Most éppen 2,5 milliárd forint értékű költségvetési támogatást kapott a Pénzügyminisztériumtól az Áder János alapította Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány Kockázati Tőkealapja – derül ki a kormany.hu-ra nemrégiben felkerült dokumentumból.
Az alapítványt 2016-ban alapította a köztársasági elnök, elmondása szerint a klímavédelmi és fenntarthatósági kihívásokra adható válaszok keresésére. Ennek a szervezetnek a kockázati tőkealapja kapott 2,5 milliárd forint értékű állami támogatást idén júniusban. A tőkealap célja a honlapjuk leírása szerint az, hogy az Alapítvány tőkeágon is finanszírozni tudja az arra érdemes vállalkozásokat, valamint hogy ösztönző példát mutasson a többi befektető számára.
Egy éve írtuk: Áder mai 5 milliárdos nagy fogása – jól megtolták klímavédelmi alapítványát
Egy Portfoliónak adott tavalyi interjúban Csepreghy Nándor, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány igazgatója és korábbi fideszes államtitkár úgy fogalmazott a befektetésre szánt pénzek elosztásával kapcsolatban, hogy nem egy-egy szektorra szeretnénk lőni, a fő belépési pont a fenntarthatósági dimenzió, a környezeti lábnyom csökkentésének technológiai támogatása.
Ebből az interjúból derült ki az is, hogy nem környezettudatos startupokba szeretnék fektetni a pénzt, a befektetési összegek inkább a 200-300 millió forint feletti kategóriában találhatóak.
A tőkealap 2021 közepéig 10 milliárd forintos keretösszeggel dolgozott, de lehetővé tették további források bevonását is, ez történhetett meg most. A támogatandó cégek és kezdeményezések pontos listája még nem került nyilvánosságra. – írta az alfahír.
Kommunikációs kampányokra írt ki érdekes tendert Áder kékeszöld alapítványa
A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány 280 millió forint keretösszegű, a fenntarthatóság melletti társadalmi elkötelezettséget ösztönző programokra írt ki közbeszerzést. Nem árt kapcsolatban lenni a TEK-kel. A zavaros történet korábbi cikkünkben >>>
Nyitókép: Áder János a bolygó kapitánya. Forrás: Kiss Bence 444.hu
Kapcsolódó anyagok:
Áder mai 5 milliárdos nagy fogása – jól megtolták klímavédelmi alapítványát
A klímatörvényekről tartott szavazások eredménye a Fidesz szégyene
Az Orbán kormány száz környezeti bűne, vagy több
Ezért likvidálta az Orbán-rezsim a környezetvédelmet
Kommunikációs kampányokra írt ki érdekes tendert Áder kékeszöld alapítványa
Orbán “látszatzöldítésre” most 10 milliárdot dob ki