A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: telex.hu

A Balaton-felvidék egyik leghangulatosabb falujában, Vászolyon a helyi lakosok arra lettek figyelmesek augusztus 10-én, hogy a kertjeiken átcsobogó Séd patakot elpusztult vagy még éppen vergődő folyami rákok százai lepték el.

A lakók arra gyanakodtak, hogy valamilyen szennyező anyag, feltehetően permetszer kerülhetett a patakba. Egyikük a Telexnek azt mondta, öt éve láttak már hasonló rákpusztulást.

„Akkor az derült ki, hogy néhány kerttulajdonos – feltehetően nem rossz szándékból, hanem lustaságból – a patakban öblíti ki a permetszeres tartályt, pont azzal a lendülettel, ahogy máskor a patakból locsolja a kertjét”. Ez azonban elég felelőtlen gyakorlat, hiszen a patakban nemcsak a Magyarországon védett folyami rákok élnek, hanem békák, bolharákok és számtalan vízi növény. Ráadásul a Vászolyi-Séd az Örvényesi-Séd révén belefolyik a Balatonba is – kivéve, amikor a kevés csapadék miatt alacsony lesz a vízhozama, ahogy az idén is történt.

Rózsahegyi Tibor vászolyi polgármester kérdésünkre elmondta, hogy az önkormányzatnál is azt tippelik, hogy emberi gondatlanság miatt valamilyen vegyi anyag kerülhetett a patakba. A természetkárosítást bejelentették a Veszprém Megyei Kormányhivatalnak, továbbá a vászolyi háztartásokba szórólapot juttattak el, amelyben felhívták a lakosok figyelmét az esetre, és arra kérték őket, hogy „mindenféle vegyi anyaggal történő munkafolyamatot a törvényben meghatározott módon végezzenek”.

Kérdésükre a Veszprém Megyei Kormányhivataltól a telex azt a választ kapta, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság szakértői helyszíni szemlét tartottak a Vászolyi-Sédben történt folyami rák pusztulás ügyében. Ezt követően bűnügyi helyszínelőkkel is lefolytatták az ismételt szemlét, amelynek során a vízből és az elpusztult folyamirák-egyedekből is mintát vettek. Az ügyben a Veszprém Megyei Kormányhivatal természetvédelmi ellenőrzési eljárást indított, a vizsgálat folyamatban van.

kecskerák tetem a Séd patakban olvasói fotó Telex

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságtól a lap megtudta, hogy a vizsgálatuk során beazonosították a szennyezés potenciális helyét, melytől folyásirányban számos ráktetemet találtak. Arra a kérdésükre, hogy pontosan hány folyami rák pusztulhatott el, azt írták, hogy erről mindössze becsült adataik vannak.

„Egy 400 méteres szakaszon rögzítettünk elpusztult rákokat, azonban a növényzet miatt pontos számolásra nem volt lehetőség. Egy tiszta, jól látható patakszakaszon végeztünk pontos számlálást, itt 25 méteren 19 elpusztult egyedet számláltunk. Ez alapján úgy becsüljük, hogy a szennyezési forrástól számítva körülbelül 300 egyed pusztulhatott el.” Mivel a folyami rák természetvédelmi értéke példányonként 50 ezer forint, ez az jelenti, hogy a természetkárosítás mértéke eléri a 15 millió forintot.

A vizsgálat lezárultáig arra nem tudtak felelni, hogy okozhatta-e a patakba jutott permetszer a folyami rákok pusztulását, mindössze annyit mondtak, hogy „számos növényvédő szer kifejezetten káros a vízi ökoszisztémákra és a vízi szervezetekre, így a folyami rákra is”.

A nemzeti park a rendőrség és a Természetvédelmi Hatóság felé megtette a szükséges bejelentéseket. Arról a vizsgálat lezárultáig nem tudnak nyilatkozni, hogy indul-e természetkárosítás miatt eljárás az ügyben.

A lakók mindenesetre nem túl optimisták, ugyanis az öt évvel ezelőtti szennyezés következtében is indult vizsgálat, felelősségre vonás azonban végül nem történt. Mint mondják, nem is kívánják senkinek sem a fejét, csak jó lenne, ha az emberek végre megértenék, hogy a Balaton-felvidék természeti kincsei értéket képviselnek. Addig azonban, amíg hétköznapi jelenség, hogy aszfaltozás után valaki a betonkeverőjét a patak vizével mossa ki, nem sok minden fog változni.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás