A rovat kizárólagos támogatója

„Ürgék és barátaik” címmel kétnapos családi természetvédelmi kavalkádra várja a látogatókat november 14-15-én a Magyar Természettudományi Múzeum.

A Földművelésügyi Minisztérium által működtetett Vadonleső Program valamint a tíz hazai nemzetipark-igazgatóság idén is meghirdette az „Év emlőse” programot, amelynek célfaja, Petőfi Sándor „fürge ürgéje” lett. Az ürge világállománya, elsősorban élőhelyeinek pusztulása miatt, ijesztő mértékben fogy. A teljes elterjedési területét tekintve Magyarországon él a legjelentősebb ürgeállomány Európában, úgy is mondhatjuk, hogy egyfajta „ürge nagyhatalom” vagyunk. Ez a kiemelt státusz azonban óriási felelősséggel is jár, hiszen ha hazánkban nem tudjuk megóvni a fajt, akkor ezzel a teljes európai állomány is végveszélybe kerülhet.

A Vadonleső Program emiatt tűzte zászlójára ezt a fokozottan védett kisemlőst és társadalmi ismertsége, elfogadottsága mellett célul tűzte ki a faj tudományos kutatását, állományaik pontosabb feltérképezését is. Mivel Petőfi Sándor „Arany Lacinak” című híres verse óta a magyar irodalomban nem nagyon születtek olyan költemények, amelyben az ürge szerepelne, ezért megkértünk 10 kortárs költőt (Gryllus Vilmos, Lackfi János, Tóth Krisztina, Szabó T. Anna, Finy Petra, Molnár Krisztina Rita, Kiss Judit Ágnes, Demény Péter, Babiczky Tibor, Ijjas Tamás), hogy írjanak olyan költeményeket, amelyek az idei év emlőséhez kötődnek. Minden költő lelkesen vállalta ezt a nem mindennapi felkérést és nekik köszönhetően most tizenegy új ürgeverssel büszkélkedhet a magyar irodalom.

Országos szinten általános iskolás gyerekek számára a versek illusztrálására hirdettünk meg rajz- illetve festmény pályázatot, amelynek kiállításba rendezett díjazott műveit a Magyar Természettudományi Múzeumban időszakos kiállításként indítjuk országos körútjára. 2016-ban a nemzeti parkjaink látogatóközpontjaiban az egész országot végigjárják ezek a művek. A vers-rajz pályázattal párhuzamosan a középiskolás korosztály számára pedig "Ürge füttyök" címen "egyperces"- esszéíró versenyt hirdettünk. A legjobbnak ítélt műveket és a verseket egy „Ürgefüttyök” című ünnepélyes gálaműsor keretében mutatjuk be Navratil Andrea, Galkó Balázs, Gryllus Vilmos, Kardos-Horváth János, Kálloy Molnár Péter valamint Róka Szabolcs tolmácsolásában. De nem csupán a hangzó irodalom képviselői álltak az ügy mellé, hanem a fények és képek művészei, azaz jelen esetben a hazai természetfotósok kiválóságai, dr. Altbäcker Vilmos, Hollósi Zoltán, dr. Kalotás Zsolt, Kércz Tibor, Máté Bence, Novák László, dr. Takács András Attila valamint Vincze Bálint bocsátották az ürgékről készült felvételeiket a rendezvény kiállításaira. Ilyen gazdag és világszínvonalú képanyag az ürgékről még nem került sehol kiállításra a világon. A gálaműsoron kerül államtitkári bejelentésre, hogy egy úttörő jellegű, hagyományteremtő kezdeményezést indítunk útjára.

A TERMÉSZETVÉDELEM NAGYKÖVETE címet adományozzuk, ebben az évben azoknak a művészeknek, akik írásaikkal, költeményeikkel, színészetükkel vagy éppen zenéjükkel önzetlenül és nagy természetszeretettel részt vállaltak az ürgék társadalmi ismertségének és egyben védelmének elősegítésében.

A TERMÉSZETVÉDELEM NAGYKÖVETE cím adományozása az elkövetkező években is folytatódik. Bízunk abban, hogy e cím birtokosai a „természetvédelem nagyköveteként” továbbra is képviselik a művészeti élet és végső soron az egész társadalom felé hazánk természeti értékeinek szeretetét és védelmének ügyét.  

A természetvédelmi kavalkád programja:

A kavalkád szombaton múzeumzárásig, vasárnap 15 óráig tart. A programon 300 Ft/fő belépőjeggyel vagy az állandó kiállításokra megváltott belépővel lehet részt venni.

November 14. Szombat
10:00 – 10:30 Ürgeségek – interaktív bábjátékok a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársainak előadásában
11:00 – 11:30 Vincze Bálint: Ürge mese – diavetítéssel egybekötött előadás
12:00 – 12:30 Kardos-Horváth János: „Földlakó” – gyermekkoncert
14:00 – 14:30 Veszedelmes viperák? – interaktív bábjátékok a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársainak előadásában
16:00 – 16:30 Navratil Andrea és Róka Szabolcs: mesejátékok, játékmesék

November 15. Vasárnap
10:00 – 10:30 Láthatatlan földikutyák – interaktív bábjátékok a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársainak előadásában
11:00 – 11:30 Navratil Andrea és Róka Szabolcs: mesejátékok, játékmesék
12:00 – 12:30 Babiczky Tibor: Költő olvasók és olvasó költők – beszélgetés
14:00 – 14:30 Gryllus Vilmos: „Őszi dalok” – gyermekkoncert

Folyamatosan látogatható programok mindkét napon: „Ürgék és barátaik” – kalandos „pókhálójáték „a tíz nemzeti parkunk, a Vadonleső Program, a Magyar Természettudományi Múzeum és a Raptorsprey LIFE program részvételével.
– A hazai nemzetipark-igazgatóságok, a Vadonleső Program valamint a „Raptorsprey” LIFE Program bemutatkozó standjai
– „VERSengő ürgeképek” gyerekillusztrációk a 11 kortárs ürgeversre (időszakos kiállítás)
– Természetfilm válogatás a Filmdzsungel.hu filmjeiből
– Vincze Bálint: Lentikuláris ürgeképek, avagy tényleg mozdul az ürge a fotón?
– Vincze Bálint: „Az év fajai” című fotókiállítás
– Ürgenézőpontok – avagy miként látják az ürgéket az egyes természetfotósok?
– A múzeum állandó és időszakos kiállításainak megtekintése (látogató jegy szükséges hozzá)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek