A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Síksági bölénycsordát telepítettek vissza a kanadai Alberta tartományának Banffi Nemzeti Parkjába, több mint 130 évvel azután, hogy Észak-Amerika ikonikus állata eltűnt a Sziklás-hegység kanadai részének keleti lejtőiről.

A Parks Canada 16 síksági bölényt, más néven préribölényt (Bison bison bison) – ez az amerikai bölény egyik alfaja – szállított át a múlt héten egy albertai védett csordából a tartomány nyugati részében lévő nemzeti park egyik körbekerített legelőjére. A csordát egészen 2018 nyaráig megfigyelés alatt tartják, majd az állatokat szabadon engedik a park keleti völgyeiben lévő csaknem 1200 négyzetkilométeres "visszatelepítési" övezetben.

A Parks Canada szerint a bölények a térség domináns legelő állatai voltak, és visszatelepítésükkel helyreállna a rend az ország legrégebbi, 1885-ben alapított nemzeti parkjának ökoszisztémájában. "Ez lenne Észak-Amerika mindössze negyedik síksági bölénycsordája, amely folyamatos kapcsolatban állna a rá vadászó ragadozókkal, és ezáltal fontos szereplője lenne az itteni ökoszisztémának, csakúgy, mint egy évszázaddal ezelőtt" – mondta Kasper Heuer, a visszatelepítési projekt illetékese, hozzátéve, hogy az említett ragadozók a parkban honos farkasokat és medvéket jelentik egyebek között.

A tíz vemhes nőstény és a hat fiatal bika alapos kivizsgáláson esett át, nyomkövetős nyakörvet kaptak, majd konténerekben utazva tették meg az Albertát átszelő 400 kilométeres távot, amelynek utolsó szakaszán helikopterre erősítették a konténereket, mivel az állatok új lakhelye négy keréken megközelíthetetlen.

Annak idején hatalmas bölénycsordák, csaknem 30 millió egyed kóborolt szabadon Észak-Amerikában. A vadászat azonban a kihalás szélére sodorta az állatokat.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás