A rovat kizárólagos támogatója

A Greenpeace szerint hosszútávú tilalom és az ökológiai gazdálkodás szerepének növelése mentheti meg a beporzókat.

 Az Európai Unió Élelmiszerlánc- és Állat-egészségügyi Állandó Bizottságának ülésén a tagállamok döntő többsége támogatta az Európai Bizottság javaslatát, mely az uniós Élelmiszerbiztonsági Hivatal (EFSA) szerint számottevő méhegészségügyi kockázatot jelentő, fipronil nevű rovarölőszer használatának korlátozásáról szólt. A Greenpeace által méhgyilkosnak nevezett vegyszer korlátozása két évre szól és idén december 31-től lép életbe, a fipronillal kezelt vetőmagok 2014. február végéig használhatóak fel. Az Európai Bizottság javaslatát 23 tagállam támogatta, 2 ellenezte és 3 tagállam tartózkodott. Tömöri Balázs, a Greenpeace kampányfelelőse a Greenfo kérdésére elmondta: a civil szervezet egyelőre nem tudja, hogy Magyarország a szavazáson az igent mondók, vagy a tartózkodók számát gyarapította. Annyit lehet tudni, hogy nem tartozott a nemmel szavazók közé.

Tömöri Balázs szerint “hazánkban a fipronil többször okozott jelentős méhpusztulást. Az egyik, Paks környékén nyilvánosságra került esetet éppen a közelmúltban mutattuk be. A tagállamok döntése jó irányba tett, de igen kis lépés. A beporzók érdekében azonnal korlátozni kell a méhekre legveszélyesebb hét mezőgazdasági vegyszer használatát, és a nagyüzemi mezőgazdaság helyett a modern ökológiai gazdálkodást kell támogatni, hiszen amíg ezek a szerek könnyen hozzáférhetőek, további jelentős méhmérgezések fognak előfordulni.”

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület szerint tavaly óta az országos méhállomány 20-30%-kal csökkent, és a megmaradt állomány termelőképessége is 50%-al visszaesett. A méhpusztulásnak több oka is van, de ezek közül a mérgező vegyszerek használata ellen lehet a leggyorsabban és leghatékonyabban fellépni. Minden harmadik falat ételünk rovarbeporzásnak köszönhető.

Ennek tudatában a Greenpeace üdvözli a négy méhgyilkos rovarölő vegyszer idei, uniós korlátozását, és folytatja kampányát a méhek megmentése érdekében. Csatlakozás, további információ itt.

Kapcsolódó anyagok:

Magyarországon csak korlátozottan használják a fipronilt

Zöld siker a méhek védelmében

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás