Hirdetés

Rettegés a Nagy Tavaknál: a busák átjutottak az elektromos záron. A Nagy Tavaknál busáktól függetlenül is áll a bál, mivel Trump elnök el akarja vonni a pénzt egy 300 millió dolláros víztisztasági programtól.

Mára Észak-Amerika egyik legrettegettebb állata lett a busa, vagyis az a három-négy kínai halfaj, amit összefoglalóan ezen a néven szoktak emlegetni. A hetvenes években a Mississippi vízrendszerébe betelepített, a szokásos édesvízi halaktól eltérően planktonokat fogyasztó, gigantikusra megnövő busák legjellegzetesebb tulajdonsága, hogy bármi zajra pánikba esnek és méterekre kiugrálnak a vízből. Emiatt a halászatuk szinte lehetetlen, mivel a legtöbb hálóból ki tudnak ugrani, de ha kell, kisebb gátakon is átvetik magukat.

A busák megállíthatalanul törtek a Nagy Tavak felé, amikor a hatóságok valóságos háborút indítottak ellenük az észak felé folyó folyókon, megakadályozandó, hogy bejussanak az ország méretű tórendszerbe, tönkretéve annak hal- és kagylóállományát, illtve rontva a víz minőségét.

A 444 szerint most a Nagy Tavaktól mindössze 14 kilométerre, egy eletromos kerítésen túl fogtak ki tudósok egy négykilós példányt. A speciális, vízalatti kerítés lényege, hogy olyan elektromos impulzusokat bocsát ki, amik visszafordulásra késztetik a halakat. Mármint elméletben. A Nagy Tavaknál busáktól függetlenül is áll a bál, mivel Trump elnök el akarja vonni a pénzt egy 300 millió dolláros víztisztasági programtól.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás