Hirdetés

2004. június 17-én új túraútvonalat és tanösvényt nyitottak meg a nagyközönség számára a Duna–Dráva Nemzeti Park drávai szakaszán.



őrtilosi táj
őrtilosi táj
A nemzetipark-igazgatóság szakemberei által kijelölt mintegy tíz km hosszú, piros keresztjelzéssel ellátott túraútvonal a beleznai és a gyékényesi vasútállomásokat köti össze, felfűzve a zákány–őrtilosi Vasút-oldal természeti és kulturális értékeit. A helyszínen kihelyezett tájékoztató táblák mellett egy színes leporelló is segíti az érdeklődőket a tájékozódásban. Az őrtilosi vasútállomásnál ehhez a túraútvonalhoz egy 2 km-es, a Dráva árterének élővilágát bemutató tanösvény csatlakozik.
A megnyitó ünnepségen az őrtilosi óvodások műsorát követően köszöntőt mondott Lingauer János, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóság természetvédelmi igazgatója.






őrtilosi tanösvény avatása
őrtilosi tanösvény avatása
Beszédében kiemelte annak fontosságát, hogy a Dráva folyó és árterének még természetes állapotokat őrző képét a természetvédelem intézményrendszerén keresztül és széles társadalmi összefogás révén megőrizzük, valamint annak szépségét átgondolt és gondosan megtervezett, bemutatást segítő infrastruktúra-fejlesztések eredményeként elérhető közelségbe hozzuk a látogatók számára. Az őrtilosi Szent Mihály-hegyen álló templom melletti tábla leleplezését követően az ünnepség résztvevői rövid sétát tehettek a túraútvonalon és a tanösvényen a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság szakembereinek segítségével.
Kép: Magyarics Gábor.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás