A rovat kizárólagos támogatója

A gerendási Széchenyi Zsigmond vadásztársaság területén az utóbbi években rendszeresen tapasztalták védett ragadozó madarak pusztulását a természetvédelmi szakemberek. Ezért a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei a Készenléti Rendőrségi Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) környezeti bűnözés elleni nyomozóival az esetek kivizsgálása érdekében mozgásérzékelő vadkamerákkal végeztek megfigyeléseket a területen.

A kihelyezett kamerák felvételei alapján bizonyosságot nyert, hogy a helyi hivatásos vadász, J. László Imre védett ragadozó madarakat – egerészölyveket – fogott a vadászható ragadozó emlősök gyérítésére használt és engedélyezett élvefogó csapdákkal. A madarakat egy előre erre a célra elkészített hurkos bot segítségével a nyakuknál fogva rángatta ki a csapdából, amellyel bizonyítottan felesleges szenvedést, maradandó sérüléseket és feltételezhetően a madarak pusztulását is okozta. A gyanúsított a csapdából kirángatott madarakat az elengedés helyett minden rögzített esetben magával vitte, amely egyrészt hatósági engedélyköteles tevékenység, másrészt nem zárható ki, hogy a madarak elpusztultak vagy velük szemben további jogsértő tevékenység zajlott. A csapda egyszerű kinyitásával minden esetben biztosítani lehetett volna a védett madarak elengedését, úgy, hogy az a madaraknak és a kezelőnek egyaránt biztonságos lett volna.

A csapdába esett madarak többségében egerészölyvek voltak, amelyek egyedenként 25 000 forintos természetvédelmi értékkel bírnak. A nyolc állat vonatkozásában így összesen 200 000 forint értékű természetkárosítás bűncselekményének gyanúja áll fenn, aminek a büntetési tétele akár három évig terjedő szabadságvesztés is lehet.

Az 57 éves férfit a KR NNI környezeti bűnözés elleni nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki, bűnösségét azonban egyelőre nem ismerte el. A nyomozás során a férfival szemben beszerzett bizonyítékok a férfi bűnösségét támasztják alá. A nyomozás befejezésével az iratokat vádemelési célból megküldték a Békéscsabai Járási Ügyészségnek.

Az MME öt szomszédos ország tíz partnerszervezetével 2017 óta az Európai Unió által támogatott, és a magyar állam társfinanszírozásában zajló PannonEagle LIFE projekt keretében küzd a ragadozó madarak, és azon belül is különösen a fokozottan védett parlagi sasok ellen elkövetett mérgezések és egyéb bűncselekmények visszaszorítása érdekében.

„Az MME üdvözli és gratulál a Nyomozóiroda újabb sikeres nyomozati tevékenységéhez, amely a megérdemelt felelősségre vonáson túl nagyban segíti a hasonló esetek megelőzését is. Ez a második PannonEagle LIFE projekthez kapcsolódó magyar bűneset, amely eljutott a bírósági szakaszig és reméljük, hogy több jelenleg is folyamatban lévő nyomozás is hasonló eredménnyel fog zárulni.” – mondta Árvay Márton, az MME PannonEagle LIFE projektjének vezetője.

Kapcsolódó anyagok:

Ölyvek a csapdában –  állatkínzás gyanújában folyik a nyomozás

Egy éve volt Turán minden idők legnagyobb szándékos madármérgezése – az elkövetőt még mindig keresik

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek