A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Háromszorosára gyorsult a Francia-Alpok gleccsereinek zsugorodása 2003 óta egy új francia tanulmány szerint.

A grenoble-i Gleccserkutató és Környezeti Geofizikai Laboratórium (LGGE) tanulmánya az Alpok teljes, európai szintű felmérésének keretein belül, az Európai Űrügynökséggel (ESA) együttműködve készült. A szakértők szerint az Alpok franciaországi gleccsereinek felülete 2003 és 2015 között átlagosan 25 százalékkal lett kisebb.

Hangsúlyozták, hogy az utolsó nagy, 2003-as felmérés óta a gleccserek felszínének éves zsugorodása átlagosan két százalék, míg a korábbi felmérési időszakban, 1986 és 2003 között évente 0,7 százalékos volt a veszteség. Majdnem háromszorosára nőtt a szám" – fejezte ki aggodalmát Antoine Rabatel, aki a 2015-ös műholdfelvételeken alapuló, tavaly júniusban végzett kutatást vezette. A kutatók szerint a zsugorodás gyorsuló üteme nyilvánvaló, különösen a gleccserek alacsonyan fekvő részein.

Európa legmagasabb hegycsúcsának, a 4809 méteres Mont Blanc-nak a jégfolyamai tartják magukat a legjobban: nagyjából évente egy százalékkal zsugorodtak a gleccserei 2003 és 2015 között, szemben például az Écrins-hegységben tapasztalt 2,25 százalékkal.

A Mont Blanc gleccserei azért lehetnek jobb állapotban, mert átlagosan magasabban fekszenek a többihez képest – magyarázta Rabatel. Az olvadás Franciaországban leginkább a Vanoise-hegységet sújtja, ahol évente átlagosan 2,6 százalékkal zsugorodnak a gleccserek, a kutatók szerint főként azért, mert kevés csúcsa magasabb 3800 méternél.

Az évszázad végére eltűnhetnek a svájci gleccserek

Az évszázad végére eltűnhetnek a svájci gleccserek

Szakértők szerint nem lehet megmenteni a svájci gleccsereket, az évszázad végére csaknem teljesen eltűnhetnek – számolt be róla a Tages-Anzeiger című svájci lap. Még a CO2-kibocsátás csökkentésére tett legnagyobb erőfeszítések árán sem lehet megakadályozni, hogy 2100-ra eltűnjön a svájci gleccserek 80-90 százaléka – írta a lap Matthias Huss, a zürichi Szövetségi Műszaki Főiskola glaciológusának elemzésére hivatkozva.
A kutató megállapításai szerint a svájci gleccserek kiterjedése a kis jégkorszak idején, 1850 körül volt a legnagyobb, területük akkoriban elérte az 1735 négyzetkilométert, ami megfelel Zürich kanton méretének. Mostanra azonban már csak 890 négyzetkilométer lett a gleccserek kiterjedése, 166 év alatt tehát a felére csökkent a méretük.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás