A rovat kizárólagos támogatója

Kedves Barátaim!  Tíz évvel ezelőtt, 2012. január 19-én a miniszterelnöknek, indoklás nélkül, írásban ajánlottam fel távozásomat a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkári posztjáról. Orbán volt ugyanis az, aki két évvel korábban még egy hosszú, személyes beszélgetés keretében hívott meg alakítandó kormányába, vett rá az államtitkári feladatok vállalására, ám a távozásom indokai iránt már nagy érdeklődést nem mutatott, majd alig négy nap elteltével elfogadta a lemondásomat, és kezdeményezte felmentésemet.

A köztársasági elnök február 6-ával államtitkári beosztásomból felmentett, és akkor léptem át utoljára a minisztérium küszöbét. A történtekről lásd: Lemondott Ángyán József – oligarchák kezében a mezőgazdaság? és Orbán elengedte Ángyánt.
Nem sokkal ezután a találgatások megelőzése illetve elkerülése érdekében egy – az engem támogató civil szervezeteknek írt és hamarosan nyilvánosságra került – köszönő levélben foglaltam össze távozásom legfőbb indokait. A levélben leírt helyzet- és folyamat-értékelés, a rablóbandák fogságába kerülő állam mára megvalósult víziója időtállónak bizonyult, és ma is vállalható. A változás irányának már akkor megsejtett súlyos következményei – a birtokkoncentráció, a tőkés társasági formában működtetett nagybirtok további előretörése, a kis/közepes családi gazdaságok tömeges tönkremenetele, az agrárium és vidék dél-amerikanizálódása, a belső és külső perifériák további marginalizálódás, kiürülése és/vagy szociális gettókká válása – ma már kézzel fogható, végtelenül szomorú tények. Mindezt pl. az Agrárcenzus 2020 adatai is alátámasztják, amelyek szerint – hogy csak egyet emeljünk ki a sokból – az elmúlt tíz évben a gazdaságok egyharmada, mintegy 120 ezer egység eltűnt, feladta a gazdálkodást, tönkrement vagy a nagyok bekebelezték.

Ángyán József: a kicsik el… kép: Sarkadi Péter greenfo

A távozásommal elveszített poziciót, az azzal járó előjogok megszűntét akkor sem fájlaltam, és ma sem bánom, sokakkal ellentétben nem ezekért mentem be a politikába. Inkább hálát adtam és ma is adok a Gondviselésnek, hogy tán még idejében kiemelt abból a rendszerből, így nem kellett a sokasodó és jó lelkiismerettel egyre kevésbé vállaható, kétes döntésekhez és ügyletekhez asszisztálnom.

Egy dolgot azonban azóta is nagyon sajnálok. Végtelenül sajnálom, hogy nem tudtam megvalósítani azokat az ígéreteimet, amelyeket sok-sok vidéki fóromon, éjszakába nyúló beszélgetéseken, de pl. a 2005-ös nagy gazdademonstráció alkalmával a Kossuth téren, negyvenezer ember előtt a gazdálkodó családoknak és a vidéki közösségeknek tettem, és amelyeket még – az azóta a kormányzati honlapokról is eltüntetett – Nemzeti Vidékstratégiában sikerült formába is önteni.

Be kellett azonban látnom, hogy – nem lévén egy súlycsoportban – Orbán pálfordulása, a gazdálkodó családok helyett az agrároligarchákkal és a tőkés nagybirtokkal kötött szövetsége reménytelen vállalkozássá tette a vidéki közösségek segítését, érdekeik hathatós kormányzati képviseletét. Maradásom így okafogyottá vált, és távozásommal ezt a helyzetet tettem kifelé is világossá.
Bár tíz évvel ezelőtt történtek ezek a máig ható és nem csupán az én életemet befolyásoló események, mégis és mindezek ellenére “a világ fölött őrködő Rendben” töretlenül bízva várom és remélem a jó változást!

Gödöllő 2022 január 19.
Ángyán József


Az Orbán-kormány Vidékfejlesztési Minisztériumának parlamenti ügyekért felelős államtitkára volt, de két év után szakmai és morális okokból lemondott. Mi vezetett ide? Hogyan látja a Fidesz és Orbán szavahihetőségét, pálfordulását, az agrár felsőoktatás / agrár környezetvédelem, és a Kishantosi öko modellgazdaság szétverését? Ángyán József professzor több éve visszavonult a közélettől és a politikától, 2020 májusában exkluzív interjút adott a greenfonak:

 

Kapcsolódó anyagok:

Fidesz agrárpolitika: a világ élvonalából a sereghajtók közé – greenfo exkluzív podcast Ángyán Józseffel

A kormány a pusztító mezőgazdaságot választotta

Adalékok az agrár felsőoktatás tönkretételéhez

Arccal a vidéki népek felé- Íme Orbán vidékfejlesztési árnyékkormánya

Ángyán Józseffel a Szent István Egyetem utáni korszakról No2

A Fidesz intézményesített földrablása Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

A Fidesz-KDNP kormánya és a magyar agrárminiszter összekeveri a családi gazdálkodást az oligarchák családjainak gazdagodásával

A Nemzet Legelője – Mai meglegeltetésünk

A zöld agrárfelsőoktatás orbáni zsákutcája

Kishantos: az igazságot csak egy betű választja el a gazságtól

Mesék az egyszeri magyar zöldpolitikáról – Rosszkedvünk nyara

Orbán agrárbirodalma 3 megyényi földre vetett szemet

Állami földprivatizáció – a Fidesz intézményesített földrablása Vas megyében

Állami földprivatizáció – intézményesített földrablás Nógrád megyében – itt a legújabb Ángyán-jelentés

Állami földprivatizáció – intézményesített földrablás Heves megyében 2015-2016

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás