Hirdetés
greenfo/MTI

Nemzetközi természetvédő csoportok ma mutatták be a világ száz legveszélyeztetettebb állat-, növény- és gombafajának listáját, és azonnali cselekvésre szólítottak fel védelmükben. Felbecsülhetetlen vagy értéktelen?

A 8000 kutató által összeállított listát a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) dél-koreai Dzsedzsuban tartott konferenciáján ismertették. A szervezet fajok túlélését vizsgáló bizottságának kutatói 48 ország leginkább veszélyben lévő állat-, növény- és gombafajait mérték fel.

A hainani gibbonhoz (Nomascus hainanus), a törpe háromujjú lajhárhoz (Bradypus pygmaeus) és a császári foltos gőtéhez (Neurergus kaiseri) hasonló állatok kritikusan veszélyeztetettek, azonban valószínűleg jobb helyen állnak a túlélés tekintetében, mint a kevésbé karizmatikus fajok a listán – mondják a szerzők. A szakemberek attól félnek, hogy számos, a listán szereplő növény- és gombafaj kihal vagy nem kap elég figyelmet, mert nem származik belőle egyértelmű haszna az emberi fajnak.

Jonathan Baillie, a Londoni Zoológiai Társaság (ZSL) professzora szerint az adományozó közösség és a természetvédelmi mozgalom is egyre inkább a „mivel szolgálhat a természet a javunkra?” megközelítés felé mozdul el, amelynek szellemében a fajokat és élőhelyeket az emberek szemszögéből megállapított hasznosságuk alapján értékelik és sorolják előbbre. "Mindez egyre jobban megnehezíti a környezetvédők dolgát a legveszélyeztetettebb fajok védelmében. Fontos döntést kell meghozni: joguk van-e ezeknek a fajoknak a túléléshez, illetve nekünk lehet-e jogunk kihalásra kárhoztatni őket?"

A teljes listát a Felbecsülhetetlen vagy értéktelen? című jelentésben tették közzé, melynek célja, hogy a kevéssé megbecsült élőlények vagy fajok helyzetét előkelőbb helyre emelje. „Mindegyik felsorolt faj egyedülálló és pótolhatatlan. Ha eltűnnek, nincs akkora pénzösszeg, mely visszahozhatná őket – mondja Ellen Butcher, a jelentés társszerzője. – Viszont, ha azonnal cselekszünk, még adhatunk nekik esélyt, hogy harcoljanak túlélésükért.”

A fajok hanyatlása főképp az ember műve, azonban a kutatók úgy hiszik, majdnem minden esetben megelőzhető még a kihalás, hogyha a konzervációs erőfeszítéseket céltudatosan összpontosítják. A természetvédelmi törekvések már számos fajnál – mint például a Przsevalszkij-lónál (Equus ferus) és a hosszúszárnyú bálnánál (Megaptera novaeangliae) – sikerrel jártak, a fajokat megmentették a kihalástól. A kutatók szerint a listán szereplő száz faj az elsőként eltűnő lehet, ha semmit nem teszünk védelmükért.

greenpeace bálnatetemarchiv kép: greenpeace bálnatetemA törpe háromujjú lajhár például kizárólag a Panamától 17 kilométerre lévő Ecudo-szigeten él. A kontinensen élő rokonai testméretének felével és egy újszülött csecsemő súlyával rendelkező állatok a legkisebb és leglassúbb lajhárok a világon, kritikusan veszélyeztetettek. A szaola (Pseudoryx nghetinhensis) hasonlóképpen az egyik legveszélyeztetettebb emlős Délkelet-Ázsiában. A ritkasága miatt ázsiai unikornis néven is ismert antilop populációja manapság már csak pár tucatnyi egyedet ölel fel. Nagy-Britanniában Wales egyik apró területe az egyetlen a világon, mely otthont ad a Cryptomyces maximus világos színű gombafajnak. A populációk jelenleg hanyatlanak, egyetlen katasztrofális esemény elegendő lenne a faj kiirtásához.

 

 

 

Simon Stuart, a bizottság elnöke szerint minden faj értékes a természet és így az ember számára. „Bár egyes fajok értéke elsőre nem tűnik egyértelműnek, minden faj a maga módján hozzájárul a bolygó egészséges működéséhez."

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás