Nem vitás, a világ változóban van. Eddig sziklaszilárdnak hitt politikai agendák, irányvonalak, íratlan szabályok és értékek látszanak megdőlni. Sajnos jelenleg csak az alt-right próbál válaszokat adni a változásra. Ugyanis Trump második győzelme végképp eldöntötte a kérdést: nem csupán egy kelet-európai múló divat a klasszikus neoliberális berendezkedést kritizálni, hanem a teljes Atlanti Szövetség politikai palettája, Los Angelestől Bukarestig, radikálisan újraértelmeződik.
Újradefiniálják a politikának mind az elméleti (pl.: illiberalizmus), mind a gyakorlati mivoltát (pl.: adatgyűjtés formája: petíciók helyett képviselői mandátum folytatásáról szóló online szavazás).
A politikai özönvíz nem kerüli el a zöldpolitikát sem. Sőt, érezhető, hogy az alt-rightos hullám egyik kiemelkedő célpontjává vált az. Sajnos nem teljesen jogtalanul. No itt nem a szakpolitikai mondanivalóra gondolok, sokkal inkább annak a politikai üzenetté való kovácsolására. Korábbi írásaimban bemutattam ( ITT MEG ITT ), hogy miért sikertelen a jelenlegi zöldkommunikáció, miért nem tud valódi változásokat elérni, miért szül egyre nagyobb ellenérzést.
Az írásaimban nem a szakpolitikát kritizálom, hanem annak a politikai térben való megjelenését. Viszont ahhoz, hogy sikerre tudjuk vinni a szakmai elveket, óhatatlan, hogy azokat implementáljuk a politikai térbe! Nem lehet ezt „megúszni”. Innen nézve a szakpolitika és a politika elválaszthatatlan. Politika nélkül a szakpolitika semmit se ér! Láthatjuk, hogy mi lesz azon szakpolitikák sorsa, amelyek nem tudnak valós társadalmi, politikai válaszokat adni egy adott problémára. Gyakorlatilag elhalnak. Keményen kell figyelni a kommunikációra és az érdekérvényesítésre.
Nem elég olyan válaszokat adni, minthogy „a politika hagyatkozzon a szakértőkre”, vagy a „helyi közösségeké a jövő” vagy olyan láb nélküli megállapításokat tenni, minthogy „fogyasszunk kevesebbet”. Ennél tovább kell menni!
Aki azt mondja – nagyon helyesen -, hogy rendszerszintű változások kellenek, annak kötelessége olyan megvalósítható válaszokat adni, melyek egyaránt helytállóak szakmailag, figyelembe veszik a társadalmi szempontokat, és a politikai térben is fogyaszthatóak.
A zöldpolitika alaptéziseit újra kell gondolni! A következőkben javaslatot teszek arra, hogy a környezetpolitika milyen szabályok mentén gondolkozzon, mik lehetnek a politikai alaptézisei. Az írásom gondolatkísérlet. Nem hiszem, hogy a bölcsek kövének birtokában vagyok, de ahhoz, hogy a szellemi munkát elkezdjük, le kell tenni valamit az asztalra. Egy biztos: fel kell támasztani hamvaiból a zöldpolitikát, de ehhez ki kell találni az új paradigmájának alaptéziseit!

1. tézis: az embert kell a középpontba helyezni!
A zöldkommunikáció első akadályaként a jelenleg uralkodó emberképünket azonosítottam: a fogyasztó embert. A lényege, hogy amíg a társadalmunk a materiális javakat, a fogyasztói embert helyezi a középpontba, addig a környezeti kommunikációnak a sikerei haloványak. Hogy tud érdemben alkalmazkodni ehhez a zöldpolitika úgy, hogy közben kedvező változásokat is elérjen, és nem oldódik fel a greenwashing mosószerében? Reagálni kell a jelenlegi emberképre, méghozzá kétféle módon.
Ha visszafejtjük a zöldpolitika lényegét arra jutunk, hogy annak tárgya valójában az ember. A környezetet azért védjük (pl.: a légszennyezéstől), hogy ne haljunk meg tüdőbajokban. A természet védelme szintén emberi eredetű: az ember társított értéket a természet kincseihez, önmagában vizsgálva nincs „jó” vagy „rossz” ökoszisztéma. Miért fontos ez? A napi kommunikációban a zöldpolitika mintha elvesztette volna gyökerét. Olybá tűnik, hogy a környezetvédelem tárgya a természet megvédése az embertől. Mintha az ember egy zavaró tényező lenne a rendszerben, akitől érdemes lenne megszabadulni. Pedig pont fordítva van: a környezetvédelem lényege az ember mentális és fizikai egészségének a védelme. A zöldpolitika nem az emberek ellenébe, hanem az emberekért van. Az emberi egészségvédelmet kell a középpontba helyezni! Mind a politikai cselekvés, mind a politikai kommunikáció terén. A fák ültetése azért jó, mert hozzájárul mentális egészségünkhöz. Az elektromos járművek azért hasznosak a városokban, mert nem okoznak légszennyezést. Forgács Bálint kiváló tanulmánya jutott arra a következtetésre, hogy érdemesebb lenne az egészségügyi nyelvezetet használni a zöldkommunikációban is (pl.: autózás a belvárosban = halálos függőség). Fontos azt hangsúlyozni, hogy a zöldpolitika nem egy fenyegetés megelőzése miatt született, hanem egy életmentő beavatkozást jelent! A környezetpolitikának az embert kell a középpontba helyeznie, ez nem egy cuki jegesmedve-ügy!
A másik megközelítés a fogyasztói ember számára az ösztönzők és alternatívák nyújtása. Nem lehet fűnyíróelvszerű radikális intézkedéseket meghozni, ugyanis nagyobb lesz annak a negatív következménye. Jó példa erre az EU 2035-ös céldátuma, mely szerint attól kezdve nem lehet belső égésű motort forgalomba helyezni az EU területén. Reális ösztönzők és reális alternatívák nélkül egyre jobban látszik mi fog történni a rendelettel: egyre nagyobb a politikai nyomás a céldátum szignifikáns eltolására, illetve a teljes eltörlésére. Másik példa: azonnal felmerül az alábbi kérdés, amikor Budapest kapcsán valaki felveti a dugódíjat: hogy lehet azt megvalósítani úgy, hogy számos agglomerációs településről nincs valódi tömegközlekedési alternatíva a fővárosba való bejutáshoz? A lényeg: nem lehet reális ösztönző, illetve reális alternatíva nélkül olyan zöldpolitikai intézkedést meghozni, mely az emberek alapvető mindennapjaiban okoz jelentős változást.
Az üzenetek becsomagolása kulcsfontosságú, és figyelembe kell venni a jelenlegi materiális gondolkodást, hisz még nem vagyunk ott, hogy a posztmateriális üzenetek célba érjenek. A zöldpolitikának az embert kell a középpontba helyeznie és reális ösztönzőket, illetve alternatívákat kell nyújtania!
Spoiler alert: több tézis érkezik még…