt is megnyitják, sokan attól tartanak, hogy a kikötő miatt nem csak a környék békéje tűnik el, de az építkezés környezeti károkat is okoz. Egyik alapvető félelmük, hogy a Rigó-árok elveszíti szabad kifolyását a Balatonba, s a Nagyberek felől érkező tőzeges, barnás-vöröses víz éppen a strandon terül szét. De tiltakoznak az építkezés ellen az eddigi szabad vízfelületüket féltő szörfösök is, mások a környék eliszaposodásától tartanak. Az ellenállás konkrét formákat is öltött: a legnagyobb közösségi oldalon több mint 400 támogatóval bír a vitorláskikötőt ellenzők oldala, az építkezés elleni petíciót pedig mostanáig 304-en írták alá.

Kamionokkal hodrják a követ a mólóépítéshez

– Hogyan kaphattak erre építési engedélyt?! – szörnyülködik Rózsahegyi Károly, aki nyaralóként leginkább kedvenc horgászhelyeit félti. – Egy ekkora monstrum hatással lesz az áramlásra. És mit csinálnak télen, amikor megindul a zajlás? Mert a jég még a parti védműveket is rendre megrongálja, egy ilyen mólót pedig úgy nyom össze, mint egy bogarat. Már a hétközi vihar is megbontotta a belső részeket. Nem értem, miért van erre szükség, figyelni, vigyázni kellene a Balatonra, mert elrontani könnyű, megmenteni sokkal nehezebb….

Messze nem ilyen borúlátó Czakó Jenő, aki fiával éppen a kis csatornában horgászik.
– Hét éve vettünk itt nyaralót, s mindig azt mondtam: király hely Fenyves, de egy móló nagyon hiányzik! – magyarázza. – Most úgy érzem magam, mintha ajándékot kaptam volna.

A férfi nem érti a tiltakozókat, úgy véli, a beruházás az idegenforgalomnak is jót tesz, a jachtok minőségi turizmust jelentenek, s a kikötőnek köszönhetően fejlődhet a környék is.
– Más településeken is van móló, mindenütt központi helynek számít, ott zajlik az élet – jegyezte meg. – Milyen csodálatos lesz fél kilométerre besétálni a Balatonba! De hát vannak, akiknek az is baj, ha süt a nap, s akkor is elégedetlenek, ha felhős az ég…

Sokan ellenzik, de sokan örülnek is a mólóépítésnek 

Lombár Gábor, a település polgármestere sem érti a tiltakozókat, szerinte örülni kellene, hogy egy magáncég kétmilliárd forintot költ el a településen.

– A kikötő mellett ugyanis egy huszonkét szobás szálloda is épül, méghozzá a vitorlázók igényszintjének megfelelő – mondta a faluvezető. – Korábban amúgy rendre számon kérték az önkormányzaton, miért nem hoz ide valamilyen nagyberuházást. Most itt van, erre akadnak, akik ellenzik. Pedig Fenyves végre megcélozhatja a minőségi turizmust igénylő vendégkört, adóbevételt is jelent a kikötő, s nem mellékesen tíz-húsz új munkahelyet.

A polgármester állította, a kikötő terve ráadásul nem is újkeletű, már 1997-ben felmerült az igény rá, a rendezési terveket is úgy alakították ki, hogy bármikor megvalósulhasson egy ilyen beruházás. Csak éppen előbb a szakhatóságokkal kellett csatázni, utóbb pedig a gazdasági válság miatt nem indulhatott el a projekt.
– Értelemszerűn az építők minden engedélyt beszereztek, enélkül elég merész lenne egy ilyen beruházást elkezdeni – tette hozzá –, nem is értem, hogyan merülhet fel ennek ellenkezője. Amúgy nagyon szívesen válaszolnék érdemben a tiltakozók felvetéseire, de eddig hivatalosan még senki sem keresett meg, csak az interneten olvastam, miktől tartanak.

Lombár Gábor szerint a vízminőség nem romlik majd, ugyanis a Nagyberekből érkező víz nem koszos, csak a huminsavtól színeződik el, s a minősége talán jobb, mint a Balatoné, ugyanis a tőzeg, mely megszűri, remek tisztító. Ráadásul a móló miatt a beérkező víz nem a strand, hanem a tó közepe felé folyik majd. Az eliszaposodástól sem kell tartani, a Műegyetem szakembereinek szakvéleménye szerint ugyanis tíz év alatt nagyjából hat centi üledékesedés várható.
– Azt is mostanában hallottam először, hogy a strand előtti rész volt az ország legjobb szörfhelye – folytatta. – Ez már csak azért is érdekes, mert kijelölt fürdőhelyen nem is lehetne szörfözni. Beljebb viszont ezután is adott a lehetőség, s remélhetőleg az érintettek majd ki tudják kerülni a mólót…

A vitorláskikötő a tervek szerint jövő nyárra lesz kész, jelenleg a mólók építése mellett a mederkotrás zajlik, illetve az iszap zagytérre hordása. A polgármester elismerte, az építkezés bizonyos kellemetlenségeket okoz a környéken élőknek és nyaralóknak, de a kőszállítások után már jóval csendesebben folyik tovább a munka.
– Eleve úgy adtunk meg bizonyos engedélyeket, hogy ünnep és pihenőnapokon egyes munkákat nem végezhetnek el az építők – jelentette ki. – Viszont a következő nyárig lesznek még zavaró tényezők, például a cölöpverés is minden bizonnyal zajjal jár majd. De megéri kiböjtölni, hiszen egy hiánypótló beruházás épül, mely az egész település számára hasznot hoz. Például a jövőben vízi megállóhelyként is szóba jöhet Fenyves, a kikötőben szörfösbázis létesülhet, s már az evezősszövetség főtitkára is érdeklődött a lehetőségek iránt. Remélem, semmi sem jön közbe, s nem állítják le a beruházást, mert az hatalmas kárt okozna a településnek…

Nagy az igény a kikötőre

A vitorláskikötőhöz, mely a hvg.hu szerint eredendően nagyobb költséggel épült volna, 2006-ban kezdték el beszerezni az engedélyeket a tulajdonosok, akik százmillió forint uniós támogatást is kaptak a projekthez. A teljes költséget nem tudták banki hitelből fedezni, így a hiányzó összeget a kikötői férőhelyekre előre megkötött szerződések, bérleti díjak biztosítanák. A Balatonon amúgy nagy az igény vitorláskikötőkre, főként a tó délnyugati részén. A jövőre elkészülő fenyvesiben a tervek szerint 30-40 helyet biztosítanak majd a helyi vitorlásélet támogatására, a többit pedig elsősorban magyar vitorlázóknak kívánják értékesíteni. Ha nem lesz rá elég fizetőképes belföldi kereslet, csak akkor adják bérbe a megmaradt helyeket a jelenleg legnagyobb érdeklődés mutató skandináv, illetve lengyel charterező cégeknek.

Ilyenlesz, ha elkészül a fenyvesi móló
Ilyen lesz, ha elkészül a fenyvesi móló

Az LMP is garanciákat kérne

A Lehet Más a Politika szerint példátlan méretű móló épül Balatonfenyvesen: 40 ezer tonna követ építenek be és 60 ezer köbméter iszapot kotornak ki. A párt a szakminisztertől vár garanciákat, és kíváncsi rá, 18 év után milyen indokok alapján adták ki az engedélyeket az építésre. Sallai R. Benedek LMP-s országgyűlési képviselő szerint a természetvédelmi intézményrendszer alkalmatlanságát bizonyítja, hogy olyan határozatot adtak ki, amely szerint a móló létrehozásának nincs érdemi várható környezeti hatása.

Népszavazástól a demonstrációig, a vitorláskikötők ellen

Egymást érték a vitorláskikötők elleni tiltakozások az elmúlt években a déli parton. Balatonföldváron még népszavazás ötlete is felmerült a témában, végül úgy került le a kérdés a napirendről, hogy az önkormányzat megvásárolta a visszalépő befektetőtől a terveket, dokumentációkat és jogokat. Egyelőre nem épül újabb kikötő Földváron. Zamárdiban hosszú évek huzavonája, több tiltakozó demonstráció után az a döntés született: abban a nagyságrendben (350 férőhely, 450 méterre a vízbe nyúló mólószárak) bizonyos, hogy nem épül vitorláskikötő, ahogyan eredetileg tervezték. A siófoki Aranyparton egy lakóparkhoz „illesztendő”, 189 hajóra tervezett jachtkikötő építése ellen tiltakoznak a környékbeli ingatlantulajdonosok- írta a sonline.hu

 

Miért kapott engedélyt a balatonfenyvesi kikötőberuházás?

Sallai Róbert Benedek szerint négy focipályányi területet vesznek el a Balatontól Natura 2000-es területen, a helyieket persze megint nem kérdezték meg, a környezeti hatásokat meg nem mérték fel. L. Simon László válaszában a hurkatöltelékről értekezik teljesen érthetetlen módon.

Posted by LMP – Lehet Más a Politika on 2015. május 4.


Frissítés: Sallai R. Benedek kérdései az fb oldalán:

Van ez a balatonfenyvesi ügy, amin ki vagyok bukva a hatóság hülyeségein – ezt a minap szóvá is tettem a parlamentben, ld. lentebb.

Az alábbiak arról szólnak, hogy minden mindennel összefügg, kéz kezet most, stb.
A balatonfenyvesi kikötőt az Előny Kft építteti, már legalább 15 éve dolgoznak rajta, szálloda is lesz, van jóváhagyott EU-s támogatás is hozzá, meg a városi képviselő testület és a polgármester is mindig támogatta őket, hogy ez nagyon kell a fejlődéshez.

Az Előny Kft tulajdonosai:
Dr. Deák Gábor
Heves István
Kecskés Egon Zsolt

Ők az ÁNTSZ laborok korrupciótól nem mentes privatizációja során lettek ilyen jóban, részt vettek az egri HospInvest-es kórházcsődben, együtt vitorlázgattak és azóta is szemlátomást sikeres az együttműködésük:
http://valasz.hu/…/penzatomlesztes-csontvaz-a-laboritorium…/
http://valasz.hu/itthon/verszerzodes-20487/

Szócska feljelentése után azonban semmi nem történt az ügyben:
http://magyarnarancs.hu/…/hunyo-kerestetik-antsz-nyomozas…/… – valami miatt minden elhalt.

Ez a Kecskés Egon a szakmai önéletrajzában is büszkén emlegeti az ÁNTSZ Laboratórium Kft privatizációt, pedig a fenti cikk szerint az ÁNTSZ-t nem is lett volna szabad használniuk a névben:
http://ajh.hu/index.php?p=csapat

És ha jól értem, akkor szintén Kecskés Egon a tulajdonosa a BrightSide Yachting Kft-nek, ami pedig Alsóörsön épít egy másik kikötőt (http://brightside.hu)

Mindkét beruházáshoz az előzetes hatásvizsgálatot ugyanaz a cég készítette, a Progressio Kft, ott vannak a referenciák között egymás alatt:
http://www.progressio.hu/referencia.php…

Ennek a balatonfenyvesi mólónak az anyaga állítólag 110 oldalas, és a BME is adott hozzá áramlástani szakvéleményt, ami szerint az áramlás és az iszaplerakódás nem fog megváltozni az építménytől. Igyekszünk megszerezni ezt a vizsgálati anyagot, de ebben nem bizonyultak segítőkésznek a hatóságok, de szerintünk ez közérdekű adat – így megyünk tovább.

Mondjuk maga a fenyvesi önkormányzat se volt meggyőződve arról, hogy nem lesznek káros hatások, egy korábbi határozatuk szerint majd a cég 2 évente végez állapotfelmérést, és ha gond van, akkor helyreállít:
http://balatonfenyves.hu/fenyves/index2.php…

Ezek a vitorlázós cimborák mindig megtalálták, hogy mikor éppen kikkel kell együtt vitorlázni, még Zombor államtitkárral is van közös szál, mert az ő polgármestersége alatt kapott a Kecskés által vezetett Laboratórim Kft. egy ingatlant 50 millióért (nem mondom, hogy ez is valami korrupciós ügy volt, csak azt, hogy mindig mindenhol vannak kapcsolataik)
http://kecskemet.hu/?r=20106&c=8092&l=

Szóval – van itt kapcsolat, ide is, oda is, és talán nem furcsa, hogy nincs hatóság, aki szót emelne a terv ellen. Mindenesetre jó lenne ezzel hathatósabban foglalkozni, és ezt a csaknem 800 millás támogatásnak is utánanézni….

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás