Hirdetés

Miközben Budapesten a fairtás a trendi, Bécsben több mint tízezer fát és bokrot ültetnek el a hétvégén, a Fiatal bécsiek erdeje elnevezésű akció keretében. A cél, hogy néhány éven belül összefüggő zöld gyűrű vegye körül az osztrák fővárost.

Több mint harminc éve, 1984 óta rendezi meg minden évben az osztrák főváros erdészeti hivatala és a város oktatási ügyosztálya a "Fiatal bécsiek erdeje" elnevezésű akciót, amelynek keretében iskolai osztályok, csoportok és családok közreműködésével telepítenek egy-egy újabb darabon erdőt.
Az idei faültetési akciót 2017. október 21-én tartják a 21. kerületben, Leopoldauban. Összesen 10.500 facsemete és bokor vár beültetésre. A földmunka mellett a gyerekeket változatos programok várják: sárkányeregetés, tökfestés és a természettel kapcsolatos játékok, versenyek.

A bécsi fiatalok az elmúlt évtizedek során már összesen több mint 320 ezer juhar-, tölgy- és kőrisfát telepítettek, ami több mint 64 hektárnyi új erdőterületet jelent. Az akciónak köszönhetően évente mintegy 20 ezer négyzetméterrel bővül Bécs erdőinek területe. Az osztrák főváros célja, hogy Bécset összefüggő zöld gyűrű vegye körül – már 1905-ben védetté nyilvánították a várost körülölelő erdőket és réteket. "Az akció minden évben fontos program a családok életében. Minden résztvevő számára értékes tapasztalat, ha maga ültethet el egy fát, és ezzel részt vállalhat természetes környezete alakításában" – mondta Jürgen Czernohorszky ifjúsági ügyekért felelős városi tanácsos a rendezvény kapcsán.


 

Hetvenezer négyzetméteres parkot adtak át Bécsben

Hetvenezer négyzetméteres parkot adtak át Bécsben

Miközben a zöldfelület ellenes Budapesten lekövezik a kivágott fák helyét, az osztrák főváros belső kerületeiben 40 éve nem létesítettek akkora parkot, mint a június közepén átadott Helmut-Zilk-Park. A 70000 m2-es zöldterületen van virágos rét, több mint ötszáz fa, kutyafuttató, közösségi kert valamint játszótér kicsiknek és felnőtteknek egyaránt.
Bécs új pályaudvara, a Budapestről érkező és oda közlekedő RailJeteket is fogadó Hauptbahnhof tőszomszédságában található az osztrák főváros legújabb parkja, a Helmut-Zilk-Park. Így akár az is beugorhat egy kis ejtőzésre, akinek van egy kis ideje a vonatindulásig, és boltok helyett inkább egy kis zöldre vágyik.  A park szíve egy hatalmas füves terület, ahol éppúgy lehet piknikezni vagy heverészni, mint labdázni vagy futkározni.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás