A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

25 év után részben feloldja a tigris és orrszarvú csontok kereskedelmének tiltását Kína. Az 1993 óta életben lévő tilalom ezentúl csak a vadon élő egyedekre vonatkozik majd.

Lazít a veszélyeztetett állatok csontjából készülő termékek tilalmán Kína: az ország kormányának közleménye szerint a jövőben „különleges körülmények között” engedélyezni fogja az ezekkel való kereskedelmet. A közlemény nem szól arról, hogy megváltoztatták volna az ide vonatkozó, 1993-ban elfogadott törvényt, viszont bejelenti, hogy a hatóságok a jövőben "felügyelni fogják" a kereskedelmet, és csak fogságban tenyésztett állatoktól lehet rinocérosztülökre és tigriscsontra szert tenni, azt is csak "orvosi kutatások vagy gyógyászat céljából".

Speciális körülmények között megerősítjük ezen termékek kereskedelmének és használatának szabályozását, és minden vonatkozó lépést engedélyeztetni kell, a kereskedelem mennyiségét pedig szigorúan ellenőrizni fogjuk  – áll a közleményben. A BBC szerint Kínában a tigris és orrszarvú csontozatot afrodiziákumként tartják számon, és gyógyító erőt tulajdonítanak a tülköknek. Pedig az anyaguk keratin, vagyis ugyanaz, amiből az emberi köröm is felépül.

Az állatok leölése komoly hatással van populációjukra.

A tilalom enyhítését a kínai kormány nem indokolta, és arról sem szóltak, miként szabályozzák a tigris- és orrszarvútenyésztést, ugyanakkor felszólította a helyi hatóságokat, hogy fokozzák az orrszarvúk és a tigrisek védelmében folytatott reklámtevékenységüket az illegális kereskedelem bojkottjának érdekében.

A Természetvédelmi Világszervezet (WWF) szerint a tilalom enyhítését célzó kínai lépésnek világszerte pusztító következményei lehetnek, mivel lehetővé teszi, hogy az orvvadászok és az állatkereskedők a legalizált kereskedelemre hivatkozva folytathatják tevékenységüket.

Mivel igen csekély számú a tigris- és a rinocéroszpopuláció, és számtalan veszély is leselkedik rájuk, az állatok részeivel folytatott kereskedelem engedélyezésével Kína túlságosan kockázatos vállalkozásba kezd – hangsúlyozta Margaret Kinnaird, a WWF illetékese. Kínában régóta engedélyezett a tigrisek tenyésztése farmokon, becslések szerint vadon mintegy 3890 tigris él, a kínai farmokon viszont több ezret tenyésztenek gyakran nyomorúságos körülmények között.

 

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás