Hirdetés
greenfo/MTI

A Jobbik arra szólítja fel Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztert, hogy hívja vissza az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (OKTVF) éléről Tolnainé Szatmári Katalint – jelentette ki budapesti sajtótájékoztatóján Kepli Lajos.

Az ellenzéki politikus többek között azzal indokolta szavait, hogy az elmúlt hetekben számos cikk látott napvilágot az országos zöldhatóság főigazgatójának "kétes eredetű doktori címével" kapcsolatban és Tolnainé Szatmári Katalint "sok botrány lengi körül". Ezek közé sorolta, hogy a főigazgató a főfelügyelőségnél és a tíz területi felügyelőségnél is "lefejezéseket hajtott végre". Egyedül hozza meg az összes döntést és ezért a hatóság történetében példátlan módon az ügyfelek nem kommunikálhatnak az ügyintézőkkel – tette hozzá. "Ez akár a mutyi és a korrupció gyanúját is felveti" – folytatta.

A fenntartható fejlődés bizottságának jobbikos tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy a testület hétfői ülésén a kormánypárti tagok nem szavazták meg a főigazgató bizottsági meghallgatására vonatkozó javaslatot. Hozzátette: információi szerint a képviselők a kormánytól kértek véleményt az ügyben, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter viszont nem járult hozzá a meghallgatáshoz. Tehát ha nem is közvetlenül, de "közvetve utasítást adott" a bizottság tagjainak a napirendi pont leszavazására – válaszolta kérdésre.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás