A rovat kizárólagos támogatója

Múlt szerdán Greenpeace aktivisták lepték el a veszélyes és szabálytalan engedélyek miatt az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőséget. Azóta a Felügyelőség igazgatója egyetlen szakmai kritikára sem válaszolt érdemben, csak az ország tudatos lejáratásával vádolta meg a környezetvédőket.

Ugyanakkor megerősítette az almásfüzitői tározóval kapcsolatos aggodalmakat Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár és Záray Gyula, az ELTE professzora. A veszélyes hulladékok beszállításának leállítását kérte Nagy Jószef, Szlovákia környezetvédelmi minisztere.

A Magyar Rádió műsorában nyilatkozott Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár, akit Orbán Viktor miniszterelnök úr az almásfüzitői ügy
kezelésével bízott meg. Illés elmondta, hogy teljesen egyetért a Greenpeace-szel: valóban nem történik komposztálás a tározóban és az odahordott veszélyes hulladékok növelik a kockázatot.

Nagy József szlovák környezetvédelmi miniszter a Szlovák Rádiónak október 21-én nyilatkozott azután, hogy Illés Zoltánnal beszélt az almásfüzitői tározóról. Nagy elmondta, hogy Szlovákia kérte Magyarországtól a veszélyes hulladékok beszállításának leállítását, mire Illés jelezte, hogy az engedély felülvizsgálatát megkezdték, és akár egy héten belül visszavonható a Tatai Környezetvédelmi Zrt. almásfüzitői engedélye.

Záray Gyula professzor, az ELTE Környezettudományi Kooperációs Kutató Központ elnöke a Magyar Rádióban elmondta, hogy 2005 és 2007 között az ELTE kutatói mintegy másfél méteres mélységben jelentős olajszennyezettséget találtak Almásfüzitőn. Záray szerint „újabb veszélyforrásokat ne hozzunk létre, ha van valamilyen probléma, annak ne növeljük a kisugárzó hatását.” A professzor szerint az is gondot jelent, hogy a gát alsóbb részeiről a Duna folyamatosan kaphat nehézfém terhelést. „A lúg még az üveget, szilikátokat is megtámadja, így a tározó alján lévő agyagréteget is lassan átjárhatóvá teszi. A tározó falában, illetve alsó rétegében kialakult anyagszerkezetről jelenleg semmilyen információnk sincs. Szükség lenne a Műszaki Egyetem szakértőinek talajmechanikai felmérésére és a Duna felőli oldalon figyelőkutak kialakítására” – tette hozzá Záray. A professzor ugyancsak fontosnak tart egy átlátható és szakmailag megalapozott szabályozást az egyedi szennyezettségi határértékek megállapítására. Meghallgatható itt a 14. perctől a 20. percig

Tömöri Balázs, a Greenpeace kampányfelelőse elmondta: „Ha Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár szerint a cégnek engedélyezett tevékenység "vicc", akkor azonnal állítassa le a hulladék beszállítását és kezdeményezzen felülvizsgálatot az almásfüzitői tározóban zajló tevékenység kapcsán.”

Greenpeace akció Győrben - toxikus hulladék a zöldfelügyelőségenGreenpeace akció Győrben – toxikus hulladék a zöldfelügyelőségen

Mint ismeretes, a győri székhelyű Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi hatóság a Tatai Környezetvédelmi Zrt. számára 2011. október 11-én kiállított határozatában lehetővé tette, hogy a normál szennyezettségi határértékeken felül még akár 111 000-szer több arzén, 200-szor több molibdén, 72-szer több fluorid, 58-szoros ammónium, 40-szer több foszfát, 15-ször több teljes ásványolaj szénhidrogén szennyezettség (TPH), 6-szoros szulfát, 2-szeres ólom szennyezése lehessen. Ehhez a határozathoz minden területi hatóság hozzájárult.

Kapcsolódó anyagok:

Toxikus hulladék a zöldfelügyelőségen

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás