A rovat kizárólagos támogatója

Újabb 40 embert rúgtak ki tegnap az egykoron Vitézy Dávid irányította Budapest Fejlesztési Központ (BFK) romjain létrehozott Nemzeti Közlekedési Központból (NKK) – ez már a második elbocsátó kör volt, de nem az utolsó.

A Népszava szerint állítólag a zöld park, illetve a HÉV infrastruktúra fejlesztésen, a budai fonódó projekten és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem fővárosi campusberuházásán dolgozó munkatársakat küldték most el, és a lap szerint további elbocsátásokra kell számítani. Ez volt a második elbocsátási kör: jelenleg nagyjából 150-en maradhattak a 330-ból.

Az egyik kirúgott alkalmazottnak a Népszava szerint azt mondták indoklásul, hogy „megbocsáthatatlan, hogy Budapest fejlesztésén dolgozott”. Az NKK-ban a hírek alapján nem maradt egyetlen HÉV-vonalakhoz értő szakember se.

Mindebből azt a következtetés vonja le a lap, hogy a tervezett HÉV-beruházás leállítása is várható. Ennek előjele volt már, amikor júliusban felfüggesztettek több ehhez kapcsolódó engedélyezési eljárást a fővárosi kormányhivatalban.

A lap szerint hasonló sorsa juthat hamarosan a főként autópályákat, hidakat építő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. és a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. is, ami további akár több száz ember elbocsátását eredményezheti. Mindhárom társaság beolvad az építési minisztériumba, feladatköre, munkavállalói és az ott vitt projektek is a Lázár János vezette tárcához kerülnek. Az erről szóló előterjesztésről még a héten dönthet a kormány.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek