Hirdetés
Forrás: greenfo/MTI

Új korszak kezdődött a magyar vízügy történetében, ezután már a vízkészletek védelme a legfőbb feladat – mondta V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium (EM) államtitkára a Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottság első ülése után Farkas Sándor agrárminisztériumi államtitkárral közösen tartott budapesti sajtótájékoztatón.

A vízgazdálkodásért felelős államtitkár január 30-án elmondta: egy tavalyi kormánydöntés alapján létrejött tárcaközi bizottság tagjai az Agrárminisztérium (AM) és az EM államtitkára, illetve a közigazgatási és területfejlesztési miniszter által delegált államtitkár, továbbá az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának az elnökei, valamint az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője.

V. Németh Zsolt kiemelte: a vízügy szolgál és szolgáltat. A társadalomnak, a természetvédelemnek és más területeknek az érdekeit pedig egyeztetni kell, ez a feladata az új bizottságnak.

A magyar vízügy történetében lezárult egy időszak, és el kell indítani egy újat. A védművek mintegy 450 milliárd forintos fejlesztése lezárult, ezután már a felelős vízgazdálkodás, a vízkészletek védelme a legfőbb feladat. Eddig évszázadokon át év elején a víz leeresztése volt a feladat, most már a megtartása. Az új mottó: vizet a tájba! – mondta a szakember.

V. Németh Zsolt tájékoztatása szerint az új bizottság operatív testület, amely döntéseket hoz, konkrét problémákat old meg, elsősorban a víz visszatartásánál, ami csatornákban, holtágakban, tározókban, erre kijelölt halastavakban történik. Jelenleg 15 megyében 118 helyszínen végeznek vízvisszatartást, vízkivezetést pedig 42 helyszínen. Ez 150 millió köbméter vizet jelent. Ehhez járul még a Tisza-tó 104 millió köbméternyi vízzel, ami együtt a Velencei-tó nyári vízmennyiségének ötszöröse. Az új tárcaközi bizottság feladata intézkedésekkel, jogszabályi feltételek megteremtésével segíteni az eddiginél is hatékonyabb vízvisszatartást, megteremteni a megfelelő körülményeket, a műszaki feltételeket a gazdák kezelésében lévő vízműveknél is.

Az EM államtitkára elmondta: többéves rekonstrukciós program indul idén az AM és az EM közös előterjesztésében. Az Országos Vízügyi Főigazgatósággal és gazdák képviselőivel együttműködve határozzák meg a munkálatok sorrendjét és körét. Az első ütemben 300 kilométernyi csatornakapacitás bővítése, 133 vízműtárgy, 7 szivattyútelep és 7 őrtelep építése és korszerűsítése szerepel. Már ezek a fejlesztések 5 millió köbméterrel növelik a tárolókapacitást a gazdáknak. Például a mórahalmi vízművek fejlesztésére eddig 1,5 milliárd forintot fordítottak, idén további 2,2 milliárdot fognak. (MTI)

Nyitókép: V. Németh Zsolt Energiaügyi Minisztérium államtitkár és Farkas Sándor agrárminisztériumi államtitkár (bal) a Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottság ülése után. 2025 01 31.  kép Vermes Tibor

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás