A rovat kizárólagos támogatója

A törvényhozás és az államigazgatás legfelsőbb szintjein is elterjedt korrupció és adócsalások Magyarország kibontakozásának, társadalmi fejlődésének legfőbb akadályává váltak. Ángyán József és barátai tisztességes, bátor, a lelkiismeretük szavára hallgató embereket keres. Az Élőlánc Magyarországért lemondatná az adócsalások kivizsgálását szabotáló képviselőket.

Ángyán József (Tisztesség és Emberség Szövetsége), Éliás Ádám (Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége) és Lukács András (Levegő Munkacsoport) közös közleménye:

A törvényhozás és az államigazgatás legfelsőbb szintjein is elterjedt korrupció és adócsalások Magyarország kibontakozásának, társadalmi fejlődésének legfőbb akadályává váltak. Kevesen hatalmas összegekre tesznek szert úgy, hogy elkerülik a közteherviselést, sőt megcsapolják a közös kasszákat, és nemcsak, hogy nem járulnak hozzá az ország valódi gazdasági teljesítményéhez, hanem éppen ellenkezőleg: rombolják azt. Az ebből származó bevételeik nagy részét luxusberuházásokra, fényűző életmódjuk fenntartására költik, illetve kiviszik az országból.

Ugyanakkor egyre szélesebb rétegeket sújt az elszegényedés, végzetesen kettészakad a társadalom, szétesnek közösségeink, tönkre mennek az oktatás, a kultúra, az egészségügy intézményei. Az "érinthetetlen" nagy adócsalók miatt sok tisztességes kis- és középvállalkozás megy csődbe. Horváth Andrásnak, az adóhivatal volt munkatársának a kilépése a nyilvánosság elé példát és reményt ad arra, hogy kitörhetünk ebből a csapdából, ha lesz elég igaz, tisztességes és elszánt ember, aki vállalja, hogy feltárja és nyilvánosságra hozza a tudomására jutó visszaéléseket. Bátorítjuk, támogatjuk és a közösség erejével megvédjük őket. Most rajtuk múlik Magyarország megújulása és mindannyiunk sorsa.

Megalakult a Tisztesség és Emberség Szövetsége Megalakult a Tisztesség és Emberség Szövetsége
A képre kattintva galéria nyílik.

 

Mondjanak le!  Az Élőlánc Magyarországért közleménye

Az Élőlánc Magyarországért követeli azoknak a kormánypárti képviselőknek a lemondását, akik 2013. november 27-én megakadályozták, hogy a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának ellenőrző albizottsága meghallgassa Horváth Andrást az 1000 milliárdos nagyságrendű adócsalások gyanújának ügyében.

Ennek a bizottságnak a feladata a számvevőszéki és költségvetési bizottság hatáskörébe tartozó – köztük az adózásra vonatkozó – törvények végrehajtását, társadalmi és gazdasági hatását figyelemmel kísérni. Babák Mihály, Dr. Dancsó József, Szólláth Tibor Zoltán és Seszták Oszkár képviselők a nemzetgazdaságot jelentősen érintő összegű adócsalások ügyének feltárását akadályozták. Annak a képviselőnek, aki egy súlyos gyanú kivizsgálását megakadályozza ahelyett, hogy a tisztázását minden eszközzel elősegítené semmi helye a nemzetet képviselő testületben, méltatlanná vált képviselői tisztjének betöltésére.

Az Élőlánc Magyarországért követeli, hogy haladéktalanul mondjanak le!

Kapcsolódó anyagok:

Elstartolt Ángyán Tisztesség és Emberség Szövetsége

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek