A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: index.hu

A Egyesült Államok belügyminisztériuma közölte, hogy megszünteti 3,5 millió hektárnyi terület védett státuszát Kalifornia, Oregon és Washington államokban. A döntés rendkívül kedvezőtlenül érintheti a veszélyeztetett és amerikai törvények által védett észak-amerikai pettyes bagoly élőhelyeit.
A védelem alól kivont területek mérete végül a 2020 augusztusában tervezett 205 ezer hektár mintegy tizenhatszorosa lett. A döntés a veszélyeztetett bagolyfaj élőhelyeinek 42 százalékát érinti. A Trump-kormányzat leköszönését megelőző időszakban felgyorsult deregulációs rendelkezések szembemennek a szövetségi állami szerveknek dolgozó biológus szakértők tanácsaival.

A döntés az úgynevezett Congressional Review Act által érintettek közé tartozik, ami egy olyan rendelkezés, amely alapján a távozó kormány utolsó intézkedéseit az amerikai kongresszus felülírhatja. A szenátusi demokraták valószínűleg nem is mulasztják el a Trump-korszak utolsó döntéseinek felülvizsgálatát – azok megsemmisítéséhez azonban republikánus átszavazókat kell gyűjteniük.

Adieu, farkasok

A területek védettségének megszüntetését kezdeményező amerikai hal- és vadvédelmi szolgálat december 15-én még úgy értékelte, hogy az észak-amerikai pettyes bagoly kihalás által veszélyeztetett fajjá válásában az élőhelyek megszűnése volt a legfontosabb tényező. A faj 1990 óta szerepel a veszélyeztetettek listáján. Az elmúlt hét folyamán az amerikai belügyminisztérium felmentette az olajipari cégeket az alól a törvény alól, amely tiltja számukra a költöző madarak pusztítását – immár nincs törvényi felelősségük, amennyiben a madarak véletlenül pusztulnak el.

Az index szerint a veszélyeztetett állatok élőhelyeinek védelmét a Nixon elnök kormányzása alatt, 1973-ban elfogadott törvény írja elő. Trump kormánya szűkíteni szerette volna a törvény által definiált területeket, így például októberben szürke farkasok élőhelyeként védett területek védelmét szüntette meg.

Itt Dél-Oregonban ez gyakorlatilag halálos ítélet a baglyokra nézve. A döntés lényege, hogy felgyorsítja az erdőirtást a megmaradt őshonos erdőkben– vélekedett George Sexton, a Klamath-Siskiyou vadvédelmi központ igazgatója.

Nyitókép: Észak-amerikai pettyes bagoly. William F. Campbell / Getty Images Hungary

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek