A rovat kizárólagos támogatója

Tihanyban van a Balaton partján egy elhanyagolt, erdős-mocsaras terület, ahova a közeljövőben akár 500 lakással lakóparkok, 120 szobás szálloda, mélygarázsok és parkolók épülhetnek. A fideszes polgármester vezette önkormányzat, miután jelentős területeket adott el magánbefektetőknek, növelte a beépíthetőséget. Tósoki Imre most közvetíteni próbál a tiltakozó helyiek és a befektetők között, bár a végső döntés már nem az ő kezében van.

Augusztus 14-én a szervezők szerint mintegy 450 ember gyűlt össze a tihanyi révnél, hogy az úgynevezett Kenderföldeken tervezett beruházás ellen tüntessen. A demonstrációt a Révbe Érünk Egyesület szervezte, egy fiatal, párhónapos formáció, ami a szívén viseli e terület sorsát.

A Kenderföldek a Tihanyi-félsziget déli, valóban elvadult csücske, ami pár évtizede még egy mocsaras vidék volt, most már összefüggő erdő. Egy 22 hektáros területről beszélünk. Tulajdonjogilag igen tagolt a környék, van állami, önkormányzati és magántulajdonú része, mindegyikben közös, hogy szinte valamennyi területre van fejlesztési koncepció. A közeli Club Tihany munkásszállójánál 2400 négyzetméteren 3 emeletes lakóházakat; egy szomszédos 5,4 hektáros területen ingatlanfejlesztők 22 épületben 388 lakásos lakóparkot és egy 120 szobás wellnessközpontot; a volt Lovarda helyén 2200 négyzetméteren körülbelül 110 lakást, valamint mélygarázsokat, mólót, illetve a Balaton Kapuja projekt keretében (ezt a civilek lényegében nem kifogásolják) látogatóközpontot és parkolókat alakítanának ki az erdős területen.

A Révbe Érünk Egyesület elnöke, D. Molnár György szerint Tihany mindegyik része megsínylené, ha lakótelepeket építenének a faluba, erre az egyetlen szabad terület jelenleg ugyanis épp egy összefüggő erdőség. „Ha tök üres lenne, akkor is rizikós lenne a beruházás” – mondja a 24.hu-nak a szervezet elnöke, aki szerint az összes projektet egybeszámítva legalább 500 új lakásról lehet szó, miközben Tihanyban 800-1000 állandó lakos, és 1500-2000 üdülőtulajdonos lehet.

A legnagyobb építkezés a Félsziget Resort Kft. tulajdonában álló 5,4 hektáros ingatlanon lenne, ahol ha nem is az eredetileg belengetett 388 lakásos komplexumot, de D. Molnár információi szerint továbbra is egy 340 lakásos lakóparkot terveznek, mélygarázzsal, szállodával. Az érintett területen 10,5 méteres építménymagasságot engedélyeztek, tehát akár négyszintes házakat is felhúzhatnak majd. A projekt tíz év alatt, több lépcsőben valósulna meg.

A szóban forgó 1841/23. helyrajzi számú ingatlan korábban az önkormányzaté volt, aztán egy cégbe apportálták azt, végül 2018-ban eladták. Az önkormányzat évek alatt, többször módosította a helyi építési szabályzatot, 20-ról 30 százalékra ugrott a beépíthetőség, 55-ről 40 százalékra csökkent a zöldfelület a területen. A terepszint alatti maximális beépítettség a tervezett mélygarázs miatt 20 százalékról 30 százalékra ugrott.

Nyitókép: Tihany kenderföld google műhold forrás: átlátszó

Folytatás: Kockázatitőke- és ingatlanbefektető >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás