A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Új otthont keresnek Izraelben külföldi állatkísérletek számára tenyésztett majomnak, mert egy új törvény betiltotta a kísérleti célú majomexportot az országból.

A Háárec című izraeli újság értesülése szerint már találtak helyet 650, egykor a természetben befogott közönséges makákónak: 300-at egy afrikai ország természetvédelmi parkjába költöztetnek, 300-at pedig Izraelben fogadja be a ben-semeni majommenhely. Azért kell sürgősen elköltöztetni az állatokat, mert egy új rendelet szerint 2015-től nem szabad külföldre kísérleti célokra majmokat exportálni Izraelből, sőt a Mauritius szigetéről származó, természetben született majmokat az országon belül is tilos laboratóriumi célokra eladni.

Az 1991-ben létrehozott Mazor-farm nevű telepen eddig majmokat tenyésztettek külföldi exportra, de Gilád Erdán volt környezetvédelmi miniszter egy évvel ezelőtt állatvédelmi okokból rendeletben tiltotta be az üzletet. A belföldi viszonylag csekély laboratóriumi igények nem teszik kifizetődővé a farm további működését, ezért bezárásáról határoztak. Erdán utódja, Amír Perec környezetvédelmi miniszter sem változtatott elődje döntésén, és egymillió sékelt (60 millió forint) irányzott elő a majmok hazai és külföldi állatmenhelyeken történő elhelyezésére.

Noha a környezetvédelmi minisztériumban üdvözölték a 300 majmot befogadó afrikai ország döntését, egyelőre nem kívánták megadni az ország nevét, mert még nem kapták meg a veszélyeztetett állatok nemzetközi kereskedelmét szabályozó nemzetközi egyezmény, a CITES beleegyezését az ügylethez.

A Ben-Semenben maradó 350 makákóból százat már át is szállították, ezek olyan új nyitott teret kapnak a menhelyen, amelyben a látogatók nem zavarják őket. Ez a hely már húsz éve fogad be volt laboratóriumokból és állatcsempészetből származó majmokat.
A minisztérium már számos külföldi vadállatoknak otthont adó nagyobb intézményt megkeresett, de mivel a makákók nem elég érdekesek és ritkák, nincs érdeklődés irántuk. Tartásuk viszont kisebb helyeken és magánszemélyeknél szakértelem nélkül nem megoldható.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás