Hirdetés
Forrás: kormany.hu

Látványos PR akcióval megkezdődött a természetvédelmi oltalom alatt álló növények visszatelepítése a Ráckevei Soroksári-Duna-ágon Szigetszentmiklósnál a korábban olajszennyeződéssel károsított területen.

Nagy István tárcavezető FB oldalán arra emlékeztetett, hogy tavaly év végén az utóbbi évtizedek legsúlyosabb olajszennyezése történt a Ráckevei Soroksári-Duna-ágon, amikor olaj került a folyóba. A szennyezés egy Natura 2000 és egyben ex lege természetvédelmi oltalom alatt álló lápterület különleges élőhelyét, az úszólápot is sújtotta. A szennyezés és a kármentesítés következtében körülbelül 400 m2-nyi részben tőzegpáfrányos folt semmisült meg, ami minimálisan 1200-1600 tő növény elpusztulását jelentette. Nagy István az eset kapcsán leszögezte, hogy a tettesek felelőségre vonása nem maradhat el.

A terület kármentesítését idén fejezte be a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság. A helyreállítás során eltávolították az olajszennyezést a mederből és visszabontották a nagygépes munkálatokhoz szükséges bejáró út töltését is. Az esetleges szennyezések megakadályozása érdekében pedig terelő gátakat is létesítettek.

A miniszter hangsúlyozta, a kármentesítési munkálatok után most a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság megkezdheti a védett és lassan terjedő vízi növényfajok visszatelepítését is. A munkálatokkal a lehető leggyorsabb biológiai regenerációt szeretnék elérni. Nagy István arról is beszélt, hogy csak olyan faj telepítésére kértek engedélyt, amely dokumentáltan jelen volt a területen a szennyezés megtörténtekor is és a károsodott terület mellől, az állományok veszélyeztetése nélkül begyűjthető. Ennek köszönhetően a tőzegpáfrány, a lápi csalán és a mocsári nőszirom is visszakerülhet a területre. – közölte közösségi oldalán az Agrárminisztérium, ahol további képek láthatók.

Ráckeve-Soroksári Duna növények visszatelepítése elől Füri András Duna-Ipoly NP ig., Nagy István agrárminiszter, Rácz András államtitkár, és Németh Szilárd. 2021 10 14 Szigetszentmiklós. kép: Pelsőczi Csaba

Jöttek is persze a bejegyzéshez a kommentek. Íme néhány: 

Megint egy pár milliárd eltűnt eközben!

Ki az ott nem, az dagadt disznó fejü idióta, Szilárdocska.

HOL VAN AZ ELKÖVETŐ ???? KI A FELELŐS ÉRTE ? KI FOGJA A KÁRT KIFIZETNI ? Ezt az emberek pénzén a hülye is meg tudja csinálni ! Ehhez nem kell miniszternek lenni !

A szennyvíz átvezetését a Dunába miért nem oldották meg az elmúlt 11 évben? Ömlik be a sz@r, a tisztítatlan szennyvíz a Natura2000-es területre, nem itt kellene a PR fotókat megcsinálni!!!!

A parton ilyen növények maguktól nőnek, minek ekkora műsor 1-1 tő ültetéshez.

Most valóban megijedtem. Nehogy a Soroksári-Dunát is a Fidesz akarja megvédeni! Mert úgy járunk vele mint a magánnyugdíjakkal…

Hirtelen csend lett,amikor már közel jártak a tetteshez,vagy tettesekhez,és most valaki hajlandó megmondani ,a magyar embereknek?

Ennyire nincs ember? Ezt is a miniszternek kell csinálni?

Ha ez az egy láda mindent meg old akko fasza itt minden….

Az a jóember,aki beleengedte a”gázolajat”(nem hiszem,hogy a saját ötlete volt),ezalatt mit csinált?!A horribilis kàrt ki fogja megtéríteni?!

Csak gyorsan a fotókkal,mert a ,,PÁVAKAKAS”nem bírja sokáig!

Köszönjük a munkájukat!

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás