Hirdetés

Igen magas azon amerikai politikusok száma, akik kétségbe vonják a tudományosan igazolt klímaváltozást, és a velejáró következményeket. Éppen ezért Obama elnök júliusban kampányt indított az ilyen elméletek ellen, így a napokban különleges csomagot kaptak az amerikai Kongresszus klímaszkeptikus tagjai.

Obama környezetvédelmi programjának fő célja, csökkenteni az amerikai erőművek szén-dioxid kibocsátását, 2020-ig megduplázni a tiszta, megújítható energiaforrások használatát, illetve felkészíteni a társadalmat az esetleges súlyos következményekre. Ezen kívül, nemzetközi szinten is élen szeretne járni ebben a témában, és ösztönözné a többi országot ilyen lépésekre is.

Vannak intézkedések, amelyekről elnökként egyedül is dönthet, de számos törvényt a Kongresszuson kell keresztülvinnie. A felmérések szerint, amíg a tudósok 97%-a elismeri az éghajlatváltozást és annak következményeit, addig a Kongresszus republikánus párti képviselőinek 55%-a tagadja ezeket a tényeket. Köztük van a Kongresszus Tudományos Bizottsága Környezetvédelmi Albizottságának republikánus elnöke is.

A terv végrehajtásához szüksége van a közvélemény támogatására is, így olyan akciókat hajtanak végre, mint a legutóbbi „díjátadás”. Az egyszarvú szobrocskát a „kivételes szélsőséges nézeteikért és a tudomány figyelmen kívül hagyásáért” 135 képviselőnek juttatták el önkéntesek. A díjjal azt akarták szimbolizálni, hogy az is ugyanolyan valóságos, mint a tudományos bizonyítékok a klímaváltozásra – írta a Huffington Post.

Kattintson, és nézegessen képeket a klímaváltozás hatásairól.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás