Hirdetés

Átminősítik a Velencei-tó egyes partszakaszait, állítólag azért, hogy vizesblokkokat lehessen építeni. Helyi civilek szerint eladásra készítik elő a területet.

Ne a gazdasági érdekek legyenek az elsők, hanem az, hogy Gárdony és az egész Velencei-tó egy környezetbarát, fenntartható, élhető hely legyen. Ezt írták a fideszes Tóth István polgármesternek helyi civilek, akik azért aggódnak, mert az önkormányzat a Helyi Építési Szabályzat módosításával át akarja minősíteni a parti sáv egy részét, ahol most strandok vannak. A hivatalos indoklás szerint azért, mert vécéket, zuhanyozókat szeretnénk építeni. Ez a Civilek a Velencei-tóért csoport szerint is jó ötlet, vizesblokkokra természetesen szükség van egy strandon. Aggodalomra az ad okot, hogy az átminősítéssel megnő a telkek beépíthetőségének aránya 30 százalékra, ami azért egy strandra nem jellemző, és a felhúzható épületek engedélyezhető magassága is megnő 9,5, illetve 10,5 méterre. Ilyen magas zuhanyozókra talán nincs szükség – véli Vas Péter a civil csoport tagja.

Úgy tűnik, hogy a polgármester a parti sáv elidegenítését készíti elő.
Nem feltétlenül az eladását, hanem mondjuk a haszonbérbe adását. Nemrég egy 540 négyzetméteres területet adtak bérbe 8,4 millió forintért 60 éves időtartamra. A tiltakozók szerint Gárdony számára természetesen fontos a fejlődés, fontosak a szálláshelyek, vendéglátóhelyek, rendezvények, de nem minden áron. Nem szeretnének lezárt partszakaszokat, luxus lakóparkokat, szállodákat a most még zöld területek helyén.

Már ötezernél többen írták alá a petíciót, amely a követeléseiket tartalmazza. Ezt augusztus közepén át is adták, azóta a város vezetői találkoztak is a civilek képviselőivel, csakhogy kielégítő válaszokat nem adtak nekik. De nem csak nekik, hanem a lakóknak, a nyaralók tulajdonosainak sem. Ezért a csoport most azt tervezi, hogy összeállít egy delegációt, amely elmegy az ominózus helyszínekre, a polgármestertől részletes ismertetést kér, hogy ott éppen mit terveznek, és minderről beszámol a lakosságnak.

Az interjú a Klubrádióban hangzott el, melyet az alábbi lejátszóra kattintva hallgathat meg. 

Nyitókép: Gárdonyi strand Fotó: MTI/H. Szabó Sándor

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás