Hirdetés
greenfo/MTI

Bár a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint jelentős előrelépések történtek, a hétvégén újabb jelentős mennyiségű sugárszennyezett víz folyt ki a 2011-ben megsérült fukusimai atomerőmű területéről. A japán kormány közben felmérte a kárigényeket, amelyek tízezer milliárd forint fölé emelkedtek.

A hét végén újabb 1,6 tonna sugárszennyezett víz folyt el a japán Fukusima-1 atomerőműből – jelentette be ma a létesítményt üzemeltető Tepco energiavállalat. A cég közlése szerint az vezetett az újabb szivárgáshoz, hogy kisebb léket kapott a sugárszennyezett vizet tároló konténerek köré felhúzott betongát. Az elfolyt vízben a radioaktív stroncium koncentrációja a biztonsági határérték kilencszerese volt.

Az atomerőműben – amelyben két és fél éve egy szökőár súlyos üzemzavart, nukleáris balesetet okozott -, az elmúlt hónapokban tucatnyi kisebb-nagyobb szivárgás történt, ezek közül a legsúlyosabb során 300 tonna radioaktív víz folyt a tengerbe. Az erőmű területén több százezer tonna – a reaktorok hűtésére használt – sugárszennyezett vizet tárol a Tepco, és a helyzet hosszú távú kezelésére még nincsenek megnyugtató és végleges tervek.

A gondok ellenére a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) legutóbbi helyszíni ellenőrzését követően arról számolt be, hogy a létesítmény lebontása terén jelentős előrelépéseket értek el a közelmúltban, bár a helyzet továbbra is nagyon összetett.

A fukusimai munkálatok elhúzódása miatt a hét végén a japán kormány bejelentette az erőmű lebontásának finanszírozására vonatkozó első konkrét irányelveit. Ezek szerint a Tepcónak kell állnia a 2011. márciusi baleset által érintetteknek járó, nagyjából 5,4 ezer milliárd jenes (11,3 ezer milliárd forint) kártérítést, míg a kormány 1100 milliárd jennel járul hozzá a sugármentesítéshez és további 5-9 ezer milliárdos kamatmentes hitelt nyújt a cégnek a költségek fedezésére.     A témával kapcsolatos cikkeink >>>

Tengerbe a sugárszennyezett vízzel

Mi legyen 700 ezer tonna radioaktív víz sorsa? A fukusimai atomerőmű-baleset következményeinek felszámolását felügyelő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség missziójának vezetője szerint az erőművet üzemeltető Tepco számára reális lehetőség lehet a sugárszennyezett víz óceánba történő "kiöntése". Tengerbe a sugárszennyezett vízzel?

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás