A rovat kizárólagos támogatója

2011 őszén új szakmai weboldalt indított holnaphaz.blog.hu címen a passzívház-építészet egyik hazai szakértője, „Energiatudatosság az építészetben – avagy gondolatok passzívházakon innen és túl” alcímmel. A szakma, valamint az érdeklődő laikusok számára létrehozott felületen az ötletgazda, Hegedűs Attila építészmérnök osztja meg gondolatait az energiatudatos építészetről.

”Az energiatudatos építkezés, energiatudatos építészet témája itthon is már régóta a levegőben lóg. Kellő hangsúlyt egészen a legutóbbi időkig – az első passzívházak illetve a passzívház téma magyarországi berobbanásáig – nem kapott.” – nyitja a bemutatkozó bejegyzést a Holnapház blog.
„Egyértelműen látható, hogy az energiatudatosság, az energiatudatos gondolkodásmód az elkövetkezendőkben egyre nagyobb teret fog nyerni. Az alacsony energiás -, illetve passzívház névvel illetett épületek ilyen szempontból egyértelműen a jövő épületei a mában.”
Az Európai Unióban ugyanis 2020. dec. 31. után már kizárólag nulla energiaigényű épületek épülhetnek, ezért érdemes még időben felkészülni, vagy akár elébe is menni a trendnek.
A téma az energiatudatosság egyre aktuálisabb kérdései építészeti, épülettervezési szemszögből, szakmai és közérthető nyelvezettel. A passzívházak kérdéskörétől a környezettudatos hozzáálláson át mindezek műszaki, technikai, gazdaságossági és egészségvédelmi kérdésein keresztül sok kapcsolódó témával kíván foglalkozni.

A Holnapház blog az egyes aspektusok értő, részletes feldolgozása mellett
• külön bejegyzésekben járja körül a passzívház téma elveit és alapjait,
• kiemelt figyelmet kap az épület-esztétikai szempont (Okos, de ronda?),
• felhasználó-barátságának tanújeléül alapos, és folyamatosan frissülő SZAK-SZÓ-SZEDET-tel könnyíti a szakmán kívüliek szövegértését,
• valamint háromrészes sorozatot dedikál a passzívházakkal kapcsolatos tévhiteknek is (1. rész: Passzívház esete a vastüdővel, 2. rész: Se zaj, se penész, csak meleg?, 3. rész A PH tényleg bonyolult, drága és csúnya lenne?).

A szerzőről:
A blog szerzője, Hegedűs Attila okleveles építészmérnök, az energiatudatos építészet egyik hazai szakértője. Több mint 15 éve tervezőként keresi a kenyerét. Kisebb és nagyobb épületek (lakó- és középületek, családi házak) születésében egyaránt részt vett, de a kivitelezési oldallal is behatóan megismerkedett.
„Vallom, hogy a valós építtetői igények megismerését követő racionális, funkcionális és alapos tervezői hozzáállás lehet alapja a sikeres épületnek.” – mondta Hegedűs Attila.
Az energiatudatosság építészeti oldalával (épület/helyiségek optimális telepítése/tájolása, energetikai szempontból is optimális szerkezetek, stb.) pályája kezdetei óta foglalkozik, ezen elveket több megvalósult épület tervezése során alkalmazta.
A Holnapház elnevezésű, a passzívház témát vezérfonalként tekintő szakmai blog létrehozását 2011 őszén az motiválta, hogy ezt az építészeti megoldást, gondolkodásmódot itthon is népszerűsítse, fontosságára és hasznosíthatóságára mind a szakmai, mind pedig a laikus közvélemény figyelmét fogyasztható, mégis professzionális feldolgozás formájában felhívja.
Az Archiflex Stúdió Építésziroda tagjaként több jelentősebb budapesti beruházás tervezésében is részt vett. (Raiffeisen Bank székház, New York Palota átalakítása, Bartók ház irodakomplexum, West End multiplex mozi). Az utóbbi években lehetősége volt olyan szakmai nagyságokkal együtt dolgoznia, mint Csomay Zsófia (Corvin Sétány beruházás City Garden és Sun Resort multi funkciós lakótömbjei, illetve pásztói Evangélikus templom) és Reimholz Péter (óbudai Sun Palace lakó együttes). Mindezek mellett végig fontosnak tartotta magántervezői működését is. A megvalósult tervek közül külön említést érdemel a kétszeres Év Szép Háza különdíjat (2001) is megszerző pátyi családi háza.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás