Szolnokon építi fel az első európai üzemét a KunlunChem kínai elektrolitgyártó cég – – jelentette be ma Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A 40 milliárd forintos beruházással százhúsz új munkahely jön majd létre – írta az MTI.
A 100 millió euró összértékű, két ütemben megvalósuló beruházás első fázisában 30 millió eurót fektet be a cég, és mintegy ötven új munkahely jön létre. Az évi 36 600 tonna kapacitású üzem a tervek szerint 2026 harmadik negyedévében kezdi meg működését. A beruházás második fázisának végére 120 új munkahelyet terveznek létrehozni. A KunlunChem az állami tulajdonú NIPÜF Zrt.-től vásárolja meg a beruházás 15 hektáros területét Szolnok és Abony között. Egy 5000 négyzetméteres gyárépületet és egy több mint 700 négyzetméteres irodaépületet terveznek felépíteni itt, egyéb, a gyárépületet támogató létesítményekkel együtt – írta a cég közleménye.
Szijjártó arról is beszélt, hogy az emberiség jelenleg a válságok és veszélyek korában él, de ezek a kihívások nem terelhetik el a figyelmet a környezetvédelem szempontjairól. A károsanyag-kibocsátás mintegy hatodát a közúti közlekedés adja, ezért nem lehetséges a klímacélok teljesítése az autóipari elektromos átállítása nélkül. Ennek tempójáról vita zajlik, arról azonban nem, hogy végül meg fog történni. „Ezért sem véletlen, hogy minden olyan beruházásért, amely az elektromos autóipari átálláshoz kapcsolódik, óriási nemzetközi verseny van” – mondta.

Az elektrolitnak jelentős szerepe van a zöld gazdasági átállásban: ez a folyadék kerül az energiatárolásra alkalmas különféle egységekbe és biztosítja a rendszerek biztonságos, rendeltetésszerű működését. Az elektrolit biztosítja a fémionok átvitelét az elektródák, vagyis az anód és a katód között a használat során. Szijjártó szerint Magyarország a zöld autóipari átállás egyik éllovasává vált, olyan országgá, ahol a német és a kínai vállalatok egymás mellett építik fel a gyáraikat, munkahelyek tízezreit teremtve.
A külügyminiszter szerint a világgazdaságban drámai változások zajlanak, amelyek egyik fő jellemezője a világ keleti felének erősödése. „Kína egyértelműen diktálja a világgazdaság változásainak tempóját” – mondta, és méltatta a magyar-kínai gazdasági együttműködést. „Számunkra büszkeségre ad okot, hogy tavaly az összes, Európába irányuló kínai beruházás 44 százaléka Magyarországra érkezett (…) Az elmúlt tíz évben hatvannégy nagy kínai beruházáshoz adott a kormány támogatást, és ezek 5500 milliárd forintnyi beruházási értéket hoztak létre” – mondta Szijjártó.
Orbán Viktor a februári évértékelőjén hirdette meg a 100 új gyár programot. Azt mondta, az a kormány célja, hogy a magyarországi gyárak fejlesszenek, bővítsenek és vegyenek fel új munkásokat. A miniszterelnök szerint gyorsítani kell a felkészülést a technológiai változásokra és a mesterséges intelligencia okozta kihívásokra.