A rovat kizárólagos támogatója
portfolio.hu
Egyre több jel árulkodik arról, hogy Debrecenben épülhet meg a globális akkumulátorpiac legnagyobb szereplőjének, a kínai CATL-nek a legújabb európai gyártóbázisa. Erősödik a kínai gyarmatosítás: Bp.-Belgrád vasút, Fudan Egyetem…

A vg.hu cikke legelején kiemeli, hogy hivatalos bejelentésről egyelőre szó sincs, viszont az elmúlt hónapokban több olyan apró, de annál árulkodóbb információ is napvilágot látott, amely alapján a kínai akkumulátorgyártó Magyarország mellett teheti le a voksát.

Felidézték, hogy május elején a dél-koreai üzleti híroldal, a Bloter.net osztott meg részleteket a várható projektről, amely alapján a CATL a nemzetközi terjeszkedése részeként egy 200 hektáros területet vásárol majd meg Magyarországon. A hazai akkumulátorpiacot ismerő forrásokra hivatkozva arról is beszámoltak a dél-koreaiak, hogy a létesítmény Debrecenben valósul meg és a következő európai gyártóbázisa lesz a CATL-nek. Arról is voltak információik, hogy a telephely megvásárlása, amely mintegy 20 kilométeres távolságban lehet a kivitelezés alatt álló BMW-gyár helyszínétől, befejeződhetett, a régészeti feltárások elindultak, és a gyár tervezése is javában zajlik már.

A magyar portál most azt is kiszúrta, hogy a CATL a LinkedIn-en adott fel álláshirdetést, amelyben Debrecent jelölte meg a munkavégzés helyszínének. A már passzív álláshirdetésben villamosmérnököknek kínáltak teljes munkaidős pozíciót. A leírás szövegéből az is kiderült, hogy új üzem építése kapcsán keresnek munkaerőt, első körben a vízellátás és -elvezetés, valamint a víz- és villamosenergia-rendszer általános tervének elkészítéséhez.

A fentiekkel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy Debrecen már most is a közép-európai autóipar egyik fellegvára a beszállítói cégek jelenléte miatt, ami tovább erősödik majd a BMW-gyár indulásával. Tudható, hogy a német vállalat úgy döntött, hogy a debreceni gyárába helyezi a legmodernebb, első tisztán elektromos platformjának a gyártását. Az egymilliárd euróból megvalósuló beruházásnak köszönhetően a magyar BMW-gyár éves gyártókapacitás 150 ezer autó lesz. A Neue Klasse alapokra épülő első elektromos járművek, amelyek várhatóan a 3-as sorozat szegmensében debütálnak majd, 2025-től készülhetnek Magyarországon.

Mindez pedig nyilvánvalóan megmozgatja a fantáziáját más vállalatoknak is, akik az adott szegmensben működnek, így a CATL-nek is, amely ráadásul a Reuters beszámolója szerint épp a napokban írt alá a BMW menedzsmentjével egy olyan hosszú távú megállapodást, amelynek értelmében 2025-től akkumulátorokat szállítanak majd a német prémiumautó-gyártónak.

Azt, hogy pontosan mekkora lehet a CATL magyarországi beruházása, ha valóban megvalósul, még nem lehet tudni. Az viszont elmondható, hogy eddig a legnagyobb zöldmezős beruházás Magyarország történetében a szintén akkumulátorgyártással foglalkozó SK Innovationé, amely 680 milliárd forintos fejlesztést valósít meg Iváncsán. Az iváncsai akkumulátor-gyár építését tavaly év elején jelentették be, akkor részletesen elemeztük azt, hogy ez mit hoz a magyar gazdaság konyhájára, GDP-teljesítmény tekintetében.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás