A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI/infostart

A tisztújítás után Gál József szóvivő bejelentette, hogy az LMP megválasztotta új, két fős elnökségét. Női társelnöknek Schmuck Erzsébetet választották, aki így meghosszabbítja korábbi megbízatását, az LMP férfi társelnöke Ungár Péter, az ellenzéki párt parlamenti frakcióvezetője lett. Mandátumuk két évig tart.

A párt titkárának a korábbi pártigazgatót, Angyal Károly Tibort választották meg. További elnökségi tagként Szendefy Mária, Keresztes László Lóránt, Kreitler-Sas Máté és Tetlák Örs kapott bizalmat a kongresszustól. A szóvivő ismertette, hogy a kongresszus két évre adott megbízást számukra, így ez az elnökség fogja levezényelni a 2024-es önkormányzati és európai parlamenti választásokat.

Schmuck Erzsébet a mai sajtótájékoztatón elmondta: az elmúlt hónapokban azt tapasztalták, hogy “nagyon megnövekedett” a lakosság környezeti érzékenysége, amiben – álláspontja szerint – szerepe van az LMP-nek.

A régi-új társelnök kifejtette: az LMP célja az elkövetkező időszakban, hogy még közelebb vigye a zöldpolitikát az emberekhez. Az nemcsak klasszikus környezetvédelmet, hanem társadalom- és gazdaságpolitikát is jelent – érvelt. A döntések környezeti és társadalmi hatását érzékeltetve példaként említette, hogy Kelet- és Közép-Magyarországon “már félsivatagos állapotok vannak”, a terméskiesés mértéke ezer milliárd forint. Schmuck Erzsébet úgy vélte, hogy az éghajlatváltozással összefüggő problémák nemcsak a jövő nemzedékek életét teszik kockára, hanem már nagyon komoly gazdasági károkat okoznak, majd elfogadhatatlannak nevezte a kormány “erdőpusztító” rendeletét.

A társelnök meggyőződésének nevezte, hogy 2024-ben “nagyon-nagyon sok” önkormányzati képviselőt juttatnak be a képviselő-testületekbe, valamint biztos abban, hogy az Európai Parlamentbe is tudnak zöld képviselőt küldeni.

Ungár Péter társelnök nyilatkozatában rögzítette: az LMP Magyarország zöld pártja, amiből az is következik, hogy “a többi párt nem az”. Az nem zöld, aki a Ryanair különadója ellen kampányol, aki kiáll a szabadkereskedelmi egyezmények mellett, aki szerint a GMO magyarországi bevezetése ökológiai forradalmat jelent – sorolta.

Ungár Péter kitért rá: pártja olyan ellenzéki környezetben van, ahol – mint fogalmazott – azt honorálják, hogy “minél többen, minél jobban orbánozzunk”, és arról beszéljenek, hogy mi rossz. Ezen a ponton jelezte, hogy alternatívát kívánnak mutatni, “a jövő zöld lesz, vagy nem lesz”. Szavai szerint az LMP közösségét sokan temették már, de “van, amikor valami, ha meghalt, az újjáéled”.

Újságírói kérdésre, hogy az LMP hogyan fog elhelyezkedni az ellenzéki összefogásban, Ungár Péter úgy válaszolt: “nem szövetségi politikát kell most alkotnunk, hanem politikát”.

Az előző tisztújítást két éve tartotta az LMP. Akkor Schmuck Erzsébetet és Kanász-Nagy-Mátét választották a párt két társelnökének.

Az áprilisi országgyűlési választás a többi ellenzéki párthoz hasonlóan az LMP-nek sem sikerült túl jól. Egyéni jelöltjeik közül egyedül Csárdi Antal tudott nyerni Budapest 1. választókerületében Böröcz László ellen. Bár a mérések esélyesnek mutatták, nem jött össze a siker Hohn Krisztinának Gödöllőn és környékén (Pest megye 6. választókerületében). A közös ellenzéki listáról Ungár Péter, Kanász-Nagy Máté és Keresztes László Lóránt jutott be a parlamentbe, így még csak négyen voltak.

Az ellenzéki listás tárgyalásokon ugyanakkor olyan megállapodást kötöttek, hogy a DK kvótájából kapnak plusz egy helyet, amennyiben az egyéni és listás mandátumokból nem jön össze a frakcióalakításhoz szükséges öt hely. Dobrev Klára mandátumát Bakos Bernadett kőbányai önkormányzati képviselő kapta meg, így meg tudott alakulni az LMP-frakció. A frakció vezetőjének Ungár Pétert választották, akivel a választás után pár héttel nagyinterjút is készített a Telex, melyet itt lehet elolvasni.

Az LMP-ről a választás óta leginkább a fakitermelés szabályait fellazító kormányrendelet elleni tiltakozás során lehetett hallani. Tüntetésükön többezer ember vett részt a Kossuth téren, és a párt több politikusa, így például Ungár és Schmuck is beszédet mondott.

Nyitókép: Schmuck Erzsébet és Ungár Péter fotó: Máthé Zoltán

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás