A rovat kizárólagos támogatója
(X)

A szelektív hulladékgyűjtés nem csak a hulladékgyűjtő konténerek használatából és a lakosság felelős gyűjtéséből áll, emellett nagyon fontos, hogy működőképes legyen az egész hulladékhasznosító rendszer. Az üveg útja az újrahasznosítás felé.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A szelektíven gyűjtött hulladékokat az elszállítást követően utólag, válogatóműben átválogatják, majd a hulladékhasznosító üzemekbe kerülnek. Ezt követően mindegyiknek – a típusától függően – más-más eljáráson kell keresztül mennie.

Az üveg útja az újrahasznosítás felé

Ha szín szerint válogatva gyűjtjük az üvegeket, akkor azok szinte 100%-ban újrahasznosíthatóak és az így előállított termékek minősége is szinte azonos az új üvegekével. Emellett szól az is, hogy az előállítással körülbelül 10-20% energia megtakarítás is elérhető.
 


Az üveg újrahasznosításának folyamata

Az üvegeket a színük szerint válogatják külön, majd darabokra zúzzák. A válogatóban ezt követően mágnessel távolítják el a fémdarabkákat, amelyek megmaradhattak a gyűjtés során – például kupakokat, gyűrűket, valamint kiszedik az egyéb szennyeződéseket (kövek, cserép- és fadarabok). Ezután az üvegdarabokat őrlik, beolvasztják és formába öntik, azaz újra termékeket készítenek belőle. 
 

Tudta –e…? 

Hogy a zöld üveg nagyjából egymillió év alatt bomlik le, ezért akárhányszor újrahasznosítható anélkül, hogy romlana a minősége.

További információkért látogassa
a www.fkf.hu és a www.hasznoshulladek.hu oldalakat!

     

Kapcsolódó anyagok:

Fémhulladékból, hogy lesz újra termék?

Papír hulladékból hogy lesz újra termék?

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek