Hirdetés
greenfo/MTI

Japán és külföldi újságírók tegnap első ízben felkereshették a márciusi természeti katasztrófában tönkrement Fukusima-1 atomerőművet. A tokiói kormány szerint 30 évig tart majd, míg a reaktorokból kiemelik a fűtőanyagot és az erőművet leszerelik.

A hatóságok a látogatással akarták bemutatni, hogy a földrengést és a szökőárt követően mennyire stabilizálódott a helyzet az erőműben, ahová az újságírókat védőöltözetben engedték be, majd a látogatás végén sugárzást érzékelő szűrésnek vetettek alá őket. Az erőmű területén buszokkal szállították a sajtó képviselőit, akik csak golyóstollat, jegyzetfüzetet és diktafont vihettek magukkal.
A beszámolók szerint az erőmű egyes reaktorát egy védősisak alá vonták, eltérően az alaposan megrongálódott hármas és négyes reaktorháztól. A második reaktorblokk ugyanakkor nem sérült meg.

A helyi szakértők szerint munkálataik a reaktorok "hideg leállítását" célozzák, ami azt jelenti, hogy a reaktorok belső magas hőmérsékletét lecsökkentik és működését ellenőrzés alatt tartják. Hoszono Gosi, a nukleáris válság kezeléséért felelős miniszter azt mondta, hogy ez utóbbi műveleteket az év végéig elvégzik.

A tokiói kormány szerint így is 30 évig tart majd, míg a reaktorokból kiemelik a fűtőanyagot és az erőművet leszerelik. Hasonlóképpen hosszú évekbe telik, míg az a több ezer lakos, akiket az erőmű körül létesített 20 kilométeres védőzónából kimenekítettek, visszatér korábbi lakóhelyére. Egyes szakértők szerint még ez az elképzelés is nagyon derűlátó.
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás