A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: index.hu

Az antizöld Jair Bolsonaro brazil elnöknek is köszönhetően több mint 10 ezer négyzetkilométer esőerdőt irtottak ki tavaly Brazíliában.

A brazil Országos Űrkutatási Intézet (INPE) földmegfigyelő műholdjai szerint 2018 és 2019 júliusa között több mint 10 ezer négyzetkilométernyi esőerdőt irtottak ki Brazíliában. Legutóbb 2008-ban haladta meg a 10 ezer négyzetkilométeres határt az erdőirtás. A kedvezőtlen trend egyértelműen a környezetvédelmi (és általában a tudományos) kérdések iránt mérsékelten fogékony Jair Bolsonaro brazil elnök tevékenységének tulajdonítható.

Ez az adat 4 százalékkal meghaladja az előzetes becslést (bár a becslések rendszeresen alulmúlják a valós értéket). Az erdőirtás egy év alatt bekövetkezett gyorsulása azonban több mint aggasztó:  34 SZÁZALÉKKAL TÖBB ESŐERDŐT IRTOTTAK KI A LEGUTOLSÓ VIZSGÁLT IDŐSZAKBAN, MINT EGY ÉVVEL KORÁBBAN.

Az elmúlt hét évből ötször növekedett a kiirtott erdő területe az egy évvel korábbi értékhez képest. 2012-ben érte el a mélypontot, akkor 4571 négyzetkilométer dzsungelt vágtak ki. A trend pedig idén is folytatódik. A 2019-2020-as időszakban májusig már jóval több erdőt irtottak ki, mint egy évvel korábban.

Bolsonaro elnök rendszeresen kikel a környezetvédő és az őslakos csoportok ellen, igyekszik visszanyesni a környezetvédelmi szabályokat, és csökkenteni a védett területek nagyságát. Emellett hangosan kampányol az Amazonas-medencében folytatott favágás, gátépítés, mezőgazdasági termelés expanziójáért.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás