A rovat kizárólagos támogatója

A „25 Torony” fotókiállítás szándéka szerint az Unió tagországait mutatja be tornyokon keresztül. A 45 kiválasztott képen kastélytornyok, templomtornyok, tűztornyok, víztornyok – köztük természetesen maga a Margitszigeti Víztorony is – TV-adótornyok és persze olyan jellegzetességek, mint az Eiffel, vagy a Pisai ferde torony kerülnek bemutatásra.

Talán nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy fővárosunk egyik legszebb, legkellemesebb része a Margitsziget. A szemkápráztató virágágyások, az árnyas fák, ápolt füvű rétek, madárdalos ligetek, a rózsakert, a szökőkút, a vízesés, a tó, a zenélő kút, a szabadtéri színház, a strand, az uszoda, a teniszpálya, a sportstadion, a mini állatkert, büfé, étterem, szálloda és megszámlálhatatlan egyéb lehetőség kínálja a pihenés, kikapcsolódás és a szórakozás megannyi módját. Keveseknek jut azonban eszébe, hogy a szabadtéri színház mellett található víztornyot – a sziget egyik jelképét – belülről is szemügyre vegyék. Pedig érdemes lenne.

A korábban leromlott állagú víztornyot 1984-től a váci székhelyű Göncöl Társaság (1992-től Göncöl Alapítvány) üzemelteti. Nagykövetségek, minisztériumok és hasonló intézmények pályázati úton elnyert támogatásából folyamatosan állították helyre, újították-újítják fel. E munkálatok jelentős szakasza ért véget idén májusban, amikor a megszépült műemléket egy azóta is folyamatosan működő természetvédelmi információs központ, valamint egy természetvédelmi fotó és gyermekrajz kiállítás megnyitásával adták át a nagyközönségnek nagyszámú érdeklődő, a támogatók képviselői, valamint a természetvédelem állami és civil szervezeteinek, kiemelkedő személyiségeinek jelenlétében.

A természetvédelmi információs központban plakátok, szórólapok, könyvek, folyóiratok segítségével tájékozódhatunk hazánk természeti értékeiről – elsősorban nemzeti parkjainkról, de érintőképernyős számítógép, CD-romok és Internet kapcsolat segítségével akár interaktív kirándulást is tehetünk a kiválasztott területen, mérlegre helyezhetjük természeti ismereteinket, vagy akár megszervezhetünk egy teljes kirándulást valamelyik nemzeti parkba az úti cél kiválasztásától az útvonaltervezésen keresztül a szállásfoglalásig és a szakvezetés megrendeléséig.

A víztoronynak szintén állandó szolgáltatása a kilátó funkció. A Duna közepén álló, a sziget és a város fölé magasodó toronyból egyedülálló körpanorámás kilátás nyílik a környékre.

Az állandó szolgáltatásokon kívül havi rendszerességgel változó kulturális programok, kiállítások is várják az érdeklődőket. A májusi kiállításról már szóltunk. Júniusban Dudás Gyula festőművész képeit láthatták az érdeklődők. Júliusban számos művészeti ág több tucat fiatal képviselője mutatkozott be a Kilátó Galériában egy nagyszabású kiállítás keretében, augusztusban pedig Bencsik János festményeit állították ki a toronyban.

Szeptemberi bemutatójukat – a „25 Torony” fotókiállítást múlt héten nyitották meg. A kiállítás szándéka szerint az Unió tagországait mutatja be tornyokon keresztül. A több mint 200 pályázat közül 45 kiválasztott kép kerül bemutatásra. Osztrák és szlovák fotósok szereplése teszi nemzetközivé a tárlatot. A képeken kastélytornyok, templomtornyok, tűztornyok, víztornyok – köztük természetesen maga a Margitszigeti Víztorony is – TV-adótornyok és persze olyan jellegzetességek, mint az Eiffel, vagy a Pisai ferde torony kerülnek bemutatásra. A rendkívül igényes alkotások egyedi, ötletes, szellemes, meglepő vagy „csupán” szép aspektusukból ábrázolják Európa tornyait.

A kiállítás minden nap (hétvégén is) 11 és 19 óra között tekinthető meg október 3-ig. A fotókiállítást idén már nem követi újabb, mivel a Margitszigeti Víztorony októberben bezárja kapuit, hogy jövő májustól várja ismét a látogatókat.

További információ:

06-1-340-45-20 (Kilátó Galéria)

06-20-383-63-52 (Zalabai Csilla)

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás