“A zöldpolitika alaptéziseit újra kell gondolni! A következőkben javaslatot teszek arra, hogy a környezetpolitika milyen szabályok mentén gondolkozzon, mik lehetnek a politikai alaptézisei. Az írásom gondolatkísérlet. Nem hiszem, hogy a bölcsek kövének birtokában vagyok, de ahhoz, hogy a szellemi munkát elkezdjük, le kell tenni valamit az asztalra. Egy biztos: fel kell támasztani hamvaiból a zöldpolitikát, de ehhez ki kell találni az új paradigmájának alaptéziseit!”
Az első tézist az előző írásomban – lásd fenti idézet – felvázoltam. Jöjjön a második, valamint a harmadik – egyben jelenleg utolsó – tézisem.
2. tézis: Átfogó zöldkommunikációt!
A mai korban az életünket elárasztják a különböző zöld tartalmak. Az állampolgárral szemben jön a boltok polcain található termékek címkéjén (“ökotudatos”, “környezettudatos”, “bio”, “klímabarát”, “karbonsemleges” stb.), de a médiában is rengeteg összeomlás-kutató, jövő-kutató és fenntarthatósági szakember mondja el a véleményét egy-egy aktuális közügy környezeti oldaláról (“Meghalunk mindannyian 10 év múlva!”, “Nem kell aggódni, az emberiség mindig feltalált valami megoldást!” stb.). Természetesen a napi politikában is megjelenik az állandó zöldkommunikációs kényszer. Alapvetően ezzel nem is lenne probléma. A baj ott kezdődik, hogy a környezeti fenntarthatóság egy rémisztően bonyolult téma, mely számos szakterületet érint, ennélfogva iszonyúan nehéz summázva, röviden és közérthetően elmondani egy-egy közügy zöld aspektusát. A környezettudományi kérdésekben laikus hallgató elvész a különböző szakterületek szempontjainak tengerében, sokszor ellentmondásokat vél felfedezni a zöldkommunikáció egyes állításai között, ezáltal csökken a környezetpolitikába vetett közbizalom.
Jó példa erre az elektromos autózás. Alapvetően kb. 10 évvel ezelőtt az elektromos autózást a közvélemény egy kifejezetten zöld történetnek tartotta, a zöldpolitika is sokszor hangsúlyozta azok jótékony környezeti hatását. Ugyanakkor az utóbbi pár évben láthatjuk, hogy egyáltalán nem fenékig tejfel a sztori: az akkumulátorok gyártásának kritikus az energia-, illetve anyagigénye, ráadásul a ritkaföldfémek bányászása is komoly környezeti aggályokat vet fel. Tehát bizonyos környezeti szempontok tekintetében előnyös, bizonyos környezeti szempontok tekintetében hátrányos következményekkel jár. A zöldpolitika egyből hangot is adott ezeknek az aggályoknak. Viszont érdemes megnézni, hogy mit hallott meg ebből egy zöldkérdésekben kevésbé jártas ember. Valahogy ezek a hangok hallatszanak: “A zöldek eddig elektromos autókat akartak, most, hogy itt vannak, már az is baj!”. Az mellékes, hogy már korábban is lehetett zöldes körökben hallani az elektromos autózás hátrányairól, ugyanakkor ezt nem tudta jól átadni a zöldkommunikáció. Nem volt egy átfogó kommunikáció a témában, ami az árnyoldalaira világított volna rá.
Közelmúltbeli példa a Déli Körvasút körüli botrány Budapesten, ahol a környezetvédők támadtak meg egy vasútfejlesztési beruházást, ugyanis a beruházáshoz kapcsolódó zajvédelmi intézkedések nem voltak elégségesek. Ugyan ha mélyére ásunk az eseményeknek szakmailag semmi kifogásolható nincs a történetben, de a politika egyből rárepült a témára: a „méregzöldek” már a zöld vasútfejlesztési beruházásokat is akadályozzák.
Összességében kijelenthető, hogy nagyon nehéz kiigazodni az egyes részszakterületek mondanivalója között, amire a politikai közbeszéd ráerősít, ennélfogva az üzenetek hatása inkább kontraproduktívvá válik. Mit lehet tenni?
Első és legfontosabb lépés az unalomig ismételgetett lakossági szemléletformálás. De ennél több kell. A zöld üzenetek kommunikációja során a környezetpolitika széles ágazati palettáját átfogóan kell közvetíteni. Meg kell találni a közbeszédben azokat a hangokat, melyek közérthetően, de a környezeti ágazatokat átfogóan kommunikálják! Ez különösen igaz a politikai entitásokra (önkormányzatok, pártok, politikai szervezetek stb.). Természetesen nem az a cél, hogy ezek a szakterületek elveszítsék önálló hangjukat – sőt! -, de abban a pillanatban, amint a közpolitikai térben élessé válik egy téma (pl.: átfogó vízrendezési elképzelések, elektromos autó – hagyományos autó közötti polémia), megkerülhetetlen, hogy az teljes egészében legyen közvetítve a társadalom felé. Hangsúlyozom, szakpolitikára szükség van, de a politikai térben holisztikus megközelítést kell alkalmazni! Nem szabad hagyni, hogy a kiragadott szakpolitikai érvek veszélyeztessék a fenntarthatósági célokat.
Milyen környezeti ágazatokról beszélek? Minden olyan szakpolitika, mely a környezeti erőforrások felhasználásával jár. Ebbe beletartozik az energetika, az építésügy, az agrárium, a klasszikus környezetvédelem (víz, talaj, levegő, zaj), hulladékgazdálkodás, a táj- és természetvédelem, és a klímavédelem. Ezért nem is tartom feltétlenül fontosnak, hogy környezetvédelmi minisztérium létesüljön (bár a szimbolikája fontos). A felsorolt szakterületeket – interdiszciplináris jellegük miatt – együtt kell kezelni. Őrült nagy szükség van az ágazatok közötti összhangra, melyet közpolitikai szinten is meg kell testesíteni!
Ugyanakkor a korábbi írásomban kifejtett 1. alaptézist (Az embert kell a középpontba helyezni!) ugyanúgy figyelembe kell venni, és nem szabad szem elől téveszteni, hogy az átfogó környezetpolitika célja a társadalmi jól-lét megteremtése, az alá rendelődnek a felsorolt szakpolitkák célkitűzései.
3. tézis: Élni és élni hagyni!
Ha valaki szokott zöldpolitikai műsorokat hallgatni, akkor észreveheti, hogy nagyjából mindegyik azzal zárul, hogy a megszólaltatott szakértőtől megkérdezik, hogy mit tehet az egyén a környezetért. Ezzel párhuzamosan a politikában is gyakran szembe jön velünk, hogy nekünk, állampolgároknak hogyan is kellene élnünk, mit is kellene csinálnunk egy szebb és jobb környezetért.
Természetesen nem vitatom el az egyéni döntések jelentőségét az ökológiai krízis vonatkozásában, de nem ez a perdöntő, ellenben ezek hangsúlyozása elveszi a fókuszt a valódi felelőstől. A valódi hatalom a politika, illetve a döntéshozók (akár nagyvállalatok, akár informálisan nagy befolyással bíró entitások) kezében van.
Az egyéni életmódbeli zöld döntések (pl.: húsfogyasztás csökkentése, tömegközlekedés használata) jelentősége nagyon fontos, mert nem tudni, hogy a pillangó-hatás milyen hullámot tud elindítani, de ennél még fontosabb az egyén saját lelki fejlődése szempontjából. Ferenc pápa a következőképpen fogalmaz a környezettudatos magatartásról: „(…) az ilyesfajta magatartásformák kialakítása visszaadja saját méltóságunk érzését, nagyobb egzisztenciális mélységhez vezet, lehetővé teszi annak megtapasztalását, hogy van értelme vándorlásunknak e világon”.
Következésképp az egyéni döntések legfőképpen egyéni szinten hoznak eredményt, ezért ennek megfelelően kell őket kezelni: nem szabad abban a hitben ringatni magunkat, hogy rendszerszintű változásokat generálnak! Fontos ezt leszögezni, mert ma nagyobb hangsúlyt kap az egyéni felelősség, mint a döntéshozók felelőssége.
A döntéshozói réteg (politika, nagyvállalati szektor stb.) tud rendszerszintű változásokat generálni! Az embereket békében kell hagyni, és a hangsúlyt arra kell helyezni, hogy milyen eszközökkel lehet a döntéshozói szinten előrelépéseket elérni! Gondolok itt konkrét szakpolitikai döntésekre, vagy akár globális nagytőkét felhalmozó cégek stratégiájára. Nem arra kell fókuszálni, hogy az emberek csökkentsék a húsfogyasztást, hanem arra, hogy milyen szakpolitikákkal lehet azt elérni, hogy az élelmiszeripar számára vonzó legyen a minőségi növényi alapú élelmiszertermelés. Nem az a fontos, hogy bűntudatot keltsünk az autót használókban, hanem el kell érni, hogy jobb alternatíva legyen számára a nem motorikus közlekedési mód (pl.: kerékpár, tömegközlekedés).
A két szint között kétféleképpen lehet kapcsolódást azonosítani. Egyértelmű a helyzet, ha az egyén maga is a döntéshozói réteg köréhez tartozik: nagy hatalom nagy felelősséggel jár. Emellett az egyénnek a döntéshozói réteg megválasztásában, illetve támogatásában van felelőssége. Fontos, hogy milyen szempontok alapján szavazunk egy politikai erőre. Fontos, hogy milyen nagyvállalathoz megyünk el dolgozni (ha választhatunk több lehetőség közül). Fontos, hogy támogatunk-e egy olyan politikai döntést, ami a környezetügyet mozdítja előre.
Komolyan át kell gondolni a jelenlegi zöldpolitikai trendeket. Ahogy említettem, az írásom gondolatkísérlet, de egy dologban biztos vagyok: a környezetpolitikát új alapokra kell helyezni. Talán az általam felvázolt három tézis tud mankót nyújtani ehhez. Talán nem. A lényeg, hogy elinduljon a gondolkodás a zöldpolitika jövőjéről.
Nyitókép: Budapest Kálvin-tér 2025 jan. Sarkadi Péter/greenfo
Kapcsolódó anyagok:
