A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/mti

A törvény által megengedettnél háromszor-négyszer több kutyát tartanak a pásztorok, ráadásul a túl sok pásztorkutya tetemes kárt okoz a vadállományban – állítják vadászok a székelyföldi Hargita megyében.

A vadászok szerint általános, az egész megyét érintő jelenségről van szó, ám ők nem léphetnek fel ellene, a hatóságok pedig nem avatkoznak közbe. Bencze István, a Csíki Vadásztársulat igazgatója a Hargita Népe című csíkszeredai napilap mai számában nyilatkozva elmondta, hogy a 2006/407-es törvény szerint egy nyáj mellett három kutya lehet, a gyakorlatban viszont 10-12 kutyát is tartanak a juhászok. Szerinte a Hargita megyében található két régióban, Alcsíkon és Felcsíkon egyaránt jellemző a túl sok pásztorkutya. A törvény megszegőire 300-1500 lej (20-100 ezer forint) büntetés róható ki.

Az igazgató a kászoni területet hozta fel példának, ahol állítása szerint a tízezer hektáron 12 juhnyáj legel, és mindegyik mellett átlagban 12 kutyát tartanak a pásztorok. Közlése szerint a vadásztársulat tehetetlen, pedig már arról is van tudomásuk, hogy a pásztorok vadhúst árulnak.

A törvény ugyanakkor azt is tartalmazza, hogy ha a vadászterületen hivatalos engedéllyel járó vadász a szabványnak nem megfelelő nyakörvvel vagy éppen anélkül, a nyájtól távol kóborló ebre akad, lelőheti. A vadászok számára viszont ez sem mindig járható út: a pásztorok ugyanis fenyegetik őket, és Bencze szerint már arra is volt példa, hogy a vadőrt éjszaka ittas pásztorok zaklatták, házának ablakát zörgetve.

A cikk szerint ha a túl sok kutya miatt számon kérik a juhászokat, a legtöbb esetben arra hivatkoznak, hogy az elszaporodott medvék miatt kénytelenek a lehetségesnél több ebbel őrizni a nyájakat. A medvék ellen pedig nemcsak sok kutya, hanem sok nagy testű kutya kell.
Bencze István emlékeztetett arra, hogy a nagy testű állatoknak bőséges élelem kell. Egy neve elhallgatását kérő vadász ehhez azt tette hozzá, hogy tudomása szerint akad olyan pásztor, aki nem is eteti rendesen a kutyáit, mondván, fognak azok maguknak vadat, ha éhesek.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás