Hirdetés

Új, menetrend szerinti hajójáratok indulnak július 1-jén Budapesten a Haller utcától az újpesti Árpád útig,
illetve a Kopaszi-gáttól a Római-partig. Budapest Főváros Önkormányzata, a Budapesti Közlekedési Központ
és a BKV Zrt. a budapesti folyamszakaszon összesen kilenc kikötőt alakított ki európai uniós forrásból.
A fejlesztés célja, hogy a Duna kihasználásával új és korszerű közösségi közlekedési alternatívát biztosítson a fővárosban élők és az idelátogató turisták számára.

A főváros első közforgalmú közlekedési gőzhajója még 1820-ban indult útjára, a Vigadó tértől Óbudáig közlekedett. A bécsi illetőségű Első Duna-gőzhajózási Társaság az 1880-as években már több mint 4 millió utast szállított egy esztendőben. A budapesti hajózás aztán hanyatlásnak indult, melynek okai egyfelől a villamos megjelenése, másrészt pedig azok a látványos fővárosi építkezések voltak, amelyek során kialakult Budapest közúthálózata. A hajók utasszáma az 1920-as évekre a korábbi egyharmadára csökkent. Ez a tendencia aztán folytatódott, és a 2-es metró második szakaszának átadása, 1972 után gyorsult fel a hanyatlás. A járatoknak 1980-ban 3 millió, 1990-ben 1 millió, 1997-ben pedig már csak 53 ezer utasa volt, és az elmúlt években a hajóközlekedés gyakorlatilag egyet jelentett a turisztikai célú sétahajózással. Az elmúlt években aztán az igények ismét megváltoztak, ezért döntött Budapest vezetése és a BKK a közösségi közlekedési funkció újraélesztése mellett.

A BKV új hajójárataA BKV új hajójárata

A három járat közül kettő hétköznapokon (D11, D12), egy pedig hétvégén (D13) közlekedik:
• A munkanapokon közlekedő D11 járat hét pesti kikötő – Újpest, Árpád út, Meder u., Népfürdő u. (Árpád híd), Jászai Mari tér (Margit híd), Petőfi tér (Erzsébet híd), Boráros tér (Petőfi híd), Haller utca – mellett három helyen Budán is megáll, a Batthyány téren, a Szent Gellért téren és az A38 Hajónál (Egyetemváros).
• A szintén munkanapokon közlekedő D12 és a hétvégéken, illetve ünnepnapokon induló D13 járatok a Római-part és a Kopaszi-gát között közlekednek majd. A hétvégén közlekedő D13-as járat a munkanapitól annyiban különbözik, hogy felfűzi a régebbről meglévő óbudai-szigeti, margitszigeti és Dráva utcai kikötőket is, így eljutási lehetőséget kínál a főváros legfontosabb folyómenti közparkjaiba.

A járat valamennyi kikötője új vagy felújított. A projekt 493 millió forintos költségének 90 százalékát az Új Széchenyi Terv keretében
az Európai Unió támogatása biztosította. A kikötők akadálymentesek, sőt a Boráros téren külön lift is épült a mozgáskorlátozottaknak.
A kikötőkben épültek kerékpártárolók, néhány helyszínen pedig P+R parkolók is – mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyekkel –, de a hajókra is fel lehet szállni biciklivel és kerekes székkel. A hajókon mozgatható kerekesszék-emelő berendezés lesz elhelyezve, a mozgáskorlátozott utasok egyelőre a személyzet segítségével tudnak beszállni.

A hajójáratokra érvényes jegy a helyszínen, a hajón váltható, 400 forintért. A járatokon a kedvezmények a többi járattal azonos módon érvényesek, így a 6 éven aluliak és 65 éven felüliek ingyenesen utazhatnak. A járatok érvényes Budapest-bérlettel, vagy más, 24 óránál hosszabb érvényességű jeggyel is igénybe vehetők.

Az új hajojáratok térképeAz új hajojáratok térképe
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás